Lázár: Ez csak a kezdet

November elsejével további 10 százalékkal csökkennek a rezsiköltségek, az eddigi 10 százalékos rezsicsökkentést csak a kezdetnek nevezte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy lakossági fórumon Hódmezővásárhelyen – számolt be hétfőn a Vásárhely24 hírportál.
            

A tudósítás szerint Lázár János szólt arról,  hogy a kormány egy másik jelentős lépésen is dolgozik, január 1-jétől a  hús – ami főként a baromfi- és sertéshúst érinti – áfája 10 százalék alá  csökkenhet a mostani 27 helyett. Ezzel kapcsolatosan az érintett tárcák  jelenleg hatástanulmányokat végeznek.

 

Olvass tovább »

Szíria: Vitatják az amerikai bizonyítékokat

 

Őry Mariann- 2013. szeptember 2.,

Barack Obama amerikai elnök a hétvégén bejelentette: a kongresszus hozzájárulása nélkül nem rendeli a támadástAz amerikai kormányzat lobbiba kezdett a kétkedő kongresszusi képviselők meggyőzése érdekében. Moszkva kételkedik azokban az amerikai információkban, amelyek azt hivatottak bebizonyítani, hogy a szíriai hadsereg vetett be vegyifegyvert augusztus 21-én.

Fellélegeztek Szíriában, amikor Barack Obama amerikai elnök a hétvégén bejelentette: a kongresszus hozzájárulása nélkül nem rendeli el a közel-keleti ország megtámadását. Damaszkusz időt nyert, az amerikai törvényhozás ugyanis csak a jövő héten ül újra össze, ugyanakkor a kormány már elkezdte a honatyák “megdolgozását”. A Fehér Ház intenzív lobbiba kezdett, hogy meggyőzze a kétkedőket, már megkezdődtek a meghallgatások, holnap John Kerry amerikai külügy- és Chuck Hagel védelmi miniszter is tanúskodni fog.

 

Olvass tovább »

Hatvan éve zárták be a recski kényszermunkatábort

 

 

Magyar Hírlap, 2013. szeptember 2. 14:16

Recskről hallgatni kellett. A Kádár-rendszer semmilyen körülmények között nem engedte a recski kényszermunkatábor nevének emlegetését, hisz kiderülhetett volna, hogy a diktatúrák egyívású rendszerek, bármilyen ideológiai köntösbe is bújnak. A tábor a Rákosi-éra legkeményebb szakaszában, 1950 és 1953 között működött, hatvan éve zárták be. Szeptember 7-én tartja éves megemlékezését a Recski Emlékparkban a Recski Szövetség, amely most ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. Bank Barbara történésszel és a szövetség elnökével, Krasznay Bélával Sinkovics Ferenc beszélgetett.

Recski Nemzeti Emlékpark (fotó: Történelemportál)

 

 

Olvass tovább »

“Mesterházy Gordon” és “Bajnai Attila”

(Netán Gyurcsány Gordon Attila?)
Mielőtt a kóbor apácákat sikerülne megtéveszteni a baloldalnak, sietve szeretném leszögezni: az MSZP és az Együtt 2014–PM pártszövetség megállapodása arról, hogy nem lesz közös miniszterelnök-jelöltjük, illetve nem lesz közös pártlista, csak közös egyéni jelöltek, nem végleges döntés. Mert ami összetartozik, az össze is nő, előbb vagy utóbb, de a választásokig biztosan.
%d blogger ezt szereti: