Megszavazták, ma is több órát megzavarnak

Szerdán is folytatják tiltakozó akciójukat a hallgatók az ELTE-n. A hallgatói önkormányzat közleményben tiltakozik a demonstráció ellen.
A tiltakozó diákok szerdán is folytatják akciójukat az ELTE bölcsészkarán. Az esti fórumon megszavazták, hogy a tegnapihoz hasonlóan ma is több órát megzavarnak, de csak azokra az előadásokra mennek be, amelyekre engedélyezik a diákok és a tanárok. Arról is döntöttek, hogy újabb utcai tüntetések szervezésére munkacsoportot hoznak létre.

Az elfoglalt tanteremben körülbelül 15-en vannak, és az ajtóra ki van írva, hogy az oda meghirdetett óra máshol lesz megtartva – jelentette Hír TV tudósítója 12 órakor. A demonstrálók állítólag egy akcióterven dolgoznak.

Hanganyag / videó lejátszása

 

A többség nem ért egyet

A bölcsészhallgatók többsége nem ért egyet a teremfoglalókkal. A bölcsészettudományi kar Hallgatói Önkormányzata közleményben tiltakozott a Hallagatói Hálózat akciója ellen. Elfogadhatatlannak tartják, hogy egy szűk csoport ráerőlteti a döntését a többségre. Az érdekképviselet szerint az órák megzavarásával pont azokat a célokat ássák alá a Halgatói Hálózat tagjai, amelyekért küzdenek.l

Körülbelül 50 diák töltötte az éjszakát a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának aulájában. A korábbi zágrábi diáktüntetések egyik horvát résztvevője tartott előadást arról, hogyan zajlott náluk az egyetemfoglalás. Az ott alvók hideg élelemmel, italokkal és hálózsákokkal készültek az éjszakázásra. Az intézmény vezetése információink szerint egyelőre nem akar beavatkozni a kar elfoglalásába. A szervezők korábban bejelentették, attól teszik függővé tiltakozásuk folytatását, hogy milyen eredménnyel zárulnak a szerdai egyeztetések az Országos Hallgatói Önkormányzat és a minisztérium között.Klinghammer: Ez morális kérdés

Morális kérdésnek nevezte a hallgatói szerződés megkötését a leendő felsőoktatási államtitkár. Klinghammer István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: ha valaki az állam támogatására igényt tart a tanulmányaihoz, akkor azt valamilyen formában a későbbiekben törlesztenie kell a közösségnek. Klinghammer ugyanakkor kiemelte: arról lehet egyeztetni, hogy a tanulmányok elvégzése után hány évet kell Magyarországon dolgozni.

Politikai játszma?

Hoffmann Rózsa politikai játszmának tartja a Hallgatói Hálózat akcióját. A közoktatási államtitkár a TV2 reggeli műsorában azt mondta: az elmúlt hetekben kiderült, hogy a hallgatók felkészítése mögött olyan politikai és pénzügyi csoportok állnak, amelyeknek érdekük, hogy a kormány megbukjon. Szerinte ezt támasztja alá az is, hogy a HaHa képviselői is elismerték: a Soros György, magyar származású üzletember által finanszírozott továbbképzéseken vettek részt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: