Balog: A diákoknak is árt, ha nincsenek minőségi feltételek

A fiatal orvosok kezdik megérteni a kormány üzenetét

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint az orvosok elvándorlásának csökkenő tendenciája és a túljelentkezés a rezidensek számára meghirdetett ösztöndíjprogramokra azt jelzi, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni üzenetüket.

A tárcavezető pénteken egy budapesti sajtótájékoztatón tért ki a felsőoktatásra. Kifejtette: az új rendszer legfontosabb követelménye, hogy a magyar adófizetők pénze, amelyet abba fektetnek, hogy a fiataloknak hasznos és erős diplomájuk legyen, valamint az abból következő haszon a fiatalok és egyúttal az ország javára is váljon.

Balog Zoltán azt mondta: örül annak, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni ezt az üzenetet, és bízik benne, hogy ezen az úton tovább fognak tudni menni.

Olvass tovább »

Orbán: Az ellenzék megpróbálja felhasználni a diákmegmozdulásokat

Orbán: Mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását

Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását, így reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a felsőoktatás átalakításáról szólva kifejtette: a kormány nyílt lapokkal játszott, volt elképzelése arról, hogyan jut el a kitűzött célokhoz, azonban a diákok nem értettek egyet ezzel, félelmet keltett bennük. A kabinet ezért a rendszer leegyszerűsítése mellett döntött.

A korábbi koncepciót idézve elmondta, lett volna mintegy tízezer teljes ösztöndíjas hely, továbbá részösztöndíjas helyek és diákhitel, amelyet valójában szintén az állam fizetett volna, „de mire ennek a rendszernek a teljes képe kibontakozott a hosszú szakmai viták után a kormánydöntésekkel, addigra a diákok már (…) elsöpörték, nem kellett nekik”. A miniszterelnök kiemelte, nem akarták eladósítani a fiatalokat, mert fel kellett volna venniük ugyan az állami diákhitelt, de azt a tanulmányok után a közszférában való elhelyezkedés esetén az állam azonnal kiváltotta volna, a magánszektorban pedig a munkaadónak kellett volna fizetnie a kölcsönt, úgy, hogy ezt az állam elismeri az adó- és járulékfizetésnél. Ezeknek az elképzeléseknek a megvitatása azonban elmaradt a diákok körében kialakult félelem miatt – ismételte meg.

Havasi Bertalan; Orbán Viktor

Balog Zoltán miniszter idén kizárólag a ponthatárok minimumát határozza meg, amely a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban felvételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezer főnél.

Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba – jelentette be Balog Zoltán az M1 Az este című műsorában csütörtök este.

A felsőoktatás átalakításával kapcsolatos események kronológiáját ide kattintva olvashatja.

Olvass tovább »

Erkölcsi hullák hergelik a diákokat

 

Bajnai Gordon bádogszaga lengi körül a „télirózsás forradalmárokat”

telirozsa1

Egy tüntető a “télirózsás” lázadásról. Vajon tudja, mit képvisel?

Szépen csillog az a tiszta víz a pohárban! Végre minden az lett, aminek látszik: azaz kiderült, amit eddig is sejtettünk, hogy a diákokat hergelő „civilek” mögött Bajnai Gordonék és a millások állnak. Igaz, a képlet kicsit bonyolultabb, de erről majd lejjebb. Előtte annyit, hogy távol álljon tőlem a lázadó hallgatók és középiskolások becsmérlése. A gimi, meg az egyetem alatt kis túlzással többet voltam tüntetéseken és szervezkedéseken (főleg zöld ügyekben), mint az iskolában. Talán vannak, akik emlékeznek is rá, hogy 1998 februárjában a Duna-tüntetés előtt letartóztattak és egy napig voltam kénytelen élvezni az első kerületi rendőrségi fogda luxusát – a kis egyenruhás Ursulák (vö. Európa Kiadó: Rendőrlány) még a klozettfülkébe is kikísértek. Szóval teljesen megértem a lázadó attitűdöt és az elemi felháborodást, ami például a srácok előállítása miatt kerekedett az elmúlt napokban.

Olvass tovább »

Tiltakozásra már semmi ok

– 2012. december 21.
Akár hetvenötezer forint is lehet a tanárjelöltek Klebelsberg-ösztöndíja
Giró-Szász András szerint hetvenezren is tanulhatnak majd ingyen a felsőoktatásban

A hallgatók követelései között olyan elemeket találunk, amelyeket a kormány is támogat – mondta a lapunknak adott interjúban Giró-Szász András. A kormányszóvivő szerint a keretszámok vélt csökkentése kiváltotta tiltakozás okafogyottá vált, mivel kormányhatározat rögzítette, hogy jövőre legalább ötvenötezren kerülhetnek be a felsőoktatásba teljes állami ösztöndíjasként, de ez a szám lehet akár hetvenezer is. A minőségi kritériumot jelentő ponthatárt elérők képzési költségét az állam vállalja, ha meghatározott időn belül diplomát szereznek és Magyarországon kívánnak elhelyezkedni. Giró-Szász András arról is beszélt, hogy a hallgatói szerződések ügyében nem enged a kormány, mivel „Európában mindenhol gond a művelt fők elszívása”, s Magyarország sem engedheti meg magának, hogy külföldre képezzen szakembereket. Hangsúlyozta, jelentős pluszforrásokhoz jut az ágazat, a Klebelsberg-ösztöndíjjal például a pedagógushallgatók akár hetvenötezer forintot kaphatnak majd havonta.


Csupán tizenöt alapképzési szak lesz fizetős

 

Olvass tovább »

Kövért érdekli, mit rejtenek Bajnai bánatos, nagy szemei

BuL
Forrás: MNO
2012. december 20.
A teljes választási ciklusra tervezett tennivalók nagy részén már túl van a kormányoldal Kövér László szerint. A Hír TV Rájátszás című műsorában tartott csütörtöki évértékelőjében elmondta azt is, a diákok életkori sajátosságaiknak megfelelően reagáltak a felsőoktatás átalakítására, az Alkotmánybíróságtól viszont a maga részéről nem kér életvezetési tanácsokat. Gyöngyösi Márton római útját ő tiltotta le, és nem tagadja azt sem, szerinte az MSZP-s EP-képviselőknek szenvedélyükké vált a hazaárulás.
kover12121212
Kövér László, az Országgyűlés elnöke
Fotó: Europress/AFP

A rendszerváltozás óta a 2012-es évben fogadta el a legtöbb törvényt az Országgyűlés, szám szerint 225-öt. A Parlament előtt sem volt eseménytelen az év, élőlánc, éhségsztrájk, antifasiszta és diáktüntetés egyaránt volt a Kossuth téren. Évértékelőjében elsőként a felsőoktatás átalakításával elégedetlenekről beszélt Kövér László házelnök a Hír TV csütörtöki, Rájátszás című háttérműsorában.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ:

Hogyan őrizhető meg az Országgyűlés rendje?

Valakik felhasználják a diákokat

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: