Fidesz: Zuschlag János “mások helyett vitte el a balhét”

 

 

            Zuschlag János “mások helyett vitte el a balhét”, egy olyan minisztérium balhéját, amelyet annak idején Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila vezetett – mondta a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján az egykori szocialista országgyűlési képviselő börtönből való szabadulásának kapcsán.        

Selmeczi Gabriella szerint a kecskeméti börtönből hatéves büntetése után szabadult baloldali politikus nem egy magányos elkövető volt, “ne felejtsük el, hogy 2007-ben bűnszervezetben elkövetett csalás volt ellene a vád” – mondta. 

Hozzáfűzte: a bűnszervezet szálai az akkori Ifjúsági és Sportminisztériumba vezettek, ahonnan a szocialista ifjúsági szervezetekhez és még ki tudja, kikhez vándoroltak a forintok, “Zuschlagék a Gyurcsány-Mesterházy-minisztériumban lopták ki a pénzt” – utalt rá.

 

Olvass tovább »

A kormányt hibáztatja az elvándorlásért az MSZPA kormányt hibáztatja az elvándorlásért az MSZPA kormányt hibáztatja az elvándorlásért az MSZP

Fidesz: Míg a szocialisták elküldték, addig mi visszavárjuk a fiatalokat
Az MSZP szerint a fiatalok tömeges külföldre vándorlásához és a születésszám csökkenéséhez az Orbán-kormány impotens gazdaság-, oktatás- és családpolitikája vezet. A Fidesz válaszában a szocialistákat okolja az elvándorlásért és az alacsony születésszámért.

        

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja beszélt erről szerdán, Budapesten újságírók előtt. “Orbán Viktor kormányának lelkén szárad minden meg nem született gyermek” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a miniszterelnök “kirabolta az országot és szétosztotta a haverjai és a fideszes maffiacsaládok között”.

*

A Fidesz a szocialistákat okolja az elvándorlásért és az alacsony születésszámért Olvass tovább »

Romainváziótól tartanak a franciákRomainváziótól tartanak a franciákRomainváziótól tartanak a franciák

Franciaországban egyre nagyobb feszültséget okoz a Közép- és Kelet-Európából érkező, a külvárosokban bádogtelepeket építő romák helyzete. Az unió hajthatatlan az ügyben, miközben a franciák attól tartanak, a román és a bolgár állampolgárokkal szemben január 1-jén megszűnő munkavállalási korlát maximum az illegális telepek számát növeli majd, a befolyó adómennyiséget semmiképp.
 
 romatelep2

Az unió nem igazán kíváncsi a franciák panaszaira
Fotó: Europress/AFP

A Puding becenévre keresztelt francia miniszterelnök egy rendészeti kérdés kapcsán már biztosan levedlette gúnynevét, ez pedig nem más, mint az illegálisan létesített romatelepek ügye. Az emberi jogok sárba tiprásával megvádolt Sarkozy-kormánnyal e problémát illetően egy szelet fújó szocialista kabinet nem fél munkagépeket küldeni a mezőkön, sportpályákon, külvárosokban összetákolt bádogvárosok elbontására. Attól viszont joggal retteg, mi történik majd 2014. január 1-jét követően, amikor az uniós szabályozás alapján megnyílik a EU munkaerőpiaca a bolgár és a román munkavállalók előtt.

 

Olvass tovább »

Zuschlag szabadlábon

Kitöltötte börtönbüntetését az egykori szocialista politikus
Szerda reggel szabadult a kecskeméti börtönből Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselő, aki letöltötte hatéves börtönbüntetését, amelyet a Szegedi Ítélőtábla szabott ki rá.

A hatéves börtönbüntetése után szabaduló Zuschlag János távozik a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületéből Kecskeméten. Az egykori szocialista országgyűlési képviselő bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt ült börtönben

A hatéves börtönbüntetése után szabaduló Zuschlag János távozik a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet épületéből Kecskeméten. Az egykori szocialista országgyűlési képviselő bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt ült börtönben

 

Olvass tovább »

Leköpték Ferencet

Álláspont

Tegnap leköpték Gyurcsány Ferencet a bíróságon.

Ebben a szikár mondatban éppen annyi többletjelentés rejtőzik, amennyinek rejtőznie kell. Gyurcsány Ferenc, aki nemkülönben sűrű nyállal fecskendezte be a nemzetet, mindeddig elmulasztotta az önkritikát, hogy felköp a levegőbe, és alá áll. Most lecsapott a végzet, és egy tumultuózus jelenet lezárásaként megtörtént a baj.

A leköpött Ferenc összeszedte maradék életerejét, és egy Schönherz Zoltán tartásával még fel tudta vésni a Facebookra a következőket: „Gyülekeznek az újnácik Gergényiék tárgyalásán. Üvöltenek, ütnek, köpnek. Volt benne részünk. Ha ez az ára, hogy itt legyünk, hát megfizetjük.”

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: