Klinghammer a “vonal alatti viselkedést” nem tudja figyelembe venni

Forrás: Lánchíd Rádió
2013. február 12., kedd
A diáktüntetések résztvevőinek egy része meg lett tévesztve. Velük, róluk is tárgyalna a jövőben Klinghammer István. A felsőoktatási államtitkári poszt várományosa a Lánchíd Rádiónak adott interjújában kifejtette: mindenkit meghallgatna, de a „vonal alatti viselkedést” nem tudja figyelembe venni. Pelyach Gergely interjúja.
– Sikeres lehet a Hallgatói Hálózat megmozdulása? Egyáltalán, világos a cél, amiért küzdenek?
– Hát, őszintén, és nem bántó szándékkal mondom, nem tudom, hogy miért küzdenek, mert amiket megfogalmaztak, azok általánosságok és a jó része teljesült, vagy teljesítés közben van. Sok dolgot nem tudtam értelmezni a követelések során sem. A másik pedig, amilyen módot választottak! Ez olyan távol áll az egyetemi ifjúságtól – pontosabban, amit a közvélemény elvár – mint viselkedés, a leendő értelmiségtől, az egyetemi ifjúságtól, ami nem akceptálható és a társadalom nem is nagyon akceptálja.

 

– Erre mondta Ön korábban, hogy „mindig vannak forrófejűek, akik úgy érzik, hogy ez egy jó hecc”.
– Lábassal, dobbal járkálni az egyetemen, bejárni órákra, zavart kelteni, ez lehet, hogy azoknak jó hecc, akik csinálták. Egy méltatlan hecc, nem a pázmányi egyetemekre való dolog, viselkedés, gyermekdednek tartom, kamaszos dolog. Nagyon sokat árt az egyetemi hallgatóknak, a jó, szorgalmas, igyekvő egyetemi hallgatóknak. Mindig tartok attól, hogy a közvélemény azt szűri le belőle, hogy lám, ilyen az egyetemi ifjúság, ilyen lesz a jövő értelmisége. Megnyugtatom őket: nem ilyen lesz! Ez egy maroknyi kisebbség, aki pontosan nem megfogalmazható célokért inkább csak zavart kelt. Nagyon sajnálom, hogy ilyen előfordul.

Klinghammer István veheti át Maruzsa Zoltán helyét az oktatási államtitkárságon – értesült a Lánchíd Rádió. Az oktatási államtitkárság közlése szerint Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárként folytatja.

– Emeljünk ki néhányat a „nem megfogalmazható” célok közül. A Hallgatói Hálózat első pontja: „követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját”.
– Hát ezt nem lehet értelmezni, hát persze! Egy átfogó reform zajlik, nap mint nap tudjuk, hogy mi történik a közoktatásban, és azt is tudjuk, hogy mi történik a magyar felsőoktatásban – mi kezdődött, azt mondanám, mert ezek csak kezdő lépések. Mind a reform, a jobbítás a minőség irányába történő elmozdulások, mindegyik a magyar diákok, tanulók, egyetemi hallgatók érdekeit szolgálják. Örülök, hogy ezt követelik, de körül kéne nézni, és inkább segíteni kéne, hogy gyorsan és különösebb zűrök nélkül megvalósuljon ez.

– Második pont: a keretszámokat állítsák vissza, legalább a 2011-es szintre.
– Hogyha elolvassák, hogy a kormányzat mit hirdetett meg 2012-es felvételire, akkor látják, hogy jószerint ez teljesült. Úgy is teljesült, hogy én személy szerint nyugodtan mondom, a 240 pontos minimálpontos követelményt nem tartom megfelelőnek, kevésnek tartom…

– Valószínűleg a miniszter is azért húzta ezt a szintet, hogy további támadások ne érhessék. Innentől kezdve az egyetem maga dönt, hogy mennyit rak erre rá…
– Nézze, van egy olyan régi mondás, kisgyerekeknek szokták mondani, hogy okos enged, szamár szenved. A miniszter engedett, de ezt a szintet kevésnek tartom a jövőre nézve, mert minden jobb nyugati egyetemre és felsőoktatásra sokkal jobb érettségieredményekkel kerülnek be fiatalok. És mi tulajdonképpen – nem mi, hanem ők – azokkal fognak majd versenyezni a következő 15-20 évben, ha végeztek. Abban a versenyben kell nekik – nemzetközi versenyben – tudásukkal helytállni. S ha a tudást nem alapozták meg általános iskolában és középiskolában, az egyetemen már csak nem tudják magukat utolérni.

– Harmadik pont – ez az a pont, amibe a diákok kevésbé láthatnak bele, viszont az egyetem szempontjából ez lehet a legkényesebb – az anyagiak. Azt követelik, hogy állítsák le a forráskivonást és kompenzálják az elvonásokat.
– Ez egy érdekes probléma, valóban ősszel volt nem forráskivonás, hanem bizonyos költségeknek a zárolása. Tehát ne felejtsük el: 57 millió forint visszatért. Vagyis ez a reform, amit az első pontban követelnek, ez bizonyos lépéseket, „áldozatokat” is követelhet. Ez azt jelenti, hogy jobban hasznosuló módon kerül vissza a pénz. 10 milliárd arra megy, hogy nemzetközi pályázatokon tudjanak indulni a kutatás területén azok az egyetemek és kutatóhelyek, amelyek versenyben tartják a magyar felsőoktatást külföldön. Tehát ez is egy olyan dolog, hogy türelemmel kéne viselni és meg kellene nézni, hogy ez a 47 mire megy. Emlékszik talán, hogy eladósodott jó néhány felsőoktatási intézmény az eléggé esztelen PPP-programba. Ez az összeg például ennek a kiváltására megy. Vannak felsőoktatási intézmények, amelyek nem a PPP miatt, de eladósodtak, gondjuk van, azok megsegítésére megy. Én azt hiszem, hogy ebben jobban el kéne mélyülni az ifjaknak, mint egy ilyen mondatot felírni.

– Az Achilles-sarka ennek a hat pontnak vagy a teljes megállapodásnak, úgy tűnik, minden szereplő számára: a hallgatói szerződések. Ön egyetért ezzel a tervezettel?
– Én ezt egy morális kötelezettségnek tartom, a hallgatói szerződés egyébként a hallgatókra nézve nem kötelező. Aki úgy dönt, hogy nem kívánja a társadalom segítségét igénybe venni, hogy ő diplomához jusson, az most is fel tud venni forrást, hogy tanuljon – vagyis nem kell neki aláírni. Aki viszont úgy dönt, hogy kéri az állam támogatását, hogy államilag finanszírozott módon tanuljon, azt egy morális kérdésnek tartom, hogy valamilyen módon a közösségnek, amely kitaníttatta őt, törleszt. Tükörbe kell nézni, aki tiltakozik ez ellen, és el kell dönteni, hogy tulajdonképpen csak kapni akar? Mindig elmondom Széchenyinek a mondását, hogy „adok, hogy adjál”. Jó lenne, ha ezt megjegyeznék és kicsit utánanéznének, hogy miért mondta, és hol mondta ezt Széchenyi.

– Mindaz, amiről beszéltünk, azért sem lehet mellékes, mert ezeket a gondolatokat Önnek a jövőben lehetősége lesz kormányzati szinten képviselni. Elvállalná a feladatot?
– Igen.

– Hogyha ezeknek a napoknak az eseményeit nézzük, mi lenne az első intézkedése?
– Bármilyen furcsa, azt csinálnám, amit a miniszter úr elkezdett. Azt csinálnám, hogy megkérném mindazokat, akik a hallgatói ifjúságot és a magyar felsőoktatást képviselik, hogy késélesen fogalmazzák meg: mi a problémájuk. De ez a probléma csak arra mehet, hogy a magyar felsőoktatás jobb legyen. Jobb legyen a diplomának a színvonala, jobb legyen az egyetemeken az oktatási lehetőség, tehát színvonalasabb oktatást lehessen biztosítani, hogy a minőségi oktatáshoz mit szeretnének a hallgatók. Ezt szeretném megkérdezni tőlük, és ezt el is várom, hogy ne legyen olyan félreértés, hogy valakit nem hallgattak meg. Mindenkit meghallgatok, de csak azt, aki olyanhoz szól hozzá, ami az ügyeket előreviszi. Nem szabad elfelejteni, hogy egy diplomának az értéke soha nem állandó! A nemzetközi versenyben Magyarországon, a magyar diákságon, egyetemeken és a kormányzaton kívül senkinek nem érdeke, hogy értékes magyar diplomák legyenek a nemzetközi versenyben, hiszen itt verseny van. Nekünk ezért kell mindent elkövetnünk, hogy a versenyben jó részt vevők legyünk. Erőinket – ami nem sok van – nem szabad megosztani és mindenféle talmi dolgokra elfecsérelni, hanem a jó ügy szolgálatába kell tenni. Ehhez szeretnék segítséget kérni mindenkitől. Az egyetemi polgároktól, akik az oktatók és a hallgatók közössége, a kormányzattól, és megmondom őszintén, a társadalomtól is. A társadalmat pedig arra kérem, hogy ne így ítéljék meg az egyetemi fiatalságot, ami az elmúlt hetekben vagy napokban lezajlott! Ez a fiatalságnak egy nagyon kis része, akik egy kicsit megtévedtek, meg lettek tévesztve, ezt sem szabad elhallgatni. Remélem, a józan ész és a jó ízlés az nagyon fontos, visszatér majd a közéletbe, az egyetemi közéletbe.

– Ha csak ezt a hat pontot nézzük, akkor nem biztos, hogy az automatikus párbeszéd-készséget kell vagy lehet feltételezni azon szervezetek részéről, amelyek ezekben a napokban is tiltakoznak…
– Teljesen világos, nem vagyok naiv, aki viszont nem hajlandó erre, vagy nem tud ebben részt venni – tehát bizonyos vonal alatti viselkedést –, nem lehet figyelembe venni. Sokkal fontosabb és értékesebb a magyar felsőoktatás, minthogy olyanra fecséreljük az időnket, akik tulajdonképpen nem akarnak ebben igazán részt venni, nem akarnak teljesíteni, nem akarnak segíteni, hanem heccként kezelik az ügyet – legyen ez egyetemi hallgató és legyen – horribile dictu – egy egyetemi kolléga. Mert mondjuk meg őszintén, ilyen kollégáink is vannak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: