És akkor a sötétség…

Gyermekkorunk egyik alapélménye, hogy ha az iskolai osztályban hirtelen elaludt a lámpa, azonnal elszabadult a pokol. A sötétség ugyanis „láthatatlanná” tesz, és láthatatlanná lenni, ez az emberi lét egyik legősibb vágya. A Teremtő ugyanis nem „szolgának” teremtett minket, hanem szabad akaratú embernek. Lényegében azt csinálunk, amit akarunk, de a következményekért viselt erkölcsi felelősség is a miénk. Szabadság és felelősség tehát egymástól elválaszthatatlan fogalmak.

A népmesék ősi metaforája, a láthatatlanná tevő süveg éppen erről szól. A láthatatlanság ősi vágyáról. Mégpedig azért, mert ha nem látszik, akkor „nincs is”, és aki nincs, az szabadon tehet bármit, hiszen semmiféle felelősséget nem kell vállalnia. A hirtelen kialvó fény, a sötétség tehát láthatatlanná tesz, és azonnal arra csábít, hogy most tegyünk meg vagy éppen mondjunk ki mindent, amit egyébként azért nem tennénk vagy mondanánk, mert nem szívesen vállalnánk a következményekért a felelősséget. A minap egy olyan különös élményben volt részem, amely elég vészjóslóan mutatja a magyar társadalom lelki állapotát. Némi képzavarral élve egy hirtelen bekövetkező sötétség vakítóan „világított bele” abba a térbe, amely a világosság során sötét mélységben rejtőzik. Az történt, hogy a budapesti metrón utaztam éppen, amikor hirtelen kialudt a fény, és a kocsi megállt. Néma csönd lett, és teljes sötétség. Hogy mennyi idő telhetett el, nem tudom, de egyszer csak valami tompa puffanás hallatszott, valami olyasféle, mint amikor valaki dühében odacsap valami tárgyra az öklével. Majd egy kísérteties női hang azt sziszegte, hogy „a hollók vájják ki minden mocskos tolvaj szemét”. Pár másodperc múlva még indulatosabban az „…ott rohadjon meg az összes miniszter, ahol van…” majd a „…menjen mind a jó k..va anyjába…” erősödött fel brutálisan egy „férfikórus” hangja, majd jött egy másik szólam, ”…dögöljetek meg szemét fasiszta disznók, antiszemita állatok…”. Végül megszólaltak azok is, akik ezt az egész diskurzust illeték kritikával. „Kuss legyen már, b..sszátok meg…, pofa be…” Majd záróakkordként a rezignáltan kérlelők: „Nem unjátok még, nincs elég bajunk e nélkül is…?”

 

Olvass tovább »

Mohácsi Kanadában is retteg a magyar hatóságoktól

A magyar romák helyzetéről beszéltek a kanadai tévében
A magyar romák kanadai bevándorlásának okait vizsgáló húszperces dokumentumfilmet mutatott be szerda este a CBC kanadai közszolgálati televízió The Nation című műsora abból az alkalomból, hogy az ottawai kormány várhatóan még a héten közzéteszi azoknak a “biztonságos országoknak” a listáját, amelyek állampolgárainak menedékkérelmét nagy valószínűséggel vissza fogják utasítani.
A film itt tekinthető meg.

Hungarian Roma hope for sanctuary in Canada

 

Last year, more than 4,400 Roma arrived in Canada from Hungary seeking asylum

By Nahlah Ayed and Ed Ou, CBC News

Posted: Dec 12, 2012 4:12 PM ET

Last Updated: Dec 13, 2012 9:36 AM ET

Read 215 comments215

Balog Zoltán az m1 Este című műsorában – video

2012-12-13_0907_001

Balog Zoltán tárgyalna, a HÖOK nem fogadja el

A gimnazisták is tüntetnek délután Budapesten
Az emberi erőforrások minisztere újból egyeztetésre hívta a HÖOK-ot, akik nem fogadták el a meghívást. Ma délután a gimnazisták is tüntetni fognak Budapesten, a Hallgatói Hálózat is csatlakozik hozzájuk. Eközben a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói ülősztrájkkal tiltakoznak a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések ellen, Kecskeméten Hoffmann Rózsa látogatására készülnek a hallgatók, Szombathelyen és Debrecenben pedig petíciót adtak át az egyetemüket féltő diákok.
Nem emlékszem a korábbi időkből olyanra, hogy a kormány miniszteri szintű egyeztetésre hívta volna a tüntetőket és azok csak legyintettek. Most akkor valóban szeretnének valamit a drágáim vagy csak minél nagyobb a balhé annál jobb? – eurépa – 

Nem lép fel Török Zsolt ellen az európai elit

Egyelőre nincs sem jogi, sem politikai következménye Török Zsolt szocialista politikus azon Facebook-bejegyzésének, amelyben a kormánnyal szembeni, akár erőszakos fellépésre is buzdított. A Magyar Nemzet által megkérdezett európai politikusok, köztük José Manuel Barroso elnök sem kívánt az ügyben fellépni.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
 tzs-fb-hook

Bizonyítvány

Ugró Miklós

Magyar Nemzet2012. december 13., csütörtök
A felsőoktatási keretszámok körüli vitában minden résztvevő érthető, logikus, akceptálható és következetes álláspontot képvisel. De a legkövetkezetesebbek a diákok. Mert mire vágyik egy diák?
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
 Arra, hogy a tanulmányi eredményeitől függetlenül, felvételi nélkül, automatikusan vegyék fel a neki tetsző felsőoktatási intézmény neki tetsző szakára, ott a puszta beiratkozás legyen elegendő ahhoz, hogy minden félévben legalább jó rendű bizonyítványt, a négy, öt, hat év elviselése után legalább summa cum laude diplomát kapjon, hogy erre az időszakra ellássák legalább a minimálbér háromszorosát kitevő ösztöndíjjal, s a diploma birtokában azonnal jól fizető állást kapjon, lehetőleg a fővárosban.
%d blogger ezt kedveli: