Sarkosan fogalmazva

Amióta legalább elméletben kinyílt előttünk a nagyvilág, elég pontosan ismerjük az egyes országok jó és rossz oldalát, vállalkozó kedvű honfitársaink pedig szinte mindenütt szerencsét próbálnak, ahol derűsebb az élet. Az Economist Intelligence Unit 2013-as előrejelzése nyolcvan országot rangsorol életminőség szerint, a sorban hazánk a negyvenhatodik, holtversenyben Horvátországgal, mögöttünk Lettország. Az első helyeken Svájc, Ausztrália, Norvégia, Svédország, Dánia tündököl, az utolsó négy pedig Banglades, Ukrajna, Kenya, Nigéria. Itt kissé meglepő Ukrajna rossz helyezése, nem hittük volna szomszédunkról, hogy afrikai állapotok uralkodnak náluk, az is gyanús, hogy Kína vagy Törökország megelőzi Romániát, de hát itt nyilván számos szempont érvényesül, bár főleg a varázslatos GDP diktál. A GDP-ről pedig tudjuk, hogy nem feltétlenül jelzi egy adott ország gazdasági erejét, ha az előállított érték hasznát rögtön kiviszik külföldre, vagy adósságtörlesztésre kell fordítani. Ha jól emlékszem, évtizedek óta középtájon vagyunk a jó és a rossz helyek között, ez nagyjából meg is felel reális önértékelésünknek, és ékes bizonyítéka ennek az is, hogy a gazdasági menekültek többsége számára csupán tranzitország vagyunk, nem az ígéret földje. A rangsorban Németország és az Amerikai Egyesült Államok csak a tizenhatodik helyen osztozik, Franciaország a huszonhatodik, Nagy-Britannia a huszonhetedik. Hogy nem minden a gazdagság, arra jó példa Kuba negyvenedik helye, pedig aligha valószínű, hogy honfitársaink tömegesen Kubába vágyakoznának, bár ott a tenger és „fincsi a koktél”, ha még emlékeznek a D 209-es szavaira. Még eltelik egy kis idő, amíg az olajban gazdag országok után az édesvízben gazdag országokra kerül a sor jólét terén, addig a mezőgazdaság és az élelmiszeripar ad reményt, hogy feljebb lépünk a létrán. Nem vagyunk elkényeztetve az utóbbi hatvanvalahány évben, elég lenne nekünk Lengyelország harmincharmadik helye is. Vigaszként pedig talán annyit, hogy középen lenni jó: nincsenek irigyeink, és mi sem halunk bele az irigységbe. Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita – mondták eleink (Magyarországon kívül nincs élet, s ha van is, nem ilyen). Van benne valami.

Szentmihályi Szabó Péter
– 2012. december 28., péntek

“Tukacs István ne riogassa valótlanságokkal az embereket!”

Joggal rémülhet meg bárki, amikor azt olvassa Tukacs István képviselő mai közleményében, hogy a szocialisták nyilvánosságra hozott programja lesz az alapja az új MSZP-kormány gazdasági intézkedéseinek. Nem csoda, ha megretten az ember, hiszen mindannyian jól ismerjük már a szocialista gazdaságpolitikát – áll a Fidesz-frakció csütörtöki közleményében.

Olvass tovább »

The West and the Rest

 

Európában él a világ lakosságának hét százaléka, az itteni gazdaság produkálja a GDP 25 százalékát, amiből a világ szociális kiadásainak felét kell állni, mondta Angela Merkel egy közelmúltban tartott beszédében. Úgy vélte, nem könnyű fenntartani ezeket az arányokat. Hiába tartja egy ország kontroll alatt a költségvetési hiányát és államadósságát, ha minden pénzét szociális kiadásokra költi, és semmit sem fordít az innováció támogatására, akkor rontja vállalatai esélyeit a globális piaci versenyben. A három számadat egymás mellé téve elég megrendítően hangzik, és a kancellár asszony logikája is hibátlannak látszik. Most mégis arra tennék kísérletet, hogy bizonyítsam, ez még sincs így. Az első adat persze kétségbevonhatatlan, Európa népessége ma már a világ népességének csekély hányadát teszi ki. The West and the Rest, tartja a szójátékszerű szállóige. Vagyis hogy vagyok én a Nyugat, meg én meg én, meg én, és van a világ „maradéka”, a „reszli”, ahol ugyan a világ népességének döntő többsége él, de akik csupán azért léteznek, hogy nekem erőforrásul, fogyasztásom anyagcsere-végtermékeinek pedig „hulladéktárolóul” szolgáljanak.

Olvass tovább »

Mi van karácsony után?

Mi is lehetne? Karácsony után is karácsony van. Az ünnep előtti várakozás egy felfénylő pillanat után átvált az ünnepet követő csendességbe. És ez éppen oly kevéssé néma, mint azok a napok, amikor arra készülünk, hogy egy felfénylő pillanatban a család és mi magunk is találkozhassunk azzal a csodával, ami – úgy lehet – mindennek és mindannyiunknak nemcsak reményt ad, hanem értelmet, sőt jelentést is. És ebben az ünnepi csöndben nem a hangot utasítjuk el magunktól, hanem a zajt.

Mindent, ami nem beszéd, mindent, ami merő és létrontó „akusztikus provokáció”. „A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok.” Ez az utolsó szó Ésaiás könyvéből dőlt betűkkel van nyomtatva az én kedves „Károlimban”, noha a nagytiszteletű úr a modernebb fordítást használja. És használta most is a karácsonyi igehirdetésében. A „hallgatás” a maga kettős jelentésével a „sipogást” és a „suttogást” ellentétezi a nagy prófétánál, a „halottidézők” és a „jövendőmondók” zajait, azoknak a tagolatlan és érthetetlen, mert értelmetlen hangját, akik nem tanítanak, és akiktől mi sem áll távolabb, mint a bizonyságtétel Isten és a Jézusban majd felfénylően beteljesülő isteni ígéret mellett. Ők a lét alatti világ hírnökei: ők a „a szorongatás éjszakájának” démoni légiói.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: