Mégis jó a kétharmad, Mr. Bajnai?

Saját mozgalmának mondott ellent Bajnai Gordon. Gyurcsány Ferenc évtizedes cimborája az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán fejtette ki az adóalkotmányról szóló ötletét. Szerinte ugyanis kétharmados törvényben kéne rögzíteni az adók megváltoztatásának folyamatát, hogy milyen és mennyi egyeztetéssel, mennyi türelmi idővel lehessen adóváltozásokat bevezetni.

Ezzel szemben minimum érdekes, hogy Tordai Csaba (Bajnai államtitkára, az Együtt 2014 alkotmánytervezetének kidolgozója) a hvg.hu-nak nemrég így nyilatkozott: „Teljes alkotmányjogi nonszensz, hogy az adórendszer szabályaiban a mindenkori kormánypártnak a mindenkori ellenzékkel közösen kelljen döntenie. Egyetlen kormánytöbbséget sem hatalmaztak fel a választók arra, hogy ezekben a kérdésekben évtizedekre előre megkössék a jövőbeni kormányok kezét, mert ezzel a választók jogát is elveszik, hogy egy másfajta gazdaságpolitikát folytató pártot juttath…assanak feles többséggel kormányra.”

.. Mégis jó a kétharmad, Mr. Bajnai?

Saját mozgalmának mondott ellent Bajnai Gordon. Gyurcsány Ferenc évtizedes cimborája az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán fejtette ki az adóalkotmányról szóló ötletét. Szerinte ugyanis kétharmados törvényben kéne rögzíteni az adók megváltoztatásának folyamatát, hogy milyen és mennyi egyeztetéssel, mennyi türelmi idővel lehessen adóváltozásokat bevezetni.

Ezzel szemben minimum érdekes, hogy Tordai Csaba (Bajnai államtitkára, az Együtt 2014 alkotmánytervezetének kidolgozója) a hvg.hu-nak nemrég így nyilatkozott: „Teljes alkotmányjogi nonszensz, hogy az adórendszer szabályaiban a mindenkori kormánypártnak a mindenkori ellenzékkel közösen kelljen döntenie. Egyetlen kormánytöbbséget sem hatalmaztak fel a választók arra, hogy ezekben a kérdésekben évtizedekre előre megkössék a jövőbeni kormányok kezét, mert ezzel a választók jogát is elveszik, hogy egy másfajta gazdaságpolitikát folytató pártot juttathassanak feles többséggel kormányra.”

Az Együtt 2014 választói mozgalom erkölcsi, elvi alapvetései között pedig a következő mondat szerepel: „Az adó-, nyugdíj- vagy családpolitikát egy parlamentáris demokráciában az alakíthatja, aki a választóktól erre felhatalmazást kap, ezért elfogadhatatlan, hogy az ellenzékbe szoruló, jelenlegi kormánypártok támogatása nélkül ezekben a kérdésekben egy következő kormányzat ne tudja érvényesíteni az elképzeléseit.”

Hogy is van ez? Az Orbán-kormány gazdasági stabilitási törvénye rossz, de Bajnai Gordon adóalkotmánya már jó dolog? Utóbbi ráadásul sokkal szigorúbb közteher viselési szabályokat hozna a stabilitási törvénynél: az ugyanis „csak” az arányos adórendszert és a családi kedvezményt rögzíti, Bajnai viszont az adóváltoztatás teljes folyamatát kétharmaddal szabályozná. Ezzel nem mellesleg a mindenkori kormányzást is könnyen megbéníthatná az ellenzék. Miért hallgatnak ilyenkor a demokráciaféltők? Vagy lehet, hogy a kétharmaddal is pusztán csak az a baj, hogy nem nekik van ekkora többségük?

(Bajnai Gordon 2010 februárjában, két hónappal a biztos bukása előtt még évekre bebetonozta — elhasználva Magyarország jelölési jogát — Veres Jánost az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöki székébe)

http://www.tutiblog.com/2013/02/megis-jo-ketharmad-mr-bajnai_3.html

MSZP-s kampány az “éhségmenet”

A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint MSZP-s kampánycélt szolgál az Éhségmenet elnevezésű akció – ezt Tilki Attila, a kormánypárt nyírségi elnöke mondta szombaton Nyíregyházán az MTI-nek, reagálva arra, hogy a térségből negyvenen indultak útra tiltakozni az elszegényedésre hivatkozva Budapestre.

A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Fehérgyarmat polgármestere szomorúnak nevezte, hogy “az a szocialista párt használja fel a szegények sorsát alantas politikai céljaira”, amelynek kormányzása alatt, 2002-2010 között a sokakat ellehetetlenítő helyzet kialakult az országban. Hozzátette, hogy azért is álságos a szocialisták “éhségmenet” szervezése-támogatása, mert az általuk okozott gondok részbeni leküzdése után a jelenlegi kormány éppen most tudta javítani a közfoglalkoztatottak bérezését.

Olvass tovább »

Gyűlöletgenezis

Gottwald Péter: A szocialisták már 2004-ben belelökték az országot a túlzottdeficit-eljárásba úgy, hogy ebből még 2011-ben is nehéz legyen kijönni. Hátrahagyták a hatalmas államadósságot, egy megengedhetetlen nagyságú államháztartási hiányt megalapozó költségvetést, óriási méretű korrupciót a kulcsfontosságú intézményekben. Konstatálták, hogy az általuk felvett IMF-hitelt már nem nekik kell majd visszafizetniük. Ezután végignéztek a devizahitellel gúzsba kötött magyar lakosságon, és dörzsölték a markukat.

(Magyar Hírlap – 2013. február 2.)

LMP nevű frakcióban nem maradnak a “szakadárok”

Párbeszéd Magyarországért néven alakítanak pártot az LMP-ből kilépő platformisták. Döntöttek arról is, hogy csak akkor maradnak a képviselőcsoport tagjai, ha kiegészül a frakció elnevezése.

Ahogy azt sejteni lehetett Párbeszéd Magyarországért néven alakítottak pártot az LMP-ből kilépő platformisták – többek között erről döntöttek a vasárnapi közgyűlésükön.

Jávor Benedek és Szabó Tímea sajtótájékoztatójukon azt közölték, hogy elfogadtak egy kiáltványt is, amely felfogható a párt programjának is. Ebben többek között azt írják, csökkenteni akarják az egyenlőtlenségeket, és olyan programon dolgoznak, amely támogatja az emberközpontú gazdaságot. A hvg.hu kérdésére, miszerint mivel különböztetik meg magukat majd az LMP-től, úgy válaszoltak, nem véletlenül dolgoztak együtt öt évig. A célokkal egyetértenek, de bizonyos dolgokat nem sikerült szerintük markánsan megjeleníteni az LMP-ben.

Bejelentették azt is, hogy az új párt egy hierarchikusabb vezetői struktúrában gondolkodik. Így két társelnök lesz – egy férfi és egy nő – illetve a női kvótát szem előtt tartva egy ötfős ügyvivői testület dönt majd a fontos kérdésekben.

Fotó: Stiller Ákos

Kapcsolódó

Vágó lemondásra szólította fel a platformistákat

Az lenne a tisztességes, ha az LMP-ből kilépett politikusok visszaadnák országgyűlési mandátumukat, mivel már nem képviselik azt az irányvonalat, amelyért a 2010-es választásokon indultak. Erről Vágó Gábor, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője beszélt Versus című műsorunkban.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: