“Rettenetes harag” – “Meg akartak kövezni” – megszólalt a vonatbalesetért felelős cég vezetője

A szombati kanadai vonatkatasztrófában érintett vasúttársaság igazgatója meglepődött az ellene irányuló harag kapcsán. Edward Burkhardtot sok kritika érte, napokig nem nyilatkozott, a városban többen gyilkosnak tartják. Az igazgató a mozdonykezelőt tartja felelősnek.

„Meg akartak kövezni” – megszólalt a vonatbalesetért felelős cég vezetője

Július 6-án, szombaton a sínekről lesikló nyersolajat szállító vasúti szerelvény felrobbant Lac-Megantic városában, a kanadai Québecben. Edward Burkhardt, a Montreal Maine and Atlantic Vasúttársaság igazgatója számított arra, hogy erős érzelmekkel fog szembesülni, de meglepődött a harag mértékén, amit vele szemben tápláltak az emberek – számolt be róla a CNN.

Olvass tovább »

Füstbe ment

Török Gábor: “Bajnai Gordon tavaly ősszel elkezdett kísérlete, amely arra irányult, hogy a volt miniszterelnök legyen a baloldali ellenzék közös kormányfő-jelöltje, elbukott”

 

Sokan megégették már magukat a politikában a „soha”, a „végleg”, a „biztosan” és népszerű társaik használatától. Most mégis valami olyasmiről szeretnék beszélni, ami ebbe a körbe tartozik: valamiről, ami szerintem mára eldőlt. Bajnai Gordonból sok minden lehet még politikai karrierje alatt. Lehet egyszer akár még ismét miniszterelnök, akár köztársasági elnök, akár uniós biztos, vagy bármilyen más fontos beosztás birtokosa. Egy valamire, úgy látom, már biztosan nincs esélye: a 2014-es választási kampányban nem lesz a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje.

 

495bajnai.jpg

Ma kiderült, hogy hosszú huzavona után bejegyezték Bajnai pártját. Nem ma derült ki, hónapok óta érezhető, de ma talán már határozottan kimondható: Bajnai Gordon tavaly ősszel elkezdett kísérlete, amely arra irányult, hogy a volt miniszterelnök legyen a baloldali ellenzék közös kormányfő-jelöltje, elbukott.

 

Olvass tovább »

TAVARES-JELENTÉS: NÉPPÁRTI ÁTSZAVAZÁS CSAK A SZOCIALISTA FEJEKBEN LÉTEZIK

 Lovas István, Brüsszel

 Miután lelepleződött a magyar igazságszolgáltatással szemben a gyerekeket halálra gázoló ír elítéltet védő Vivane Reding uniós alapjogi biztos korábbi hazug kísérlete, hogy egy dubrovniki néppárti vezetőségi vacsorán elhangzottakról azt állítsa, a Fidesznek kifelé áll a rúdja az Európai Néppártból, most a szocialisták ismét ezzel az álhírrel próbálkoznak, valótlanságokat állítva arról, hogy a július 2-i Tavares-jelentés európai parlamenti vitájánál a néppártiak átszavaztak és ezzel jelezték, szembe fordultak az Orbán-kormánnyal.

A tény ennek ellenkezője: az EP néppárti frakciója határozottan kiállt Magyarország és a magyar polgárok mellett.
Magas rangú néppárti képviselők – Manfred Weber és Mayor Oreja frakció alelnökök; Jacek Protasiewicz lengyel delegációvezető; Jean Pierre Audy francia delegációvezető; Véronique Mathieu Houillon, a zöldpárti Rui Tavares által készített jelentés bizottságának, a  LIBÉ-nek a  koordinátora – az EP-vitában a Tavares-jelentés ellen foglaltak el határozott álláspontot.   A néppárti frakció a Tavares-jelentést elutasító álláspontját közleményben is világossá tette.
A néppárti frakció a Tavares-jelentés ellen szavazott. Ezt igazolja a szavazás eredménye – 249 elutasító szavazat – ami megegyezik a plenáris ülésen jelen lévő néppárti képviselők számával.
Az Európai Parlamentben 274 néppárti EP-képviselő van. A 766 európai parlamenti képviselőből csak 701 szavazott. Ennek megfelelő arányban hiányzott mintegy 25-30 néppárti képviselő. Ez a megszokott 10% körüli hiányzási arány.
A konzervatív és  euroszkeptikus frakció tartózkodott, ugyanis ők tagállamokkal foglalkozó kérdésekben elvi okokból nem foglalnak állást.
A közéjük tartozó , de tőlük ellentétesen, a hazája ellen szavazó Bokros Lajos, valamint a szlovák és román szélsőségesek szintén támogatták a Tavares-jelentést.
A négy baloldali frakció – szocialisták, liberálisok, zöldek, kommunisták – megszavazták a Tavares-jelentést. A MSZP-s EP-képviselők – mint szokták – hazájuk ellen szavaztak.
Az nem zárható ki, hogy volt tartózkodó vagy néhány átszavazó néppárti képviselő is. A szavazás ugyanis titkos volt.
Az Európai Parlamentben a  néppárti frakció 27 ország több mint 40 politikai formációját tömöríti. A frakció általában 90%-ban szavaz egységesen. Nincs olyan ügy, amely esetén ne volna egy-egy képviselő vagy egy-egy nemzeti delegáció, aki vagy amely más álláspontot képviselne. Ez más frakciókra is igaz, ebben semmi meglepő sincs.
Ugyanakkor a számok világosan bizonyítják: csak abban az esetben szavaztak néppárti képviselők eltérően a frakcióállásponttól, ha ugyanennyien szavaztak másként a baloldali frakciók részéről is. Ennek kicsi a valószínűsége. A tények ismételten cáfolják tehát a szocialisták rágalmait: Az Európai Néppárt kiállt a Fidesz-kormány mellett.
(Magyar Nemzet, 2013-07-12)

Kétség az egységben

Magyar Nemzet
Nem tisztem tanácsokat adni a baloldalnak, a győzelem receptjének ismertetése pedig végképp nem lehet feladatom, de a megoldás annyira az orruk előtt van, hogy előbb-utóbb észrevennék maguktól, az én segítségem nélkül is. Arról van szó, hogy megvan az ideális baloldali miniszterelnök-jelölt, akinek személye példa nélküli összefogásra és egyetértésre késztette a szétforgácsolódott pártok, pártocskák és szerveződések minden egyes elemét és azok vezéreit. S ez a jeles személyiség nem más, mint Szilvásy György!
            

Az egész baloldal egy emberként kiállt mellette, és ezen gyors és erőteljes összezárás a későbbi egység zálogává lehet. Már csak Szilvásyt kellene megkérdezni, vállalná-e a feladatot, mert neki is be kell látnia, ha egyáltalán lehetséges konszenzuális és konstruktív jelölt ott a baloldalon, az egyedül csak ő lehet.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: