Alföldi búcsúzik: nem kap és nem is kér színházat

Makrai Sonja
2013. június 30.,  17:28
A Nemzeti Színház távozó igazgatója, Alföldi Róbert vasárnap délelőtt tartotta meg utolsó sajtótájékoztatóját, amelyen értékelte az elmúlt időszakot, reagált az elmúlt hónapok eseményeire. Alföldi Róbert vezetői mandátuma vasárnap jár le, a Nemzeti Színházat hétfőtől Vidnyánszky Attila vezeti.

Gyurcsány bejelentette: nem válik nővé, majd csúnyán kifakadt

PR Forrás: MNO
Közösen hajtott fejet a magyar és a szerb államfő a második világháborúban ártatlanul kivégzett és meggyilkolt magyar és szerb áldozatok emléke előtt. Áder János aláírta a földtörvényt, Orbán Viktor újabb rezsicsökkentést jelentett be. Az unió továbbra is rajtunk tartja a szemét, de a sokat támadott alaptörvény hatalmas támogatást élvez. Az ellenzék ellentmondásos nyilatkozatai között Gyurcsány Ferenc egyre jobban elragadtatja magát. Az MNO heti összefoglalója.

Hajrá, Miniszterelnök Úr!

1000819_599297393438026_110097101_n

Hajrá, Miniszterelnök Úr!
“A Tavares-jelentés keddre tervezett európai parlamenti (EP) vitájáról Orbán Viktor azt mondta, azért döntött úgy, hogy felszólal, mert az EP házbizottsága kimondta: csak a miniszterelnök kaphat szót Magyarország részéről. “Ott leszek, és megvédem Magyarországot”
(Orbán Viktor 2013. június 28. Brüsszel sajtótájékoztató)

„Szocionisták”, „homoszexuális lobbi” és a politikai Mórickák

Sajnos átléptünk egy határt a Jobbik Parlamentbe kerülésével! Bár ne tettük volna! Erről is ír L. Simon László ebben a bejegyzésben!

„Szocionisták”, „homoszexuális lobbi” és a politikai Mórickák

Amikor elindítottam ezt a blogot, megfogadtam, hogy nem fogok benne Novák Előddel foglalkozni. A Jobbik képviselőjével csatáztam már eleget az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságában – bár ezek nem szellemi csaták voltak, hanem inkább stílus- és időnként morális kérdésekről szóltak –, ez azonban nem indokolta volna, hogy más fórumokon a szükségesnél nagyobb figyelmet fordítsak a „munkásságára”. Az, hogy most mégis eltérek ettől az elhatározásomtól, szintén nem Novák Előd személyéről szól, sokkal inkább az általa képviselt politikai mentalitásról (vagy inkább szimptómáról).

Olvass tovább »

Bajnai vár

Bayer Zsolt – 2013. június 29., szombat

Álláspont

Méghozzá arra vár, hogy Orbán Viktor távolítson el engem a Fideszből, mert most már papírom van róla, hogy antiszemita vagyok. Nem, Bajnai úr, erről nincsen papírom.  

Arról van papírja Feldmájernek, Bolgárnak meg a Klubrádiónak, hogy ha én leírok három nevet egymás után, s a három név tulajdonosa történetesen zsidónak vallja magát, akkor ők kijelenthetik, hogy én antiszemita vagyok, akkor is, ha amúgy a cikkemben egyetlen szó sem esik a zsidókról. Erről hozott ítéletet a bíróság, Bajnai úr. És nem másról. S jogkövető állampolgárként természetesen tudomásul veszem az ítéletet, bár megvan róla a véleményem.

Olvass tovább »

Áder aláírta a földtörvényt

– 2013. június 28., péntek
Az államfő alaposan megvizsgálta a kifogásokat
Áder János köztársasági elnök pénteken aláírta a múlt héten elfogadott új földtörvényt, megállapította ugyanis, hogy a jogszabály alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe. Az államfő hangsúlyozta egyúttal: nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.

A Hajdú-Bét sztori

A Hajdú-Bét sztori

Betyárgárda

Álláspont

 

Nem túl kerek 672510 forint. Ennyit keres Vona Gábor a magyar Országgyűlésben – a választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás ezen felül jár. Havonta. A Jobbik elnök-frakcióvezetője nyilván megérdemli ezt az összeget, más pénztárcájában meg egyébként sem politikailag korrekt kutatni. Erről, gyanítom, összpárti konszenzus is van.

 

Nem túl kerek 132 400 forint. Ennyit keres Borsodban egy kórházi nővér.

Nem túl kerek 135100 forint, ennyit keres Borsodban egy targoncavezető.

Nem túl kerek 140600 forint. Ennyit keres Borsodban egy géplakatos.

Nem túl kereken, átlagban. Vona Gábor havi fizetése konkrét összeg.

Talán olcsó populizmusnak tűnik mindezek felemlegetése, hiszen Vona úr hosszú évtizedeken át készült arra, hogy elérje életcéljai egyikét. Tudás és munka tobzódik mögötte. Egy kórházi nővér, egy targoncavezető, pláne egy géplakatos meg legyen mázlista, hogy élhet, dolgozhat, pláne pénzért.

Olvass tovább »

Sarkosan fogalmazva

Szentmihályi Szabó Péter: Az „európai értékek”, a „jogállamiság” nevében folyó küzdelem a régi vallásháborúkra emlékeztet, amelyeket homályos ürügyekkel elkezdtek, és évtizedekig nem tudták abbahagyni. Szerencsére a háború most jelentések, beadványok, bizottságok és albizottságok vitájának formájában folyik, nyakatekert érveléssel és jogi halandzsával, amelyet valószínűleg azok sem értenek, akik ebből élnek. A kákán is csomót kereső magyar ellenzék kicsinyített tükörképe az Európai Uniónak: semmi sem jó úgy, ahogy van, de fogalma sincs, mit kellene tenni, mert az mégsem tekinthető komoly programnak, hogy hatalomra kerülve első dolguk lesz a Kossuth tér visszaállítása az átépítés előtti állapot szerint, természetesen Károlyi Mihály szobrával együtt.

(Magyar Hírlap, 2013. június 27.)

Kocsis: Magyarország nem kér egyik szélsőségből sem

A Bajnai-gárda újra megmutatta: egyetlen célja, hogy erőszakos és törvénytelen akciókat  hajtson végre – közölte portálunkkal Kocsis Máté, a kommunikációs igazgató.

Mint írja: csütörtökön a Köztársasági Elnöki Hivatalt rohanták meg és randalíroztak ott. Magyarországnak se a Parlament munkáját megzavaró erőszakos Magyar Gárdára, se a már több közhivatal munkáját agresszívan akadályozó Bajnai-gárdára sincs szüksége – fűzi hozzá, megjegyezve: Magyarország nem kér egyik szélsőségből sem. A magyar emberek 2010-ben a nyugalomra, az összefogásra szavaztak, nem kérnek azokból, akik nyomában csak erőszak és anarchia jár – zárul a közlemény.

(fidesz.hu)

Kommentár nélkül

A Jobbik frakció a pulpituson tiltakozott a földtörvény megszavazása ellen

http://www.youtube.com/watch?v=L6bVLaBR8RU&NR=1&feature=endscreen

http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=CQUgz4xB73A&feature=endscreen

http://www.youtube.com/watch?v=qtQ0Zq0F8jw

A nagy felültetés

Borókai Gábor: A balliberális értelmiség ma is egy Medgyessy Péterhez hasonló, könnyen formálható karakterben hisz. Olyanban, akit marionettként mozgathat, ötletei és érdekei szerint. Ahogy Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával a balatonszárszói rendezvényen is megtette. Ott egy kétes értékű poénért BMX kerékpárokat toltak miniszterelnök-jelöltjeik alá. Ők meg felültek. Mert ők nem önfejűek, ők nem harcosok – ők kívánságteljesítők. Amilyenekre most nagy szükség mutatkozik. Így indult el a nagy felültetés.

(Heti Válasz, 2013. junius 27.)

Az alternatív gyógyítás apró szépséghibája

Hová lett a gyógyhatás?

Az alternatív medicina számos ágát már évszázadok óta művelik, maga a kifejezés azonban kevesebb, mint harminc évvel ezelőttre datálható. Az elnevezés rendkívül becsvágyó, hiszen a hivatalos orvoslás helyett ajánlja magát, s egyben támadó is, mivel implicite kétségbe vonja a rivális megközelítés hatékonyságát. Ha az ugyanis hatékony volna, akkor nem lenne szükség alternatívára.

 

Olvass tovább »

Csütörtök reggel – öt sátrat vertek fel a tüntetők

Ezek azt hiszik, hogy most “vakíthatják a parasztokat” ahogy ők egymás közt megvetően szokták a vidéki embert megnevezni. Majd ők védik meg a magyar földet! Pedig igazából csak egy bajuk van a törvénnyel. Hogy nem az van benne, hogy idegeneknek ingyen jár a magyar föld, és a helyi falusi bizottság helyett nem az ötödik kerületben szénát lapátoló szakemberek (tudjuk, szakértelem kizárólag náluk van) hozzájárulása szükséges a földvásárlásához.

 

A Sándor-palotánál tüntetnek a PM politikusai

A földtörvény aláírása ellen demonstrálnak
A Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló öt független országgyűlési képviselő, valamint a párt nyolc aktivistája kezdett tüntetésbe csütörtök reggel a Sándor-palota Sikló felőli oldalánál annak érdekében, hogy az államfő ne írja alá az új földtörvényt.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) parlamenti képviselői csoportjának helyettes vezetője (b) és Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő, a PM elnökségi tagja "Mondj nemet a lopásra", illetve "Mondj nemet a tisztességtelenségre" feliratú transzparenst tart a kezében pártja tüntetésén Budapesten, a Sándor-palotánál 2013. június 27-én. Mögöttük a párt aktivistái "Mondj nemet a következmények nélküli országra!" és Mondj nemet Simicskára!" feliratú transzparenst tartanak

Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) parlamenti képviselői csoportjának helyettes vezetője (b) és Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő, a PM elnökségi tagja “Mondj nemet a lopásra”, illetve “Mondj nemet a tisztességtelenségre” feliratú transzparenst tart a kezében pártja tüntetésén Budapesten, a Sándor-palotánál 2013. június 27-én. Mögöttük a párt aktivistái “Mondj nemet a következmények nélküli országra!” és Mondj nemet Simicskára!” feliratú transzparenst tartanak

Olvass tovább »

Szárszó

Álláspont

 

Legelőször is szögezzük le: teljességgel helytelen, sőt kifejezetten ártalmas a Farkasházy Tivadar kertjében megtartott összeröffenéseket szárszói találkozóként elkönyvelni. Ugyanis az eredeti, 1943. augusztus 23. és 29. között megtartott szárszói konferenciát a Soli Deo Gloria Szövetséggel közösen szervezte a Magyar Élet Könyvbarátai Társasága, és azon a parasztság és a munkásság képviselőin kívül a református ifjak, valamint a katolikus ifjúság képviselői és a kor legjelentősebb írói és költői vettek részt. A résztvevők egyik legjelesebbike, Németh László fogalmazta ott a harmadik útról vallott elképzelésének lényegét, imigyen: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? – Ez a harmadik oldal.”

 

Nos, Farkasházy kertjében nincsen senki, aki odaférhetett volna az eredeti szárszói konferencia tagjai közé – vagy ha volt ilyen valaha, az már régen elveszítette önmagát és a jogot, hogy az igazi szárszói konferencia utódjaként tetszeleghessen.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: