Hurcolkodik az IMF

Hurcolkodik az IMF

Szabó Anna: A szocialisták már most sírnak, mi lesz velünk a válságkezeléssel csődöt mondott IMF nélkül: a józan meglátásairól elhíresült Józsa István már előre kataklizmát vizionál, de mindez érthető. Mindig is nehezükre esett az ország jövőjét egy nemzetközi megmondószervezet nélkül elképzelni: jó esetben ez a saját stratégia hiányát, rosszabb esetben pedig valami egész mást, színfalak mögötti háttéralkukat jelent. Mielőtt bárki esztelen kurucoskodást és választási blöfföt emlegetne, nézzük a tényeket: a szocialistának mondott neoliberális országvezetés 2008 novemberében mindössze két hétre (!) állt a fizetésképtelenségtől. Nem jutott volna nyugdíjra, közalkalmazotti bérekre, közvilágításra, hulladékelszállításra, semmire. Ekkor döntött úgy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, Veres János expénzügyér, Bajnai Gordon akkori gazdasági miniszter és Simor András, a jegybank előző elnöke, hogy jobb, ha mielőbb tárcsázzák Washingtonban az IMF számát. Valljuk be, sok választásuk nem volt. A kis Izland után hozzánk futott be a leghamarabb a valutaalap vonata, és ezzel egy újabb ketyegő bombát hagyott hátra az MSZP és a ma már megszűnt SZDSZ. Bizonyára puszta jóindulatból kérték úgy a fizetési moratóriumot, hogy az első törlesztés már a következő kormányra háruljon, és őket kizárólag a hitel elköltése érinthesse.

(Magyar Nemzet, 2013. július 30.)

Exmenek Budapest felett


Konrád György, Per Nyhlom, és Tomás Sedlacek arca megereszkedett az elmúlt napokban. Nem ment nekik a fogalmazás. Amit késő éjjelig virrasztva összeraktak, reggelre kelve merő zagyvasággá változott. Hát hogy lesz ebből Európai Charta? Ráadásul álmatlanságban is szenvedtek. Per Nylom péládul arról panaszkodott, hogy álmában megjelent az Orbán Viktor, és kiharapdálta a demokratikus mondatokat a szövegből. A Konrád is a Viktorral álmodott, csak ő azt látta, hogy az ország burkoltan faszista miniszterelnök szalonnát szeletel az okiraton és összezsírozza azt. A Szedlacsek meg álmában egy méhecske volt, de aztán jött az Orbán az összegöngyölt kartával, és le akarta őt csapni. Ennek a fele sem volt tréfa… Nincs még veszve minden, csapott a homlokára Per, és majdnem magára öntötte a kávét. Szólítsuk Európa szuperhőseit, az Exmeneket!

 

Olvass tovább »

KDNP: történelmi elégtétel az SZDSZ megszűnése

Történelmi elégtételként értékelte a Kereszténydemokrata Néppárt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében, hogy húszévnyi parlamenti jelenlét és “hároméves kínos agonizálás után” megszűnik a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ).

 Semjén Zsolt, a párt elnöke és Rétvári Bence alelnök állásfoglalásában azt írta: “üröm az örömben azonban, hogy a vadkapitalizmust és a devianciákat egykoron zászlajára tűző szervezet nem tud elszámolni a tartozásaival, így 500 millió forintos adóssága az államra és ezzel az adófizető magyar állampolgárokra száll át”. Kifejtették, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) számára hosszas összegzést kívánt “a szabad demokraták bűneinek számbavétele”, azok felsorolása ezért csak “példálódzó jellegű” lehet.

A kereszténydemokraták összegzése szerint az SZDSZ a rendszerváltó értelmiség nagy ígéretéből hamar keserű csalódássá vált. Azt írták, a retorikájában harcosan antikommunista párt 1994-ben “hatalomvágytól és pénzéhességtől vezérelve” koalícióra lépett a posztkommunista MSZP-vel, pedig nélkülük is meglett volna Horn Gyula pártjának az abszolút többsége. “A liberalizmus eszméjét elárulták, elég csak a 2006-os rendőri jogsértések kapcsán Kuncze Gábor “Révész Mártíriuszozására”, vagy a véres tömegoszlatásokat irányító Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester általi kitüntetésére gondolni” – fogalmaztak.

 

Olvass tovább »

Miért mondott le a Jobbikot mentő bíró?

Semmi nem utalt arra korábban, hogy nem kíván tovább bíróként dolgozni Takács Péter Attila, aki tavasszal első fokon közvetve kimondta: nem neonáci párt a Jobbik. Mint arról beszámoltunk, a Magyar Közlöny pénteki számából kiderült:  lemondására tekintettel Takács Péter Attila bírót július 30-ai hatállyal felmentette tisztségéből Áder János köztársasági elnök.

 
 A lemondás oka nem ismert, a felmentést pedig az államfőnek bővebben nem kell megindokolnia. A lemondás váratlansága azonban elgondolkodtató, a bíró eddigi felfelé ívelő pályája semmiképpen nem teszi logikussá a lépést. Olyan pletykákat is hallani, hogy Takács Péter Attila kapcsolata a szélsőjobbal már a Fővárosi Törvényszék számára sem volt elfogadható, ám ezt az információt nem erősítették meg.

Olvass tovább »

Szembenézés

Álláspont

Előbb-utóbb tisztázni kell, fel kell fedni azokat a hazugságokat, amelyeket a baloldali politikusok és a balliberális média terjeszt eladósodásunk valódi okairól. Lassan ott tartunk, hogy például a devizahiteleseket ért drámáért, az IMF-től felvett értelmetlenül nagy hitelekért, a meg nem épült 4-es metró elköltött százmilliárdjaiért, a lezüllesztett Budapestért egyedül a jelenlegi kormány felelős, és szinte semmi köze nincs a károkozáshoz az MSZP–SZDSZ-kormányoknak vagy Demszky Gábor volt főpolgármesternek.

Sőt, most már támadásba lendültek a kártevő drága balos barátaink, s megmondják, miként kell a gödörből kijönni, hogyan kellene megoldani az általuk okozott gazdasági és szociális gondokat. Természetesen a biztos gyógyulás csakis az ő vezetésük, irányításuk alatt történhet. Úgy látszik, elege volt a dezinformációkból, a nemtelen támadásokból Tarlós István főpolgármesternek, amikor is a múlt hét végén lapunkban nyílt levélben, hosszan és elemzően tájékoztatta a polgárokat, hogy kik vitték s hogyan majdnem csődbe a fővárost, és kiknek „köszönhető”, hogy nem fejeződött be a 4-es metró építése vagy az új metró kocsik üzembe állítása. Ha Kínában lennénk, akkor valószínűleg nem ússzák meg a felelősségre vonást ilyen könnyedén a vezetők.

Olvass tovább »

Érdekes, nem félnek

Úgy hallottuk, itt mindenki utálja Viktor Orbánt – mondja egy amerikai származású,Úgy hallottuk, itt mindenki utálja Viktor Orbánt – mondja egy amerikai származású, hazánkban élő szakács. Később olasz turisták értetlenségüket fejezik ki, hogy miért folytatunk keresztes háborút az unióval szemben. Az ellenzék hangja természetesen mindig hangosabb, de még így is meglepő a liberális média ereje, amely a sajtószabadság állítólagos megszüntetése dacára sikeresen messze viszi rossz hírünket. „Nincsen demokrácia. Nincsen jogállamiság. A fékek és ellensúlyok rendszere felbomlott. Nincs egyetlen információ vagy hír sem, ami cenzúra nélkül jutna el a polgárokhoz. A kétharmados többség problematikus. Az ellenzék létjogosultságát elvitatják. Az emberek félnek a hatalomtól. A kisebbségek félnek a hatóságoktól. Mindenki fél mindentől…”

Olvass tovább »

Elkezdődött a rendszerváltás

Fricz Tamás
Fricz Tamás 2013. július 29., hétfő
Több jel mutat arra, hogy 22-23 évvel a „rendszerváltás” után elkezdődött a rendszerváltás Magyarországon.

Ennek egyik világos bizonyítéka, hogy a Magyar Narancs nevű, a jobboldalt, a konzervativizmust és a nemzeti érzést csípőből gyűlölő lap július 18-án Ne küldjetek! című szerkesztőségi cikkében könyörög az Európai Uniónak, hogy tegyen meg mindent a jelenlegi magyar kormány ellehetetlenítése érdekében azzal, hogy nem adnak pénzt az EU-s közös kasszából Magyarországnak, valamint hogy felfüggesztik hazánk szavazati jogát az EU-ban.

S hozzáteszik: ha az EU „partnere” lesz a Magyar Narancs szerkesztőségének Orbán-kormány- és jobboldal-ellenességében, akkor a többi feladatot az Orbán-kormány megbuktatására a magyarországi baloldali ellenzék már könnyedén elvégzi.

(Csak zárójelben jegyzem meg: nem nagy dolog, fiúk, úgy győzni, ha egy birodalmat hívtok segítségül Magyarország – ja, tudom, nem Magyarország, „csak” a magyar kormány – legyőzésére, kivéreztetésére. Nem lenne egyszerűbb fair feltételek között megvívni a választási küzdelmet labancok és kurucok között?)

 

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: