FIDESZ: ÉRTELMETLEN A VÁLASZTÁSI FELIRATKOZÁS KÖRÜLI ELLENZÉKI “HISZTÉRIA”

 

Feleslegesen és értelmetlenül keltenek hisztériát ellenzéki pártok a választási feliratkozás kapcsán, amely a részvételnek a mainál sokkal szélesebb lehetőségét teremti majd meg – írta vasárnapi közleményében a Fidesz szóvivője.

Selmeczi Gabriella szerint előrelépést jelent, mert senki nem szenved hátrányt, és senki nem lesz felesleges zaklatásnak kitéve a választások kapcsán. Kifejtette: aki el akar menni a választásra, minden információt részletesen megkap majd, aki pedig nem akar elmenni, annak nem kell részt vennie semmiféle választási cselekményben.

Olvass tovább »

Hat éves az őszödi beszéd

 

Két héttel a 2006-os önkormányzati választások előtt szervezetten szivárogtatták ki Gyurcsány Ferenc májusi balatonőszödi beszédét. A motoros futár szeptember 17-én egy kereskedelmi televízióhoz, két internetes portálhoz és a közrádióhoz vitt hangfelvételt – közölte a Hír TV híradója

Gyurcsány Ferenc már aznap este elismerte a hanganyag hitelességét, és végigjárta a tévéket és rádiókat, hogy megmagyarázza az elhangzottakat. Néhány óra leforgása alatt a miniszterelnök lemondását követelő ezres tömeg gyűlt össze a Kossuth téren. Az akkori közhangulat rányomta bélyegét az 1956-os forradalom 50. évfordulója napján történtekre is.

A folyamatos utcai tüntetések, és az MSZP-n belüli feszültségek 2009. március 21-én, a tanácsköztársaság kikiáltásának napján kényszerítették lemondásra a volt kormányfőt. Két évvel később Demokratikus Koalíció néven alapított pártot. A részben MSZP-ből kivált tagok közül hárman a múlt vasárnap meghirdetett éhségsztrájkjában is követték vezérüket.

 

Olvass tovább »

Horváth Csaba megnyugtat

 

Tarlós István: Általában Horváth Csaba nyilatkozataira nem szoktam reagálni. A Demsz­ky-féle főpolgármester-helyettes a város átadásánál megnyugtatott afelől, hogy rendbe tették a Budapesti Közlekedési Vállalatot. Később kiderült, nyolcszázmilliárd forintos belső adósságállománnyal rendelkezik, illetve több mint hetvenmilliárd forintos banki tartozása maradt a vállalatnak. Az előnytelen metrószerződéseket rendezetlenül hagyták hátra. Annak idején Horváth Csaba bejelentette, ötvenmilliárd forintos bevételre számít a dugódíjból, és erre hivatkozva ingyenes tömegközlekedést ígért a fővárosiaknak. Mindezek tükrében úgy érzem, akkor vagyok a legudvariasabb Horváth Csabával, ha nem reagálok a kijelentéseire.

 

Olvass tovább »

Selmeczi: Nagy lehet a baj az MSZP-ben

 

Nem az a meglepő, hogy a DK és az MSZP összeborul, hanem hogy ezt a demokrácia védelmében teszik. Nagy lehet a baj az MSZP-ben, ha már Gyurcsány Ferenc és társai nyilvános tisztítókúráját is a demokrácia melletti bátor kiállásnak látják. Hiszen arról a Gyurcsány Ferencről van szó, aki egy pillanatig sem habozott, hogy a hazugsága miatt békésen tüntetőket viperákkal és gumulövedékekkel veresse szét a rendőrökkel – írja közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.

Olvass tovább »

Ferenc, aki Róbert

Forró Péter: Már akkor lehetett tudni, hogy nagy dolgokra lesz képes, amikor a 2006-os választási kampányban egy tizennégy emeletes ház homlokzatát teljesen beborító molinóról megnyerően tekintett az M3-as bevezető szakaszánál a gyanútlan autósokra. Több húron játszott. Ha kellett, akkor az éppen a háza előtt csellengő, igen elveszett gyermeket talált meg jóságosan, de ha úgy hozta az élet, férfiasan könnyezett egy vasúti baleset kapcsán az éppen arra járó tévékamera előtt. Okos megjegyzéseit az öregecskedő feleségekről és az arab futballista-terroristákról szívesen idézték, hogy aztán az őszödi gyújtó hangú beszédével feltegye a koronát böszmeségeire, gondosan megásva politikai sírját, amibe később a sukorói telekügylet és a vadregényes szakdolgozata dobott még apró rögöket…

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: