A Jobbik számára Szegedi Csanád meghalt

Feljelentést tett a Jobbik két képviselője Szegedi Csanád ellen, aki állításuk szerint az Európai Parlament képviselőjeként közpénzekkel élt vissza. Azt is szeretnék elérni, hogy a pártból már kilépett, volt jobbikos képviselő elveszítse európai parlament mandátumát, amelyet a Jobbik színeiben szerzett meg.

 

Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő pénteken Csömörön, Szegedi háza előtt hangsúlyozta: Szegedi Csanád az utóbbi időben a nemzeti radikalizmus egyik keményvonalas szószólójából a legszélsőségesebb cionizmus híve lett.

 

„Nagyon szeretnénk, ha Szegedi Csanádtól megtisztulna a magyar közélet, és felelősséget kellene adjon az általa elkövetett bűncselekmények és az általa tisztességtelenül felvett pénzek miatt. Zárszóként azt tudom mondani, hogy a borús napon, amikor halottainkra emlékezünk, azt akartuk bejelenteni, hogy a Jobbik számára Szegedi Csanád meghalt, és azt szeretnénk elérni, hogy az egész magyar közélet számára is Szegedi Csanád halott ember legyen” – nyilatkozta Lenhardt Balázs az Echo Televíziónak.

Szegedi Csanád júliusban jelentette be, hogy kilép a Jobbikból, ugyanakkor a politikus az EP-mandátumát megtartotta. A pártból való kilépésnek az volt az előzménye, hogy Novák Előd Jobbik-alelnök egy Facebook-bejegyzésben lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot.

„Csanád végighazudta az elmúlt másfél-két évet. Legalább 2010 óta tudja a származását, ekkor ugyanis konkrétumokkal szembesítette őt Ambrus Zoltán egy hangfelvétel szerint. Csanád nem lepődött meg, nem utasította vissza a »rágalmat«, ahogy az egy magunkfajta radikális politikustól elvárható” – írta júliusban Novák, hozzátéve, ha Szegedi nem mond le önként, akkor a Jobbik országos elnökségén a sor, hogy megmutassa, „különbek vagyunk-e ilyen téren a többi pártnál”.

Novák Előd éles támadását az váltotta ki, hogy miután kiderült Szegedi félig zsidó származása, az ügyet kirobbantó Ambrus Zoltán egy olyan, 2010-ben készült hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely szerint a politikus uniós állással, pályázati pénzzel kecsegteti őt, ha nem jut el a médiáig az információ.

Echo Tv

Hozzászólás