Amerikai film: Szegedi Csanád héberül olvassa a Tórát

A Jobbikból történő kilépése óta először adott televíziós interjút Szegedi Csanád.

Amerikai film: Szegedi Csanád héberül olvassa a Tórát

Az amerikai CBN tévécsatorna – amelynek az egykori republikánus elnökjelölt, Pat Robertson a vezetője – Budapesten készített riportot Szegedivel, aki azt követően hagyta el pártját, hogy kiderült zsidó származása.

advertisementAdvertisement

Az interjúban az Európai Parlamentben már független képviselőként dolgozó Szegedi beszámolt az életében bekövetkezett változásokról, mesélt arról, milyen érzés volt először kimondani, hogy „igen, zsidó vagyok” és arról is, milyen ügyekben fejt ki politikai tevékenységet. A CBN stábja ellátogatott egy budapesti zsinagógába is, az ott készült felvételeken Szegedi többek között a Tórát tanulmányozza héber nyelven Köves Slomó rabbival. A CBN riportját az ATV 700-as Club című műsorában ma délután 16 óra 30-tól tűzi műsorra.

atv.hu

Így zajlott George W. Bush szívműtéte

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a szívbetegségek, mint például a koszorúér-betegség csak a túlsúlyos, egészségtelen életmódú embereket fenyegeti, akiknek más betegségeik is vannak. Ez egyszerűen nem igaz. Az Amerikai Egyesült Államok előző elnöke sem túlsúlyos és egészséges életmódot él. Mégis meg kellett műteni.
%d blogger ezt szereti: