Hoffmann Rózsa nem mond le

A közoktatásban tanuló magyar diákok eredményei átlagosak, illetve annál jobbak – derül ki annak a két nemzetközi felmérésnek az eredményeiből, amelyekről kedden számolt be Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, aki közölte: nem mond áll szándékában lemondani.

A két kutatás során a 10 és 14 éves diákok matematikai, szövegértési és természettudományi ismereteit mérték fel a világ számos országában. A kutatásokat végző, több mint 70 tagállamot tömörítő nemzetközi szervezet 1958 óta végez hasonló felméréséket – mondta Brassói Sándor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közoktatás-irányítási főosztályvezetője. Hozzátette: az oktatásirányítás ezen adatok úgynevezett másodelemzéséből vonja ki a legtöbb információt, ezért fontos, hogy az eredmények minél szélesebb körhöz eljussanak.

Olvass tovább »

Édes gyermekem! Tanulj, tanulj, tanulj …

Szegeden, Miskolcon és Pécsen is megmozdultak a diákok

– 2012. december 11., kedd
A HÖOK szerint a kormány figyelmen kívül hagyta az érveiket
Orbán Viktor szerint a HÖOK szervezetét nem lephette meg a keretszám-csökkentéssel kapcsolatos döntés, mert tájékoztatták őket. A HÖOK viszont tagadja ezt. Balog Zoltán miniszter szerint szerdán módosíthatják a diákhitelt, míg Hoffman Rózsa államtitkár leszögezte: nem fog lemondani.

pecsmti

Fotó: Kálmándy Ferenc, MTI

Friss hír: A Szegeden és Miskolcon demonstráló diákok átadták petícióikat, majd elhagyták a megyei kormányhivatalok épületét. Miután a pécsi városháza portása is átvette a paksamétát, elköszöntek a hallgatói szervezetek vezetői, vége tért a demonstráció. A pécsiek azt ígérték, hogy folytatják a tiltakozó akcióikat.

Olvass tovább »

Manipulált a TV2

Évekkel korábbi felvételeket mutatott be a hétfő esti Tényekben a hírműsorainak hitelességére oly érzékeny TV2, amikor a budapesti és szegedi diákmegmozdulásokról tudósított – értesült a Magyar Nemzet.

Felháborodott diákok azzal keresték fel a Magyar Nemzet szerkesztőségét, hogy a csatorna esti híradójának hallgatói tüntetésekről szóló riportjában az egyik vágóképen saját magukat ismerték fel, miközben ott sem voltak egyik fórumon vagy demonstráción sem. – A felvétel, amin felfedeztem magam, nagyjából négy évvel ezelőtt készült, méghozzá a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol sem most, sem a videó forgatásának időpontjában nem volt semmiféle demonstráció. A hétfőn bemutatott vágóképen mégis ott virít a „Hallgatói tüntetések” felirat, ezáltal úgy tűnik, mintha engem is összefüggésbe hoznának a tüntetőkkel – fogalmazott a lap egyik forrása, hozzátéve: a tévéképernyőn a szerkesztők semmilyen módon nem jelezték, hogy az említett képek illusztrációk lennének.

2012-12-11_1027

Olvass tovább »

Békemenet Egyesület – Magyarország

2012-12-11_0950

CÖF-CET- Békemenet Egyesület

Orbán Viktor levelet írt a HÖOK elnökének

 

Lezárták a Petõfi hidat a tiltakozó hallgatókOrbán Viktor levélben válaszolt a HÖOK elnökének, melyben közölte, a döntésükkel semmilyen meglepetést nem okozhattak a hallgatóknak, hiszen tavaly a miniszterelnök részletekbe menően mutatta be nekik a felsőoktatás több lépcsőben megvalósuló átalakításának tervét.

„Döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk” – írta válaszlevelében Orbán Viktor miniszterelnök Nagy Dávidnak, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökének, aki előzőleg szerda délutánra hallgatói fórumra hívta meg a kormányfőt. A levelet Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke juttatta el kedden az MTI-nek. Ebben az áll, hogy Orbán Viktor jó emlékekkel gondol vissza a diákok delegációjával folytatott múlt évi parlamenti tárgyalására, amelyen Nagy Dávid is részt vett.

„Bizonyára emlékszik rá, hogy az akkor parlamenti vita alatt álló felsőoktatási törvényről szóló megbeszélésünkön részletekbe menően mutattam be önöknek a felsőoktatás több lépcsőben történő átalakításának tervét. A rektori konferencia is megtisztelt azzal bennünket, hogy a felsőoktatás átalakításáról érdemi egyeztetésekbe bocsátkozott” – fogalmazott levelében a miniszterelnök.

„A szakmai egyeztetések céljából kérem, keressék bizalommal Balog Zoltán miniszter urat” – zárta a hallgatói érdekképviselet vezetőjének írt levelét a kormányfő. Ismert, az emberi erőforrások minisztere kedd délutánra megbeszélésre hívta a HÖOK elnökségét a minisztériumba.

Olvass tovább »

Közösségi oldalon lázít az MSZP szóvivője

 

Lázítja a diákokat az MSZP szóvivője. Török Zsolt a HÖOK budapesti tüntetésének Facebook-oldalán arra biztatta a hallgatókat, hogy a keretszámok csökkentése elleni tiltakozásul minden városban foglalják el a kormányhivatalokat, a fideszes polgármesterek irodáit, Budapesten pedig a minisztériumokat és azok vidéki hivatalait is.

A politikus szerint csak a rendszer megbénításával lehet számon kérni a kormánypárti képviselőket, akik szerinte nem ezt ígérték a diákoknak.

 

Olvass tovább »

Gyurcsány Ferenc nem lenne alkalmas igazgatónak, hiszen egy időben „rendszeresen bérmálkozott”.

 

Hoffmann Rózsa: Szó sincs tandíjról!

A felsőoktatás átszervezése és a keresztényellenes megnyilvánulások mellett az energiaárak csökkentése is téma volt tegnap napirend előtt a parlamentben.

Megkezdődött annak az intézkedésnek az előkészítése, amely szerint a Diákhitel 2-t felvevő, később a közszférában elhelyezkedő hallgatók tartozását az állam állná – erősítette meg a Házban Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár, reagálva az LMP-s Schiffer András napirend előtti felszólalására. Az ellenzéki politikus a felsőoktatás átszervezését kritizálva arról is beszélt, a kormány becsapja a választóit, amikor bevezeti a tandíjat.

 

Hoffmann Rózsa újfent leszögezte, erről szó sincs, mindenki által fizetendő tandíjat a Gyurcsány-kabinet akart. Szerinte Schiffer lázítja a diákságot. Megismételte, az állam kedvezményes, kétszázalékos kamatot garantál a költségtérítéses hallgatóknak a Diákhitel 2 keretében. Egyébként nem megszorítás, hanem ésszerűség van – fordult Schiffer felé a KDNP-s politikus, aki szólt arról is, a 2014 és 2020 közötti időszakban mintegy ezermilliárd forintos forrás áll rendelkezésre felsőoktatási fejlesztésekre, ahogy az elmúlt időszakban is százmilliárdos nagyságrendben költöttek erre a területre.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: