Akasztófa a főtéren

 

Honnan ismerős nekem ezek a jelenet? Melyik párt állított utoljára akasztófákat a magyar településeken? Végre sikerült felidéznem a Jobbik „akasztófa-politizálásának” előzményét. Igaz, nem tegnap történt. A Magyar Kommunista Párt folyamodott utoljára ehhez a módszerhez 1946-47-ben, amikor hadat üzent a „feketézőknek” és az „árdrágítóknak”. Bitófákat állították több vidéki város piacterén, többek között Mátészalkán, Makón, Nyíregyházán is, ezzel nyomatékosította harcát az inflációs nyomor vámszedői, a feketézők ellen, akiknek elrettentő képe a plakátjaikon is szerepelt.

Azt hiszik, hogy „példa statuálásával”, valójában emberáldozatot bemutatásával kiengesztelhetik a bűncselekménnyel megsértett erkölcsi világrendet.

A Jobbik Magyarországért párt egyik legfőbb eszköze a tömegek megnyerésére az, hogy kampányt folytat a halálbüntetés visszaállításáért.

Akasztófákat állít a települések főterén, és a párt képviselői az ijesztő szimbólumok mellett a tömegek érzelmeit felkorbácsoló szónoklatokat tartanak. Politikusai a himbálódzó kötélhurok mellett uszítanak a bűnösök könyörtelen megbüntetésére. Legutóbb Kaposváron, a szegény felsőmocsoládi kisfiú, a tizenegy éves Sz. Bence meggyilkolása fújták meg a „szemet-szemért” demagóg harsonáját. A bűncselekmény felderítése alkalmából rendezett fáklyás tüntetésen bábut is akasztottak a bitófára, a nyakában „Gyermekgyilkos” felirattal. November 12-én mintegy százharmincan vettek részt az épületes látványt nyújtó esti rendezvényen, közülük többen is Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető ruházatban.

Honnan ismerős nekem ezek a jelenet? Melyik párt állított utoljára akasztófákat a magyar településeken? Végre sikerült felidéznem a Jobbik „akasztófa-politizálásának” előzményét. Igaz, nem tegnap történt. A Magyar Kommunista Párt folyamodott utoljára ehhez a módszerhez 1946-47-ben, amikor hadat üzent a „feketézőknek” és az „árdrágítóknak”. Bitófákat állították több vidéki város piacterén, többek között Mátészalkán, Makón, Nyíregyházán is, ezzel nyomatékosította harcát az inflációs nyomor vámszedői, a feketézők ellen, akiknek elrettentő képe a plakátjaikon is szerepelt.

A kommunista pártvezetők 1946 nyarán, az új pénz, a forint bevezetésének előestéjén beszédeikben nyíltan hangoztatták, hogy a spekulánsokat fel kell húzni. Gerő Ernő, a „hídverő” nyíltan feltette a kérdést: „Miért nem kötöttek fel eddig egyetlen nagyfeketézőt sem?” Majd Rákosi Mátyás a miskolci népkertben több százezres tömeg előtt tartott beszédében kimondta: „Aki a forintot alá akarja ásni – s máris lelketlen üzletekkel kísérleteznek az új pénz rontására -, annak lógnia kell!” Ismeretes, hogy a brutális uszítás hatására, alig tíz nappal később „népítéletre” került sor Miskolcon: a vasmunkásokból és bányászokból álló tömeg a kommunisták szervezésében előbb két kereskedőt, majd egy rendőrtisztet lincselt meg, akik mindhárman zsidó származásúak voltak. Ami távolról sem volt véletlen, mert a spekuláció-ellenes” akasztófa-kampánynak egyértelműen antiszemita (és antikapitalista) üzenete volt.

A Jobbik mostani, halálbüntetés melletti propagandája körülbelül annyira irányul a cigány kisebbség ellen, amennyire1946-ban a kommunistáké a zsidóság ellen. Nem mondják ki nyíltan, de egyértelművé teszik, miről van szó. A Kaposváron felszólaló Murányi Levente, a Jobbik alelnöke szerint „azért kell visszaállítani a halálbüntetést, mert ez visszatartó erőt jelentene a bűnözőknek, a társadalom számára pedig biztonságérzetet adna”. De a két érv közül az egyik sem helytálló. A halálbüntetés körül parázsló, időről-fellángoló, évszázados vitában mind a kettőt tételesen, statisztikákkal cáfolták. Ennek ellenére a bűncselekmények áldozatainak hozzátartozói nem nyugszanak bele abba, hogy Magyarországon az Alkotmánybíróság a halálbüntetést, összhangban az Európai Unió idevonatkozó ajánlásaival, alkotmányellenesnek minősítette, és eltörölte. Az Európai Alapjogok Chartája, melyet időközben Magyarország is ratifikált, egyértelműen tiltja a halálbüntetést. Már Cesare Beccaria, a modern büntetőjog megalapítója is felhívja a figyelmet arra, hogy nem a büntetés súlyosságának vagy kegyetlenségének van elrettentő hatása, hanem a büntetés elkerülhetetlenségének és a minél gyorsabb eljárásnak, tehát ha a lehető legkisebb idő telik el a bűntett és a büntetés között. Azóta sem tudott senki összefüggést kimutatni a halálbüntetés és a gyilkosságok száma között. Az pedig, hogy a halálbüntetés növelné az emberek biztonságérzetét, már csak azért sem igaz, mert a biztonságérzet a különböző bűncselekmények hatására állandóan változik, és ezen a téren nehéz megbízható eredményt kimutató közvélemény-kutatást végezni. Nálunk súlyos érv a halálbüntetés ellen, hogy ez a büntetésfajta jóvátehetetlen, kizárja a későbbi jogorvoslatot. Márpedig Magyarországon a bíróságok annyi justizmordot követtek el a huszadik század folyamán, politikai és köztörvényes ügyekben egyaránt, hogy ha van igazságszolgáltatás a világon, mely beláthatatlan időre eljátszott a jogát arra, hogy végrehajtható halálbüntetést szabjon ki, akkor a magyar az. Elég, ha itt az utóbbi évek egyik legmegrázóbb ügyére, a móri bankfiókban elékövetett gyilkosságsorozatra hivatkozom. Ekkor, 2002 májusában az akkor még ügyvezető miniszterelnök Orbán Viktor is kijelentette egy rádióinterjúban, azután, hogy beszélgetett az áldozatok hozzátartozóival, hogy „komolyan meg kell fontolni a halálbüntetés visszaállítását”. Évek múlva derült csak ki, hogy a nyomozás tévúton járt, és az ügyben eljáró bíróság téves ítéletet hozott.

A Jobbik a cigányok által elkövetett bűncselekményekre hivatkozik, lényegében emiatt szeretne újra akasztani a börtönudvarokon. Holott a rendőri nyomozások és az igazságszolgáltatás „kisebbségi vonatkozásai” éppen azt indokolják, hogy a bíróságok ne szabjanak ki jóvátehetetlen büntetéseket. Olyan bűncselekmények esetében, melyeknek nem volt „kisebbségi vonatkozása”, mint például a móri, előfordulhatott téves ítélet. Még inkább fennáll ennek a lehetősége azokban az ügyekben, ahol a tettesek és az áldozatok is a cigányság köréből kerülnek ki. Arról van szó, hogy amennyiben sem az elkövető, sem a sértett nem hajlandó együttműködni a nyomozást végző rendőrökkel, a bíróság pedig csak a nyomozás során feltárt tényekre támaszkodhat, mert a bűnözők és áldozatok egyaránt össze-vissza beszélnek, illetve megtagadják a vallomást, gyakran nehéz, szinte lehetetlen jó és igazságos ítéleteket hozni. Ez az oka annak, hogy azokban az ügyekben, ahol téves volt az ítélet, és az államnak az ártatlanul leült esztendőkért kárpótlást kell fizetnie, az érintettek túlnyomó többsége rendre cigány nemzetiségű. Amikor több mint egy évtizede Tamás Gáspár Miklós egy szegedi bíró politikailag inkorrektnek minősített megjegyzése alapján az egész magyar bírói kart „lerasszistázta”, nem vette figyelembe, milyen hihetetlen nehézségekkel kell szembenéznie a magyar igazságszolgáltatásnak. Főként akkor, amikor a tökéletlen, hibákkal és mulasztásokkal terhelt nyomozás alapján kell ítéletet hoznia, akár gyilkossági ügyekben is. Előfordul ugyanis, hogy még az áldozat hozzátartozói sem hajlandók megnevezni, kit gyanúsítanak egy olyan település a lakói közül, ahol mindenki mindenkit ismer. Ilyen viszonyok között végrehajtandó halálos ítéletek kiszabását várni a magyar bíróságoktól lelkiismeretlenség és felelőtlenség.

Azok, akik újra be szeretnék vezetni Magyarországon a halálbüntetést, ezt az igényüket nem objektív okokra, hanem saját vágyaikra és félelmeikre alapozzák. Apáti István, jobbikos országgyűlési képviselő Kaposváron elismerte ugyan, hogy Magyarország jelenlegi nemzetközi szerződései nem teszik lehetővé a kivégzéseket, de úgy vélte: a kormánynak ezen a téren “nem a nemzetközi elvárásoknak, hanem a magyar társadalomnak kell megfelelnie, s az emberek nagy többsége támogatja a halálbüntetés visszaállítását”. Ha a Jobbik el tudná érni, hogy erről népszavazást rendezzenek, az általa feltett kérdések valószínűleg többséget kapnának. Mert az egyszerű emberek többsége, nálunk is, ugyanúgy, mint másutt a világon, ösztönösen azt hiszi, hogy „példa statuálásával”, valójában emberáldozatot bemutatásával kiengesztelheti a bűncselekménnyel megsértett erkölcsi világrendet. Ebbe a pogány gyökerű világszemléletbe az is belefér, hogy a kivégzés legyen nyilvános, lehetőleg minél látványosabb, és járjon minél több kínzással. Valahogy úgy, mint a középkorban, amikor a halálbüntetések végrehajtása a vásári sokadalmak legfőbb látványossága volt, és óriási tömegek nézték végig.

De nem élünk a középkorban. Nem vagyunk pogányok sem, szerencsére. Bár a Jobbik támogatóinak egy része saját identitását az ősmagyar mítoszok világában keresi, a többség kitart a józan esze mellett. És felfordul a gyomra az akasztófák melletti uszítástól.

Pelle János
gondola

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: