Simornak felelnie kell?

LM
Forrás: Lánchíd Rádió
2013. február 16.
Simor Andrásnak felelnie kellhet az ÁSZ-jelentéssel kapcsolatban az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága előtt.

A szocialisták a Bajnai-korszakban hazánk teljesítményének drámai visszaesését a világgazdasági folyamatokkal magyarázták, miközben a környező országok folyamatos növekedést produkáltak – mondta a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában Puskás Imre. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának alelnöke hozzátette: napjainkban olyan adatokat igyekeznek felmutatni, mellyel azt akarják bizonyítani, hogy a mostani kabinet sem tud teljesítményt növelni.

Már rég nem várták ennyien, hogy egy magyar jegybankelnök mandátuma lejárjon. Bár nem sok van hátra Simor András márciusi távozásáig, számára mégis túl hosszúnak tűnhetnek a napok mostanság – olvassa el a Magyar Nemzet vezércikkét.

Napirendre tűznék Simorék működését

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a jövő héten tűzze napirendre az Állami Számvevőszéknek a Magyar Nemzeti Bank működéséről szóló jelentését, és hallgassa meg Simor András tájékoztatását az ügyben. Puskás Imre ezzel kapcsolatban elmondta: elengedhetetlen, hogy a jegybank vezetője beszámoljon az adatközlés körülményeiről. Az Állami Számvevőszék szerint az MNB 2010 augusztusáig hatáskörét túllépve üzleti titoknak minősülő adatokat adott át a Nemzetközi Valutaalapnak. A devizapozícióról szóló jelentéseket az Európai Unió is megkapta, heti bontásban. Papp Endre interjúja.

Simorék a jelentésre támadással válaszoltak, melyet az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László a Hír TV Rájátszás című műsorában utasított vissza.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: