Ne bújjon a jogászai mögé Bajnai Gordon!

Bajnai Gordon ismét jogászai szoknyája mögé bújik. Az Együtt 2014 jogászokkal támadná meg a Fidelitas által indított, Gordon élete címmel indított tájékoztató honlapot – olvasható a Fidelitas országos elnökségének hétfői közleményében.

Mint írják, ugyanaz történik, mint Bajnai Gordon életében az elmúlt évtizedekben bármikor, ő most sem hajlandó felelősséget vállalni múltbeli tetteiért. Ő az az ember, aki már megint ,,ott sem volt”.
Bajnai Gordon az ügyvédekkel való izmozás helyett álljon ki és adjon megnyugtató választ pár kérdésre! Hogyan tartja összeegyeztethetőnek a szakértelmet azzal a honlapon is szereplő ténnyel, hogy miniszterelnöksége egyik évében 7 százalékkal csökkent a gazdaság? Felelősséget vállal-e azért, hogy akkor, amikor ő volt a Wallis vezérigazgatója, csődbe ment a cég által tulajdonolt, több száz családnak megélhetést nyújtó Hajdú-Bét? Mikor kér bocsánatot? Felelősséget vállal-e azért, hogy Gyurcsánnyal együtt 14 milliárd euró (4200 milliárd forint) új adóssággal terhelte meg az országot? – sorolják.
Ha rajtuk múlik, a fiatal generációk örökre adósságcsapdába kerülnek. Bajnai Gordon nem velünk vitatkozik, hanem a tényekkel és saját lelkiismeretével. Itt az idő, hogy a volt miniszterelnök végre vállalja a felelősséget. A gordonelete.hu honlap ehhez nyújt neki segítséget – zárul a közlemény.

 

Olvass tovább »

Oktatófilm – Harangozó jelen volt a videó átvételénél

Az országos rendőrfőkapitány az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában megerősítette, hogy a szocialista politikus, Harangozó Tamás ott volt a hamis bajai videó átvételekor az MSZP székházában.

A m1 Híradójának értesülései szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában Papp Károly altábornagy a keddi ülésen megerősítette, hogy a nyomozati anyagok arra utalnak: Harangozó Tamás jelen volt a Jókai utcai pártszékházban a videót tartalmazó CD átadáskor. Harangozó – aki tagja a bizottságnak – nem vett részt az ülésen. Elhangzott még, hogy vizsgálják az MSZP-székház kameráinak felvételeit.

Mesterházy Attila MSZP-elnök és Török Zsolt, a párt szóvivője kedden is tagadta, hogy Harangozó jelen lett volna a felvétel átvételekor. Állításuk szerint a jogász végzettségű politikusnak csak később mutatták meg a videót, aki ezt követően tett feljelentés-kiegészítést a rendőrségen. Korábban Török egyébként még arról beszélt, hogy „nem politikai szereplő vette át a CD-t”.

Mint arról korábban beszámoltunk, a szocialisták megrendelték, múlt szerdán megkapták, majd megnézték a felvételt, feljelentést tettek a rendőrségen, viszont hallgattak róla, hogy a birtokukban volt az anyag, és még az MSZP elnöke is a Hvg.hu-ra hivatkozva rukkolt elő vele pénteki sajtótájékoztatóján.

 

Oktatófilm
Nem áll jól a baloldal. Rövid időn belül három hatalmas lebukásuk volt.

 

 

Olvass tovább »

Provokációt szervez a Békementre a Nácivadász Brigantyk elnevezésű Facebook-közösség

Provokációt szervez a Békementre a Nácivadász Brigantyk elnevezésű Facebook-közösség, amely korábbi bejegyzései alapján leginkább Bajnai Gordon és Mesterházy Attila propagandaanyagainak megosztásával, kerereszténygyűlölő grafikák gyűjtésével és általában a teljes magyar jobboldal lefasisztázásával foglalkozik – tudta meg a PolgárPortál.
2013-10-22_0832
Régebbi felhívásaikból és a kapcsolódó oldalakból kitűnik, hogy a “birkamenetelést” szervező provokatőrök azonos körbe tartozhatnak a Soros György alapítványai, illetve Bajnai Gordon kampánycspata által támogatott székház- és egyetemfoglaló, Hallgató Hálózatos társasággal. Ugyanők szervezték az idén januári emlékezetes tüntetést a Fidesz Lendvay utcai székháza elé, amelyen Gyurcsány Ferenc “Én is cigány vagyok” feliratú táblával a nyakában jelent meg.
A holnapi ellentüntetést nem jelentették be, így a rendőrség felléphet a szervezőivel szemben.

Ez nem egyszerű hitelrontás, ez bűncselekmény

 

Feljelentést egyelőre nem tesznek, a rendőrségi vizsgálat eredményére és arra várnak, szigorúan megbüntetik a bizonyítékhamisítókat – mondta a Fidesz szóvivője a videofelvétel-botrányról.

 

Selmeczi Gabriellának nagyon rossz volt hallgatnia a bajai videofelvétel ügyében a napokban megszólaló Török Zsoltot és a többi szocialista képviselőt. A Fidesz szóvivője az M1 reggeli műsorában azt mondta, több mint húsz éve vesz részt a politikában, sok mindent látott, hallott, de olyat, hogy valaki bizonyítékot hamisítson egy másik párt lejáratására, még nem tapasztalt. Természetesen meg kell várni a rendőrségi vizsgálat eredményét, amely kideríteni hivatott, mi is történt pontosan – tette hozzá.

 

2013-10-22_0802

Olvass tovább »

Híróra – Kilép a DK-ból Körös Gusztáv Tibor

Kilép a DK-ból Körös Gusztáv Tibor – a bajai videó állítólagos készítője

A Híróra vendége Kakuk György újságíró, elnökségi tag, DK.

 

2013-10-22_0749

 

Híróra video

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: