Okafogyottá vált a diákok hat pontja

Okafogyottá vált a felsőoktatási átalakítás ellen tiltakozó hallgatók hat pontja a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint.

Kósa Lajos kedden, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz és a kormány odafigyelt arra, mit követelnek a diákok. Szavai szerint a hatpontos listából – amelyben szerepel a köz- és felsőoktatás átfogó reformja, a hallgatói szerződés eltörlése, továbbá a keretszámok visszaállítása legalább a 2011-es szintre, a forráskivonás leállítása, az egyetemi autonómia biztosítása és a hátrányos helyzetű családokból származók felsőoktatásba bejutásának segítése – egyedül a szerződéseltörlés kérdésében különböznek az álláspontok.

 

521551_503957939649004_2010025515_n

A többi pontról szólva azt mondta, az átfogó reform éppen most zajlik, a kabinet által javasolt felsőoktatási szisztéma túlteljesíti a keretszám-visszaállítással kapcsolatos követelést, és a hátrányos helyzetű családokból származókat is segíti. Jelezte továbbá, hogy ma több a felsőoktatásra fordított pénz, mint korábban, az oktatásra és kutatásra vonatkozó egyetemi autonómiát pedig éppen bővíteni, nem pedig szűkíteni fogják.

 

Olvass tovább »

Balog: Nem lesz tandíj, nem lesznek keretszámok

Nem lesz tandíj, sem keretszámrendszer, a hallgatói szerződésről pedig tárgyalást ígért Balog Zoltán, miniszter, aki úgy fogalmazott: meghallották a diákok hangját. Beszélt arról is, hogy megszakadtak a kora délutáni egyeztetések a hallgatókkal.
Jobb lenne, ha most ketten állnánk itt ezen a sajtótájékoztatón – kezdte keddi ismertetőjét Balog Zoltán. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője azt mondta: mi meghallottuk a diákok hangját, eltöröltük a keretszámrendszert és világossá tettük, hogy nem lesz tandíj. A miniszter azonban hozzátette: úgy látszik, külső tényezők gondoskodtak róla, hogy a diákok viszont ne hallják meg a kormány hangját. Kedd kora délután ugyanis megszakadtak a tárgyalások a kormány és a felsőoktatási hallgatók között.2012-12-18_0838

Hanganyag / videó lejátszása

Olvass tovább »

A diákok azt hitték, fizetniük kell

Balog: A hallgatók nem hallják a kormány szavát

– 2012. december 18., kedd
Megszakadtak a tárgyalások a hallgatókkal
Megszakadtak a tárgyalások a kormány és a felsőoktatási hallgatók között kedd kora délután.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti egyeztetés után újságíróknak azt mondta: “a hallgatók egyelőre nem hallják a kormány szavát”.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hétfőn azt közölte, a felsőoktatás átalakítására vonatkozó részletek ismerete nélkül nem szerencsés előrehozni a kedd délre egyeztetett találkozót az emberi erőforrások miniszterével.

Olvass tovább »

Kultúrkampf

– 2012. december 18., kedd
Álláspont

Két évig keresték a fogást a kormányon a „demokratikus ellenzék” alakjai, vezetői, funkcionáriusai és a hátterükben meghúzódó kétes egzisztenciák. Két év elteltével az igazából soha véget nem érő kultúrkampfban találtak megoldást, továbbá visszahívták a megfejthetetlenül undorító moral insanityt, Ron Werbert. (Őrá nem vesztegetünk több szót.)

A lényeg ugyanis a kultúrharcban rejtőzik.

S e kultúrharc eleme minden, ami az elmúlt két hétben történt.

E kultúrharc jegyében estek neki a Magyar Művészeti Akadémiának és Fekete Györgynek. Senki nem lehet annyira naiv, hogy elhinné: ha Fekete soha életében semmit sem mond, tesz, nyilatkozik, akkor békében hagynák. Nem hagynák. Ugyanis nem az ő emberük. És aki nem az ő emberük, az nem lehet része a kánonnak. Ugyanis a kultúrkampf lényege, hogy ők, csak és kizárólag ők, a baloldal és a liberálisok felkentjei határozhatják meg az értékeket a kultúra világában, és aki ebbe nem fér bele, azt bármilyen módon és bármilyen eszközzel eltakarítják az útból. Miközben ezt teszik, folyamatosan ordítanak, hogy őket nagyon bántják, kirekesztik, meghurcolják – és különben is, antiszemitizmus…

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: