Sarkosan fogalmazva

Miután körülbelül öt percig volt türelmem ahhoz, hogy Alföldi Róbert remeklését nézzem, nagyjából a huszadik „segítsetek!” kiáltás után rádöbbentem, hogy a szedett-vedett gyülevészeken senki sem segít. A lényeg, hogy az alkotók elégedettek voltak, a szereplőket pedig sajnálom, de hát nem volt kötelező a fellépés.
Az ATV nézőinek viszont tetszett, vagyis nem volt hiába a paródiának is szánalmas produkció. Inkább az a rettenetes, hogy ez bizony a „modern” magyar kultúra csúcsa egyesek szerint, és mivel „van az a pénz”, más nem is számít. Ennek a balliberális üzleti felfogásnak a gazdasági vetülete, ahogyan vadul támadják a kormányt, amiért képes lenne visszavásárolni a 2004-ben eladott Dunaferrt, hogy megmentse ezerötszáz ember munkahelyét. A szocialisták aggódnak, tud-e majd piacképes acélárut termelni az üzem, fel sem merül bennük, hogy az egykori Dunai Vasművet („a szocialista ipar fellegvárát”) éppen ők adták el bagóért, most pedig államosításról siránkoznak, méghozzá „közpénzből”. De ennyi elég a képmutatókból, inkább arról írok, hogy Japán és Oroszország talán megköti a békét, némi késedelemmel a második világháború vége óta. Japán eddig a nukleáris háború egyetlen áldozata, Hirosimára és Nagaszakira emlékezve a japán kormányfő most először nem fogadkozott, hogy a szigetország szégyelli militarista múltját, és soha többé nem követ el olyan bűnöket, melyekért ilyen nemes lelkűen megbüntették. Elolvastam az amerikai mintára készült japán alkotmányt, amelyben a japánok hitet tettek a liberális demokrácia mellett, de a japánok által megszállt ázsiai országok aggódnak, a megalázott, ám szorgalmas Nippon új fenyegetést jelenthet a térség békéjére, vagyis „nem tudott szembenézni múltjával”. Más szóval félnek a japán fasizmus újraéledésétől, fogadni merek, arra is lesz ügyes politikai kombináció, miért éppen most mond le (ha ugyan lemond) Oroszország a vitatott Kurili-szigetekről. A jelenlegi világrend logikája szerint üdvös lehet megmenteni Japánt, mielőtt megint rossz útra téved. Minden térségben szükség van egy rossz fiúra, ezt mi, magyarok nagyon jól tudjuk, gyakoroljuk is ezt a szerepet elég régóta. Addig is Alföldi készülhet a Hirohito, a császár bemutatójára, egetverő siker lesz.
Bombaként fog hatni.
Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Hírlap

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: