Bajnai vagy nem ismeri a számokat, vagy nem mond igazat

Bajnai vagy nem ismeri a pontos számokat, vagy pedig tudatosan nem mondott igazat, amikor kedden arról beszélt, hogy 1500 milliárd forinttal kevesebb uniós forrás jut magyar gazdaságba. Ezzel szemben Magyarország unióval szembeni költségvetési egyenlege 2014-2020 között 25 milliárd eurós pluszban lesz, ami több, mint a 2007–2013-as ciklusban, míg az egy főre jutó kifizetések összege 51 ezer forinttal nő.
Az a közel 1500 milliárd forint, amennyivel kevesebb uniós forrás jut a magyar gazdaságba az új költségvetési ciklusban, hiányozni fog – mondta egy keddi konferencián Bajnai Gordon egykori miniszterelnök, aki korábban az uniós források elosztásáért felelt, amelyet azóta rengeteg kritika ért. Az Együtt 2014 vezérének a mostani kijelentése arról tanúskodik, hogy vagy nem ismeri a pontos számokat, vagy pedig tudatosan nem mond igazat.

Olvass tovább »

Klinghammer a “vonal alatti viselkedést” nem tudja figyelembe venni

Forrás: Lánchíd Rádió
2013. február 12., kedd
A diáktüntetések résztvevőinek egy része meg lett tévesztve. Velük, róluk is tárgyalna a jövőben Klinghammer István. A felsőoktatási államtitkári poszt várományosa a Lánchíd Rádiónak adott interjújában kifejtette: mindenkit meghallgatna, de a „vonal alatti viselkedést” nem tudja figyelembe venni. Pelyach Gergely interjúja.
– Sikeres lehet a Hallgatói Hálózat megmozdulása? Egyáltalán, világos a cél, amiért küzdenek?
– Hát, őszintén, és nem bántó szándékkal mondom, nem tudom, hogy miért küzdenek, mert amiket megfogalmaztak, azok általánosságok és a jó része teljesült, vagy teljesítés közben van. Sok dolgot nem tudtam értelmezni a követelések során sem. A másik pedig, amilyen módot választottak! Ez olyan távol áll az egyetemi ifjúságtól – pontosabban, amit a közvélemény elvár – mint viselkedés, a leendő értelmiségtől, az egyetemi ifjúságtól, ami nem akceptálható és a társadalom nem is nagyon akceptálja.

Olvass tovább »

„Senki által meg nem választott csoportosulás”

A Professzorok Batthyány Körének Pécsi Csoportja közleményben tiltakozott a Hallgatói Hálózat egyik rendezvénye ellen, a Hahát „senki által meg nem választott” csoportosulásnak titulálva, mely „külföldről támogatott politikai erők játékszerévé vált”. Az Oktatói Hálózat rendesen kiforgatta a professzorok nyilatkozatát. Mindkettőt változtatás nélkül közöljük.

A kötelességek megtagadására biztatott a HaHa

Illegitimnek nevezte a Hallgatói Hálózatot a Professzorok Batthyány Köre pécsi csoportjának elnöke a Lánchíd Rádió reggeli hírműsorában. Visy Zsolt szavai szerint aggodalommal figyelik, hogy ez a diákok által nem választott szervezet politikai szabadegyetemeket szervez az oktatási intézményekben.

A műsorvezető Lőcsei Virág.

Forrás: Lánchíd Rádió
2013. február 12., kedd

Gyurcsány “szabadságharcra buzdít”, nem fog aludni

Gyurcsány Ferenc az újságíróknak elárulta: a következő három éjszaka az oktatási államtitkárság épülete előtt virrasztanak a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai, így akarják felhívni a figyelmet a kormány szerintük elfogadhatatlan oktatáspolitikai intézkedéseire. Miután magukhoz tértek a diákok az ELTE campusán töltött éjszakát követően, tovább folytatják, teremfoglalás és fórumozás van napirenden. Az intézmény egyik tanára úgy látja, jobb lenne, ha nem akadályoznák azokat, akik valóban tanulni akarnak.
gyurcsany2_slide

Gyurcsány virraszt, három napon át

Gyurcsány Ferenc kedden árulta el az újságíróknak, hogy a DK országgyűlési képviselői, elnökségi tagjai és szimpatizánsai három éjszaka, este 6-tól reggel 6-ig virrasztanak majd az államtitkárság Szalay utcai épülete előtt.

A virrasztást figyelemfelkeltőnek szánják, nem gondolják, hogy attól a kormány meghátrálna, ahogyan nem hátrált meg a felsőoktatási hallgatók tiltakozása miatt sem – fűzte hozzá a volt miniszterelnök. Szerinte már az is eredmény, ha annak hatására sokan felfigyelnek a sokasodó problémákra.

Olvass tovább »

BRÜSSZELBEN NINCS HÓELTAKARÍTÁS – CSAK SZÓRÁS A FŐ UTAKON

Városháza: Nem a muszlim érzékenység miatt nem volt élő karácsonyfa a főtérenTegnap az iskolaszünet miatt is elnéptelenedett Brüsszelben ismét leesett a hó, ami a 165 ezer lakosú belga fővárosban rendkívüli állapotot jelent azoknak, akik nem tudják, hogy az Európai Unió székhelyén nincs hókotró. „8 sószóró teherautónk van, amelyek tíz utat tesznek meg naponta”, árulta el Karin Lalieux asszony kérdésünkre a brüsszeli városházán, hozzátéve, hogy e járművek a mellékutakon nem járnak, és hókotrójuk egyáltalában nincs.

BRÜSSZELBEN NINCS HÓELTAKARÍTÁS – CSAK SZÓRÁS A FŐ UTAKON

Városháza: Nem a muszlim érzékenység miatt nem volt élő karácsonyfa a főtéren

Lovas István

Brüsszel

Tegnap az iskolaszünet miatt is elnéptelenedett Brüsszelben ismét leesett a hó, ami a 165 ezer lakosú belga fővárosban rendkívüli állapotot jelent azoknak, akik nem tudják, hogy az Európai Unió székhelyén nincs hókotró. „8 sószóró teherautónk van, amelyek tíz utat tesznek meg naponta”, árulta el Karin Lalieux asszony kérdésünkre a brüsszeli városházán, hozzátéve, hogy e járművek a mellékutakon nem járnak, és hókotrójuk egyáltalában nincs.

Az időjárás viszontagságai Belgiumban sok esetben a meglepetés erejével hatnak. Vasárnap a fővárostól mintegy 60 kilométerre fekvő Charleroi repülőterén – innen indulnak Budapestre, illetve érkeznek onnan a fapados gépek – egy Cessna 210-es repülőgép zuhant le leszállás közben, a pilótát és családja másik négy tagját megölve. A hatóságok vizsgálják, hogy a szokatlan időjárási viszonyok – a téli hideg – mennyiben felelős a balesetért.

Ha két hópehely leesik, 500 kilométeres dugó áll be Belgiumban, mondta lapunknak a Torontóba hazautazó Yolanda Peltier, akinek gépe a tegnapi hó miatt másfél órás késéssel indult a brüsszeli nemzetközi repülőtérről. Hozzátette: ha Belgiumban olyan tél lenne, mint lakhelyén, állandósítanák a rendkívüli állapotot.

Belgiumban télen gyakran fogy el a só, sőt a téli gumi is hiánycikké válik a „meglepetésszerűen” érkezett hó miatt.

Brüsszelben nem egyszer a nyári gumival felszerelt autóbuszok nem tudnak felkapaszkodni a meredekebb utakon és így akár másfél-két órás gyaloglásra is kényszeríthetik az utasokat.

Tegnap Belgiumban nagy vívmánynak tartották, hogy egyes autópályákon legalább egy sáv járható volt a hóesés ellenére.

Lapunk azt is megkérdezte a városházán, mennyire igaz az, hogy Brüsszel főterén a muszlimok érzékenysége miatt nem állítottak tavaly karácsonyfát. „Semennyire”, hangzott a válasz, a rémhírért egy flamand lap „ostoba” cikkét okolva: ott állt a főtéren a hatalmas jászol, karácsonyfákkal körbevéve. A nagy fát viszont egy alapítvány műanyag alkotása helyettesítette azért, hogy az arra felmászóktól kapott pénzen szűkös anyagi körülmények között élő gyermekeken segítsenek, hangzott a magyarázat.

(Rövidebben: Magyar Nemzet, 2013-02-12)

Általános politikai lózungok – a Gúnár csak a kutyáknak és a macskáknak nem üzent

Boros Bánk Levente: Nem minősíthető évértékelőnek Bajnai Gordon szombati fellépése, inkább egyfajta figyelemfelkeltő beszédként jellemezném azt. (…) Bajnai azonban túllőtt a célon, mivel túl sok hívó szóval dolgozott. A diákoktól kezdve a nyugdíjasokig valamennyi társadalmi csoportot meg akarta szólítani, szinte csak a kutyáknak és a macskáknak nem üzent.

Boros Bánk Levente

Magyar Hírlap

44317_341655175953308_2086647097_n
Fotón: Lassan már bárki tarthat hazánkban évértékelőt. A minap éppen a Lúdmillás Főlúd nevezte választási beszédét évértékelőnek. A kutya sem figyelt rá, már csak azért sem, mert nekik éppen nem üzent

Bayer Zsolt: Éhségmenet 2.

Álláspont

A múlt héten már szót ejtettünk egyes éhségmenetelők érdekes kötődéseiről és még érdekesebb éhségeiről. Most folytatjuk megkezdett munkánkat, s további érdekességekkel szolgálunk, még mindig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből.

Olvass tovább »

Gyurcsány kiköltözésének magamutogatás az oka

selmeczi_294_jo_20130212121223_188889Üdvözöljük, hogy Gyurcsány Ferenc – még ha három éjszakára is – de végre kiköltözött abból a villából, amit először a nyilasok vettek el zsidó származású tulajdonosától, majd a kommunisták kobozták el – írja Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője keddi közleményében.

Sajnáljuk, hogy csak három éjszakára költözik ki. Sajnáljuk, hogy valójában csak a magamutogatás az oka – zárul a közlemény.

(fidesz.hu)

Zavarban a holdudvar

Szentmihályi Szabó Péter: Nem tagadhatom, némi kárörömmel figyelem az ellenzéki pártok és mozgalmak küzdelmét és folyamatos szétaprózódását és elbizonytalanodott maradék híveik lelki problémáit, ebben a helyzetben vajon kire számíthatnak, kit is szeressenek. A politikusok és a „holdudvar” is zavarban van – nekik nem a lelkük fáj, hanem a jövőjük miatt idegesek, hiszen ha most nem állnak a majdani győztes táborába, semmi jóra nem számíthatnak, legfeljebb alelnökök lehetnek egy parlamenten kívüli kis pártban.

Olvass tovább »

Hat vagonnyi húszezres

Csákó Attila: Hat tehervagont töltene meg az a pénzmennyiség húszezer forintosokban, amit megszerezhet Magyarország az uniótól a következő, 2014 és 2020 közötti pénzügyi ciklusban – ekképpen érzékeltette Orbán Viktor magyar miniszterelnök a brüsszeli tárgyalások lezárását követően, mekkora összegről is van szó.

Épelméjű ember ilyenkor hátradől a fotelban, kinyit egy üveg bort. Ám úgy tűnik az ellenzéknek nincs dugóhúzója, képtelen lelazulni, örülni meg végképp nem tud. Nem hiszek a dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitásban, ők igen. Holott a kormány sikere az övék is (lehetne), hiszen ezekből az eurókból a liberális, a szocialista vagy a szélsőjobbos vállalkozók is részesedhetnek. Főleg annak fényében, hogy a jelenlegi tizenöt helyett hatvan százalék jut majd gazdaságfejlesztésre.

Olvass tovább »

Gyurcsányék virrasztanak

Három éjjel az oktatási államtitkárság előtt demonstrál a DK
A következő három éjszaka az oktatási államtitkárság épülete előtt virrasztanak a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai, így akarják felhívni a figyelmet a kormány szerintük elfogadhatatlan oktatáspolitikai intézkedéseire.

Az akcióról Gyurcsány Ferenc pártelnök számolt be újságíróknak kedden.

Olvass tovább »

„A Vatikán válságába betegedett bele”

Néhány olasz lap szerint a botrányok miatt távozott XVI. Benedek pápa
Botrány, válság, a támasz hiánya? XVI. Benedek lemondásának hátteréről és ennek következményeiről írtak a keddi olasz napilapok. Sokak szerint nem csupán egészségügyi okok álltak a háttérben.

XVI. Benedek lemondásának hátteréről és ennek következményeiről írtak a keddi olasz napilapok. Sokak szerint nem csupán egészségügyi okok álltak a háttérben.

Olvass tovább »

Sólyom László felelőssége

Sólyom László az egyik felelőse annak, hogy Magyarországon 1990-ben és utána nem történt meg a történelmi igazságtétel és elszámoltatás a diktatúra bűneivel kapcsolatban.
Sólyom László volt köztársasági elnök, 1990–1999 között az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke nagyon kiakadt. Egy a berni egyetemen tartott előadásában, illetve interjúkban kritizálta az Ab jogköreinek korlátozását, az alaptörvény szerinte politikai célú módosításait, s arról beszélt, hogy jogi alkotmányozás helyett politikai alkotmányozásra tért át a kormány, s egyáltalán, nagy hanyatlásnak indult az alkotmányos kultúra és szellemiség Magyarországon az Orbán-kormány időszakában.

Mindez roppant megható, csakhogy Sólyom Lászlónak igen szerény morális alapja van ahhoz, hogy az alkotmányos kultúra hanyatlásáról beszéljen.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: