Itthon vagyunk

– 2012. december 31., hétfő

Kétféle Magyarország létezik.

Az egyik Magyarország négyéves ciklusokban gondolkodik. Választunk egy pártot, bizakodunk egy kicsit, hogy ők majd megoldják négy esztendő alatt az elmúlt húsz – ha jobban tetszik ötven – esztendő minden nyűgét, baját. Ennek a Magyarországnak a polgárai egymás után próbálgatják a pártokat, majd rövidesen „csalódnak”, hiszen kiderül, hogy az ő létkérdéseiket politikai eszközökkel nem orvosolja az aktuális kormány. Ezen a Magyarországon csak a jelen létezik, a fizikai javak, a fogyasztható, megehető, hazavihető dolgok a fontosak. A Kádár-korszak sunyi társadalmi szerződését sírja vissza ennek a Magyarországnak a lakója. Lóbálja a lábát, kerüli a munkát, jó esetben dolgozik, de folyamatosan siránkozik, magát sajnáltatja, és tele szájjal szidja, aki nála többre hivatott, aki derűsen, nyugodtan él, és nem károg egész álló nap a közügyekről. Aztán amikor jön a választás, nemigen szavaz még egyszer ugyanarra a politikai erőre ez a Magyarország. Vele, az istenadta néppel a kacsingató Jani bácsiék valamikor megetették, hogy a politika őérte van, és ő ma is azt várja a politikustól, hogy lezuhanjon az ő szintjére, és a létező legbanálisabb üzenetekkel hízelegjen neki. A hatalomban egymást követő politikai pártok ezt készséggel meg is teszik, és magától értetődően a szavazatokért, nem a választó két szép szeméért. (A politika ugyanis szövevényes hatalmi játszmák sorozata, amiből jó és rossz döntések egyaránt kisülhetnek, de az nem igaz, hogy a politikai viszonyokból egyenesen fakadna az egyén jóléte vagy nyomora. Vannak olyan társadalmak, amelyek a politikától függetlenül módszeresen berendezik a maga világát mindazzal, amire az embereknek szüksége van. Mi ezt még nem értjük. Mondok egy példát: ha nem vásárolsz magyar árut, a gazdák tönkremennek, neked pedig marad a multik szemete. A bajt te idézted elő, nem a nagypolitika…)

Ez a Magyarország némán, sötéten ugyanott áll, ahol 1973-ban. Nem tanult, nem képezte magát. Ha dolgozik is, nem hatékony, nem korszerű. De mindezt nem látja. Csak és kizárólag arra összpontosít, amit sötét demagógoktól már megtanult: no, majd egyszer mi jövünk és akkor kő kövön nem marad… 1919, 1944, 1948 és 1957 fényesen megmutatta ennek az emberfajtának a „hatékonyságát”.

De létezik a másik Magyarország is. A minőségi gondolatok és tettek Magyarországa. Azok, akik képtelenek értelmezni a parlamenti ciklusokban létezés fogalmát, mert az életük hosszával mérik a teendőiket. Nemcsak hisznek a munkában, de szorgalmasak is, tudatosan, bizakodva élnek, és lépésről lépésre haladnak előre az egyéni és közösségi önismeretben.

Mert hogy az emberi létezés végcélja nem az, hogy karácsonykor kirohanjunk egy hűtővel a hátunkon a körútra, ennek a másik Magyarország polgárainak mondani is felesleges.

A másik Magyarország lakója ugyanúgy hisz magában, mint a barátai és honfitársai tudásában. Erős, küzdeni kész ennek a Magyarországnak a magyarja, de áldoz a közösség oltárán is. Szereti a családot, a baráti és lakóhelyi közösségeket. Függetlenül attól, hogy mennyi pénze van, minőségi életet él, és erre tanítja gyermekeit is. Béke, egészség, szeretet és türelem – ennek a jegyében szeretne élni ez az ember.

Azonkívül természetesen éli meg mindazt, amit hordoz. Magyarságára büszke, de nem ordítozik erről minden utcasarkon. Nyitottan gondolkodik, és őszintén kíváncsi más népek, más emberek tudására, tapasztalataira. Fontosnak tartja, hogy az ő nemzedéke – ha már hozzátenni nem tud – legalább megőrizze a magyar nyelvet, kultúrát, irodalmat, ápolja ősei szellemi és tárgyi örökségét.

Az új évben is összecsap a két Magyarország. A határok nem a pártok között húzódnak. A rend, a tudás, a hagyomány és a jóakarat hívei állnak szemben a rendetlenség, a tudatlanság, a fennhéjázás és a gonoszság erőivel.

Ahogyan 2012-ben, mi az új esztendőben is ott leszünk. Megtanulhatta már néhány elnyomónk, de újra nyomatékosítani kell: magyarnak lenni a sorozatos vereségek utáni felállás csodálatos, semmihez nem fogható élménye.

Újra és újra felállunk… Minket nem lehet eltüntetni: ezeregyszáz esztendeje itt élünk. Itthon vagyunk.

Az irigység energiája

Mesterházy Attila szívébe zárja a neoszocialista pártot, legalábbis ez látszik a Népszavában megosztott gondolataiból. Mint a minden PC-t nélkülöző koma, aki eladó lovát dicséri.

 

Mesterházy lelkesedéssel figyeli, hogy az MSZP feltámad, újjáéled, nemzetközi kapcsolatai kiválók (lásd az L’Unitában lefasisztázott magyar kormány). Szembenéztek a múlttal, vagyis eltörölték, ahogy azt kedvenc nótájukban írták. Kicserélődött a pártvezetés, de honnan bújt elő ez a harmatgyenge gárda? Ott vannak minden kilométerkőnél, demonstrálnak, tájékoztatják az embereket arról, mi folyik az országban, s mit ajánlanak az Orbán-rendszer helyett. „Mert nekünk — mondja Mesterházy — van mit ajánlanunk helyette.” Nem tudni, fenyegetés, nagystílű ígéret vagy egy Ron Werber-i nyitány.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: