Csalódás: még sincs élet a Marson?

A vártnál hatszor kevesebb, elenyésző mértékű metánt talált a Mars légkörében a Curiosity, ami a NASA szakembereinek a Science című tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmánya szerint jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy mikrobiális élet volt vagy lenne a vörös bolygón.

A tudósok előzőleg űrszondák és teleszkópok megfigyelései alapján abban reménykedtek, hogy a Mars légkörében jelentős mennyiségben van jelen metán, a bolygó felszíne alatt pedig a gázt kibocsátó mikrobák.

watch-curiosity-rover-s-mars-descent-in-stunning-hd-c124343388

A marsjáró tavaly landolt a vörös bolygó felszínén – a Gale-kráterben –, azóta elemzi az ottani levegőt, egy parányi lézer segítségével kutatva a metán után. A Földön a gáz nagyrészt az élet mellékterméke, többek közt akkor kerül a levegőbe, amikor az állatok emésztenek vagy a növények elrothadnak.

Olvass tovább »

Pánikkeltés

Álláspont

 

„A kormányoldal és az ellenzék is beerősít a hétvégi bajai időközi választásra. A haláleset miatt megüresedett önkormányzati képviselői mandátum sorsának jelentőségét jól mutatja, hogy Bajára látogat Orbán Viktor, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is.” 

Ezt tudatta olvasóival az Index hírportál szeptember 18-án. Orbán Viktor bajai látogatását abból vezették le, hogy a rezsicsökkentési ívek aláírását megköszönő és a fórumra invitáló levelet Orbán Viktor és Zsigó Róbert, Baja polgármestere és országgyűlési képviselője írta alá. Miképpen Orbán írta alá az összes ilyen levelet, ami elment a választókörzetekbe, ahol a napokban mindenütt fórumokat tart a kormánypárt. Vagyis e logika szerint a miniszterelnöknek ezekben a napokban nemcsak Baján, hanem egyszerre sok-sok tucat helyen kellene fellépnie. Ez természetesen lehetetlen. És természetesen szó sem volt arról, hogy Orbán Bajára megy. De az Index azért megírta.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: