Az MSZP szerint Bayer Zsolt nem méltó a Madách-díjra

Visszavonatnák a nógrádi szocialisták a Magyar Hírlap publicistájának a 2011-ben odaítélt elismerést
Visszavonatná az MSZP Nógrád megyei frakciója az önkormányzati közgyűlés által 2011-ben Bayer Zsoltnak odaítélt Madách-díjat, mert szerintük az író, publicista gyűlöletkeltő magatartása méltatlan Madách Imre szellemiségéhez, és “van egy szint, ami alá Madách-díjasnak nem szabad menni” – jelentette be Borenszki Ervin képviselő csütörtökön Salgótarjánban.

Kampányrajt

 

Ron Werber a gyűlölet nagymestere, szaktanára. Mentalitása munkássága csereszabatos a hazai posztkommunsta párt hazugságra, ellenségképzésre épülő múltjával és jelenével

Csakhogy a kocka már el van vetve. Azzal, hogy az MSZP a magasan jegyzett, internacionalista gyűlöletkeltőbe helyezte a bizalmát, el is árulta, mit várhatunk tőle a kampányban. Mocskolódást, mi mást? Mesterházyék ezt a pályát választották, itt érzik magukat otthon. Nosztalgia ez, vagy valami hasonló.

Pilhál György

Magyar Nemzet

Der Standard – A kormány és az IMF tárgyalásairól

A kormány és az IMF tárgyalásairól, a magyar gazdaságpolitikáról közölt elemzést az osztrák Der Standard csütörtökön.

A magyar kormány mindenekelőtt azért engedheti meg magának unortodox gazdaságpolitikáját, mert 2010 óta külső behatásoktól meglehetősen függetlenül kormányozhat – írta a fősodorbeli liberális osztrák napilap, a Der Standard Magyarországgal gyakran foglalkozó munkatársa, András Szigetvari. Habár egy éve tárgyalások folynak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új hitelről, eddig eredménytelenek voltak az egyeztetések – állapította meg. A szerző a magyar kormányfőnek egy brüsszeli rendezvényen elhangzott mondataiból arra következtetett, hogy „végleg összeomlottak a tárgyalások”. A szerző felidézte, hogy Magyarország rugalmas hitelkeretet (PCL) szeretett volna kapni. Ez azonban — írta — „elérhető távolságon kívül van” Budapest számára, egy feltételekkel járó hitelt pedig elutasít a kormány, mert az az „önfejű gazdaságpolitika” végét jelentené.

Olvass tovább »

Hallgattassék meg a másik fél is!

 

 

 

Az Alkotmánybíróságot (Ab) érintő több változtatást is javasol a Fidesz elnöksége: e szerint a jövőben a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhatna a testülethez, továbbá erősítenék az Ab munkájának nyilvánosságát, valamint felülvizsgáltatnák a korábbi Ab-állásfoglalásokat.

Olvass tovább »

Lábujjhegyen a győzelemig

Úgy tűnik, elérkezett az ideje annak, hogy ismét változtasson Varga Mihály megbízatásán a kormány. Az általa betöltött poszt ugyanis láthatóan okafogyottá vált. Tárca nélküli miniszterként nem lesz kivel tárgyalnia, mert az IMF sem akar egyeztetni a magyarok kéréseiről. Mi pedig arról nem szeretnénk alkudozni, amit egyébként szíves-örömest ránk sózna a valutaalap. Az IMF ugyanis csak hitelt kínál, miközben nekünk nem pénzre, hanem védelemre volna szükségünk. Ilyen azonban számunkra nincs a washingtoni kelléktárban. Arra viszont volna igény a valutaalapnál, hogy megszabják Magyarország gazdaságpolitikájának teendőit és irányát. S ha megtehetnék, útmutatásuk viszonylag egyszerű volna: építsd le az államot, és ahol lehet, nyiss utat a nagytőke előtt.

Totálisan megbukott Bajnaiék terve

Súlyos kudarc volt a Bajnai Gordon által alapított Együtt 2014-nek, hogy az LMP kongresszusa rövid időn belül kétszer is nemet mondott a magát pólusképző erőnek képzelő alakulatnak – állapította meg legfrissebb elemzésében a Századvég. Úgy látják, könnyen lehet, hogy Jávorék kísérlete mind a 15 jelenlegi LMP-képviselőt a függetlenek közé katapultálja, így az E2014 nem jut parlamenti képviselethez.

Tavaly nyáron az LMP még egy új pólus létrehozásán fáradozott, amely az újonnan létrejött társadalmi és civil mozgalmakat integrálta volna. Már akkor is látható volt, hogy az ellenzéki tömegrendezvényeknek színpadot adó Milla, illetve a Szolidaritás a legéletrevalóbb a mozgalmak közül. 2012. október 23-án azonban éppen ezek álltak Bajnai Gordon mögé – olvasható a Századvég legfrissebb elemzésében.

Úgy látják, az LMP csatlakozása további lendületet adott volna Bajnaiéknak novemberben. Az Együtt 2014 mozgalomnak ugyanis egy parlamenti frakcióra volt szüksége, amely segítségével benyújthatja javaslatait az Országgyűlés elé. Az LMP együttműködésével nem kellett volna sem Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalícióját, sem az MSZP-frakciót megkeresniük – tették hozzá. Az LMP tavaly novemberi kongresszusi határozatával akasztotta meg az E2014 kezdeti lendületét.

 

Olvass tovább »

Strasbourg az Orbán-kormánynak adott igazat

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította szerdán a magánnyugdíjpénztárak ügyében tett magyar panaszt.

A strasbourgi bíróságnál egy 30 éves, E. B. monogrammal azonosított magyar állampolgár tett panaszt, mert szerinte a nyugdíjrendszert érintő új szabályozással az állam abból a célból, hogy a maga céljaira használja fel, gyakorlatilag elkobozta az ő magántulajdonát képező nyugdíj-megtakarítást.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: