Ezerszázalékos haszon

Ezerszázalékos haszon

25 forintért veszik a gazdától a paprikát, és 250-ért értékesítik a kereskedők
Magyar Nemzet
2013. augusztus 27., kedd
A termelőknek fizetett árnál ezer százalékkal drágábban vásárolhatjuk meg az üzletláncokban az első osztályú paprikát – hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét egy szentesi fiatal gazdálkodó. Szerinte a kereskedők kihasználják és saját eredményeik fokozására fordítják a minisztérium hazai zöldségfogyasztást ösztönző kampányát.

„Jelentős különbség van a hazai zöldségek esetében a termelőknek fizetett és a bolti árak között, s ezen belül főként a paprika és a paradicsom tekintetében” – közölte a Magyar Nemzettel Bakó Dániel. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének tagozati elnöke rámutatott: míg a szentesi termelők kilónként 25 forintot kapnak az első osztályú paprikájukért, addig egyes üzletláncokban az már 250-255 forintért vásárolható meg. „Megalázva és teljességgel kizsigerelve érezzük magunkat amiatt, hogy az augusztus 21-i rekkenő hőségben leszedett paprikánkért kilónként alig huszonöt forintot számlázhattunk, majd ugyanezt a terményt a boltok polcain már ezer százalékkal drágábban láttuk viszont” – fogalmazott a gazda.

Szerinte a fogyasztókat a kereskedők becsapják, hiszen a paprika esetében a költségek kétharmada a termelés során keletkezik, s nem az értékesítés megszervezésekor. Tehát a paprika reális bolti ára – a termelői ár figyelembevételével – aligha haladhatná meg a kilónkénti 100-120 forintot.

Zajlik a paprikakampány

„A magyar konyha elképzelhetetlen magyar paprika nélkül.” A most  kezdődő, a magyar paprikát népszerűsítő kampány célja a fogyasztás  növelése – jelentette ki Fazekas Sándor augusztus 16-án Budaörsön, egy  bevásárlóközpontban.

Ráadásul – tette hozzá – a helyzet még ennél is súlyosabb, hiszen a „piaci manipulátorok” a hazai paprikaszezon kellős közepén meghirdetik az úgynevezett lecsópaprika-akcióikat. Ebbe a kategóriába lényegében a legrosszabb minőségű termény is belefér, miután erre vonatkozóan elvárást a jogszabályok nem fogalmaznak meg. Azt a zöldséget teszik hálóba és kínálják megvételre a magyar polgároknak, amelyet a minőségi paprikát termelők esetleg már kénytelenek szemétnek minősíteni. A vásárlókat azzal is megtévesztik, hogy nem egykilós, hanem hétszáz grammos hálókba csomagolják a minőségi kritériumrendszernek nem alávetett árut.

Dénes Zoltán

A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: