„Nem vagyunk demokraták”

 

Magyar Nemzet
2013. augusztus 01., csütörtök 12:15
A baloldal hiteltelen, mindenkivel háborúzik, és nem demokrata – írta önkritikus véleménycikkében Lengyel László, ismert baloldali értelmiségi a Hócipőben. A szocialista Szanyi Tibor jelezte: a megújult MSZP nem tekinti magára érvényesnek ezt a bírálatot. Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció, illetve a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 nem reagált érdemben az írásra.

Rendkívül önkritikus cikket tett közzé néhány  napja a Hócipő című szatirikus lapban Lengyel László közgazdász, politológus, a  baloldali értelmiség egyik meghatározó személyisége. A szárszói kert című írás  nagy részében keményen ostorozta a baloldali közéleti szereplőket,  értelmiségieket. Szerinte „2002-ben már látszottak a bajok, amikor a kert egy  olyan miniszterelnököt kezdett ünnepelni, aki éppen belekezdett, hogy  gazdaságpolitikájával tartósan a víz alá rántsa az országot”. Mint fogalmazott,  a legutóbbi szárszói találkozó résztvevői között ültek azok, akik „hiúságból,  hatalomszeretetből, anyagi vágyaktól irányítva nem néztek költségvetési hiányra,  adósságra, nem követték szakmai és emberi múltjuk parancsait, hanem egy országot  zsákutcába vezettek”. S azok is ott ültek, akik Gyurcsány hatalomra jutását  októberi forradalomnak nevezték, de semmit sem szóltak, amikor ő „az egész  ország, Európa és a világ arcába hazudta”, hogy 4,5 százalék a költségvetési  hiány, miközben 10,5 százalék volt.

Volt miniszterekelnökök látogattak Farkasházy kertjébe

<!–

–>

Lamperth Mónika

Volt miniszterekelnökök látogattak Farkasházy kertjébe
1/17
Tóth Tibor (Magyar Nemzet)

 

A szárszói találkozón megjelenő  balliberális értelmiségnek és politikusoknak címezve egy sor kérdést is feltett  a közgazdász. – Vajon nem ülnek-e itt azok is, akik a nagyobb párt nevében  követelték maguknak a köztársasági elnökséget, mert az nekik jár? Akik dróton  rángattak alkotmánybírákat, s akik azon igyekeztek, hogy a jó kormány nevében  korlátozzák az alkotmányos intézményeket? Vajon nem az itt sétálgatók közül  lépték-e át a jogállam határait egyetlen perc alatt, ha pártjuk és kormányuk,  érdekcsoportjuk, nagycsaládjuk érdekei megkívánták? Vajon nincsenek-e közöttünk,  akik elnézték a legdurvább korrupciós ügyeket, sőt részt vettek azokban? Vajon  nem tréfálkoznak-e itt azok, akik kitiltották rádió- vagy televízióműsoraikból,  lapjukból azokat, akik megpróbáltak ellentmondani, akik fölemelték szavukat egy  tisztességes baloldal, liberalizmus vagy konzervativizmus nevében? – sorolta  hosszan a kérdéseit Lengyel László. Majd rámutatott: bár a sátor alatt ülők azt  vallották, hogy a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán, azonban  mégis a hazugságok, a mellébeszélések és „főként a hiteltelen országvesztő  politika” eredményezte a baloldal történelmi vereségét. – Nem Orbán volt zseni,  Gyurcsány és csapata volt ennyire tehetséges! – vélekedett a  közgazdász-politológus. Végül a baloldal egyik kedvelt hivatkozását is kétségbe  vonta: „Nemcsak ők nem demokraták, mi sem vagyunk azok. Nemcsak ők zárkóztak be  egy provinciára, mi is bezárkóztunk. Nemcsak ők háborúznak mindenki ellen, hanem  mi is. Együtt váltunk hiteltelenné.”

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja a Magyar Nemzetnek úgy reagált: „komoly megértéssel” tekint azokra, akik szeretik az  önmarcangoló, önkritikus megnyilvánulásokat, ám mindenki jobban teszi, ha csak a  saját nevében beszél, és önkritikáját nem vetíti ki másokra. Hozzátette: a  megújult MSZP és annak új vezetése nem tekinti magára érvényesnek ezeket a  bírálatokat. Rácz Krisztina, az Együtt 2014 sajtófőnöke megkeresésünkre azt  válaszolta: véleménycikkekhez nem fűznek politikai kommentárt. A Demokratikus  Koalíció nem reagált a lap megkeresésére.

 

(Pilhál Tamás)

Találkozó
Ismert, júniusban tíz év után újra találkozót szervezett balatonszárszói nyaralójának kertjébe Farkasházy Tivadar. Az eseményen művészek, közéleti személyiségek és  politikusok, köztük volt    miniszterelnökök – Bajnai Gordon és  Medgyessy Péter – is ellátogattak a    humorista-újságíró rendezvényére.  A fórumon valószínűleg a    2014-es választások és az  ellenzék összefogása is téma volt. Azért csak valószínűleg, mert Farkasházy a Magyar Nemzet és a Hír TV stábját be sem engedte a területre. „Ezek nem újságok, beszélhetném órákig, hogy a Magyar Nemzet mit tett velem, de én a vendégeim védelmében tettem, amit tettem” – kommentálta később a döntését a házigazda. Az eseményről humoros köntösbe bújtatott tudósításokat jelentetett meg a  Hvg.hu és az Index – mivel őket beengedték. Utóbbit azonban a Heti Hetes sztárja kidobta, miután  fotót jelentettek meg mellékhelyiségéről. Korábban ő is közölt a  Hócipőben hasonlóan vicces képsorozatot, de ezúttal nem tetszett neki a vicc.

 

Címkék

Hozzászólás