Kocsis Máté nyílt levelet írt az őt beperlő Harangozónak

MNO Forrás: MNO 2013. július 20., szombat
Beperelte Kocsis Mátét Harangozó Tamás MSZP-s képviselő, álláspontja szerint ugyanis a politikus hamisan adta vissza szavait. A Fidesz kommunikációs igazgatója nyílt levélben reagált, melyet az MNO szöveghűen közöl.

Az MSZP elnökségi tagja nem csupán a kommunikációs igazgatót, de a Hír TV-t is bíróságra citálja. Kocsis Máté ugyanis a televízió Magyarország élőben műsorában elhangzott Harangozó-nyilatkozatra reagált –  a szoci honatya szerint hamisan visszaidézve az ő szavait. Harangozó állítja, ő és pártja nem ellenzik a rezsicsökkentést. Csupán azt tervezik, hogy ha kormányra kerülnek, energiahatékonysági programmal csökkentenék a családok terheit. Kocsis Máté egészen másképp látja a szocialisták és szövetségeseik álláspontját az ügyben, aminek nyílt levélben adott hangot. A szöveget módosítás nélkül közöljük:

„Nyílt levél Harangozó Tamáshoz

Kedves Tamás!

Olvastam a sajtóban aktuális felháborodásodról, mely szerint pontatlanul idéztem szavaid a rezsicsökkentésről a Magyar Nemzet cikke és Hír tv híradása nyomán. Mielőtt értékelnénk a konkrét ügyet, vitánk megértéséhez szükségszerű a teljesség igénye nélkül felidézni, hogy pártod, az MSZP, az elmúlt hónapokban milyen félreérhető, veszélyes és szélsőséges nyilatkozatokat tett a magyar emberek mindennapi megélhetését segítő kormányzati intézkedésről, a rezsicsökkentésről.

 

Olvass tovább »

A Hajdú-Bét csődjének „előjátékai”

 

 

Bajnai Gordonéknak nem felelt meg a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság felszámolási végzése, az ítéletet Bács-Kiskunban óhajtották

 

Bár 2003-ban több forgatókönyv létezett a Hajdú-Bétnél, végül a csődhelyzet menedzselését választották. Ekkor kezdődött az ingatlanok tulajdoni lapjának „megtisztítása”. Az eddig feltett, ám megválaszolatlan kérdéseken túl felmerül egy újabb: miért nem felelt meg a baromficégnek a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság végzése a felszámolás elrendeléséről?

Vélhetően azért nem, mert ekkor az ingatlanvagyon még a tulajdonában volt, az elszámoltatási kormánybiztosság megállapítása is úgy hangzott: „A haladék egyik célja a vagyonkimentés volt.” A csődtörvény értelmében az eljárásban a Raiffeisen Bankot nem lehetett volna a beszállítók elé sorolni a hitelezői listán, a Bajnai-féle Wallis pedig kezesként fizethetett volna a Hajdú-Bét helyett. A bírósági végzést megtámadták, mondván, szó sincs csődről, majd a bank néhány nappal később élt op­ciós vételi jogával. „A Hajdú-Bét  ingatlanjainak kiszervezése és a hitelezők megkárosítása teljesen nyilvánvaló” – írja jelentésében a kormánybiztos. 

 

 

 

Olvass tovább »

Az új Európa

 

 

 

Valami baj van a régi Európával. Ezt mi mondogatjuk, immáron évek óta, de mind ez ideig gúnyos kacaj hallatszott csak válaszként azok részéről, akik miatt a régi Európa súlyos bajba került. Most azonban visszavonhatatlan tény: baj van a régi Európával.

Ezt onnan lehet tudni, hogy Barroso, az Európai Bizottság elnöke mostanában konferenciákat szervez az „új európai narratíva” kialakításának szándékával. Most éppen Varsóban ülésezett a nevezett konferencia, majd összeült egy szűk értelmiségi csoport, amely három emberre bízta egy új európai charta szövegezését.

Íme, a fantasztikus hármas: Per Nyholm dán újságíró, Tomás Sedlacek cseh közgazdász, valamint a mi szemünk fénye, Konrád György író és intézmény és ősbölény és vátesz és orákulum és a férfi Heller Ágnes.

Ha nekik hármójuknak kell új Európát szövegezniük, akkor tényleg baj van.

S hogy mekkora a baj, az abból is látszik, hogy nekik hármójuknak kell új Európát szövegezniük.

 

Bayer Zsolt

 

 

Olvass tovább »

2014 – a választások éve

 “Akkor szűnik meg a kapitalizmus, ha egy országban több a “rabló bank”, mint a “bankrabló”…

… Ekkor a rendszer elveszti szabad versenyes, tőke áramoltató, versenyképességre törekvő jellegét és helyét a monopóliumok, kartellek, kizsákmányoló szolgáltatók és a tisztességtelen kis- és középvállalatok szövevénye veszi át.

Ahol pedig a kapitalizmus és a szociális biztonság leépülése már eljutott egy olyan szintre, hogy az átlag emberek (vagyis a többség) munka helyett csalásból jobban megél, akkor az adott társadalomban megszűnik a demokrácia.

Magyarország 1990 és 2010 között ilyen országgá vált.

Ezt a 2006-os “sajnálatos események” csak tetézték. Amikor egy hatalommániás, önelégült ripacs lemondás helyett összeverette az ellene tüntetőket.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: