Kósa: Kiszabadultunk egy lefelé tartó spirálból

Sikerült a gazdaságot egy lefelé tartó spirálból kimenteni az elmúlt két évben – fogalmazott Kósa Lajos a Hír TV Péntek8 című műsorában. A Fidesz ügyvezető alelnöke a tervezett választási feliratkozásról elmondta, hogy annak módjára egy olyan eljárást kell kitalálni, ami több lehetőséget ad és minél több szempontot vesz figyelembe.

VIDEO

Olvass tovább »

Nem Strasbourg helyezi vissza a bírákat

Nyugdíjazások

 

Olyan törvényt vizsgál az Európai Bíróság a magyar bírák nyugdíjazása kapcsán, amelyet az Alkotmánybíróság már megsemmisített – hívta fel lapunk figyelmét Gellért Ádám nemzetközi jogász. A bíróság jogsértést állapíthat meg, és kötelezheti hazánkat az általuk törvényellenesnek ítélt állapot rendezésére, de nem rendelheti el a nyugdíjba küldött bírák visszahelyezését – tette hozzá. Ezekről a kérdésekről egyedi eljárásokban a munkaügyi bíróságok dönthetnek. A strasbourgi emberi jogi bíróságon a nyugdíjazott bírák ügyében csak egy-két éven belül várható döntés – mondta a jogász. Hogy egy esetleges kártérítés mekkora összegű lehet, az szerinte egyelőre csak találgatás tárgya. A bírák a beadványaikban elsősorban arra helyezték a hangsúlyt, hogy a nyugdíjazásukkal elesnek attól a jövedelemtől, amelyre a korábbi szabályok alapján joggal számíthattak. Bírósági forrásaink ennek kapcsán arra hívták fel a figyelmünket, hogy a nyugdíjazásban érintett 231 bíró közül a törvény hatályba lépésekor 186 – saját kérelmére – már nyugdíjasként dolgozott.

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Baranya Róbert – MHO

A demokrácia babonája

 

A választásokhoz kapcsoló előzetes regisztráció tervezete, illetve Orbán Viktor néhány demokráciára vonatkozó megnyilatkozása újra éles vitákat provokált. A Nyugat számára a legszentebb alapigazság annak a feltételezése, hogy a nyugatias modernitás, vagyis az, amit ma demokráciaként ismerünk, az emberiség számára a történelem végét jelenti. Ezzel ugyanis létrejön minden létező világok legjobbika. Különös módon a nyugati gondolkodás itt önmaga lételméleti lényegével is szembekerül, hisz a nyugatias gondolkodás egyik alapvető dogmája a végtelen fejlődés axiómája.

 

Olvass tovább »

Olimpia után

 

Álláspont

Akkor hát: vége van ennek is. A harmincadiknak…

Nekem a müncheniről vannak az első homályos emlékeim. Mark Spitzre emlékszem, az ő hét aranyára, és nagyapám arcára, a merényletek után.

Ahogyan mondta, hogy „vége van ennek is”. Mármint az olimpiának. Úgy gondolta…

Montrealból valamiért Németh Miklós gerelyhajítása maradt meg. Pontosan látom lelki szemeimmel, ahogy nekifut…

Moszkva már a politikáról szólt. Los Angeles is. Los Angeles a tehetetlen dühöm olimpiája. Akkor határoztam el másodszor, hogy disszidálok innen…

Szöul Darnyi Tamásé és Egerszegi Krisztináé. És azé a mondaté, hogy „Gyere Egérke, gyere kicsi lány!” – Vitray Tamás kiabálta ezt a mikrofonba, és már sírok, ahogy leírom…

Barcelona kicsit Freddy Mercury olimpiája nekem. És a mozgássérült íjászé, aki belelövi a lángoló nyílvesszőt a fáklyatartóba, és ettől fellobban az olimpiai láng. És persze, ha Szöul Darnyié és Egerszegié, akkor mit mondunk Barcelonáról? Darnyi kettő, Egerszegi három arany! És persze Ónodi Henrietta, már csak azért is, mert vele később jóba lehettem. És ahogy Farkas Péter beleharap az aranyérmébe. Ezért haragudtam rá később annyira…

Atlanta Kőbán Ritáé és Kovács Koko Istváné. Sydney mindenekelőtt a vízilabdacsapaté – ugye nincs harag? No és persze mindjárt utána Kolonics György, Kovács Ági és Csollány Szilveszter.

Athén – hát persze, hogy Janics Natasa! Aztán Kovács Katalin és Janics Natasa! Mindjárt utána a kajak négyes, és Nagy Tímea és ismét a pólósok. És Annus Adrián, Fazekas Róbert, és a szégyen…

Peking… A lenyűgöző megnyitó mindenekelőtt. Egy világhatalommá váló keleti birodalom magabiztos önfelmutatása – és azok a dobosok. Aztán a rosszkedv. A meg nem érkező arany – s végül és végre Vajda Attila, no és persze, szinte már kötelezően: a magyar férfi vízilabda-válogatott.

És most vége van a londoninak.

Mióta élek ezen a földön, lezajlott tizenhárom olimpia. Még egyszer ennyit már nem fogok látni, sajnos, semmiképpen… De Londont jó volt látni, jó volt megélni. Ez a nyolc arany most nagyon kellett minekünk, ez visszaadta önbecsülésünket. És mind a többiek érmei, az ezüstök, bronzok, a pontszerzők, és a mögöttük megbújó emberfeletti teljesítmények.

Meggyőződésem, hogy a világ összes országában tegnap az örömről szóltak az újságok. Akik nyertek és jól szerepeltek, ennek örültek, ezt értékelték – no és persze a záróünnepség képsorait. Akik nem nyertek semmit sem, tegnap talán még azok sem az ünneprontással törődtek – bár kétségtelen tény, hogy Izrael és Ausztria illetékes minisztere már két nappal a játékok vége előtt kifakadt az értékelhetetlen szereplésük miatt – de ez legyen az ő bajuk. De abban egészen biztos vagyok, hogy az éremtáblázat első tíz helyén szereplő nemzet sajtója tele volt örömmel, bizakodással, méltatással, önbizalommal és büszkeséggel.

Kivéve a kilencedik helyezett Magyarországot, és az itt megjelenő Népszabadságot. Az itt megjelenő Népszabadság tegnap ezzel a címmel köszöntötte a hazatérő sportolóinkat: „Veszélyben a leendő érmeink”! Igen. Mivel nem tudnak belekötni a londoni szereplésünkbe, de muszáj valamivel és valahogyan elrontaniuk az örömet és a büszkeséget, hát nem egészen öt órával az olimpiai láng kihunyása után azzal állnak elő, hogy majd Rióban nem lesz ennyi érmünk! Meg nagyon nehéz lesz ám! Istenem… És mérhetetlenül fel vannak háborodva, ha idegenszívűnek nevezzük őket. Végül is igazuk van: nem idegen szívűek.

Egyszerűen csak szívtelenek. És ezt a tényt a Népszabadság másik írása sem cáfolja, holott szándéka szerint éppen azt akarja bizonygatni, hogy ők ott, azon az oldalon mennyire toleránsak, és milyen jószívűek. Révész Sándor pengeti ezeket a húrokat, arról értekezvén, hogy „a drukkolás filozófiai probléma”. Hát persze… Erre mondta Móricka, mikor megkérdezte tőle a tanárnő, hogy mikor volt a mohácsi vész: – Tudja, tanárnő, irigylem a problémáit… Révész kolléga ezután belegörnyeszti sunyi tyúkmellét a létezésbe, és imigyen folytatja: „Aki drukkol, valamilyen játszmában a részvevők egyikének sikerét kívánja a másik, illetve a többiek sikerével szemben. Mégpedig anélkül, hogy megvizsgálná, kinek a győzelme az üdvösebb az ő személyes érzelmeitől, hovatartozásától függetlenül.” Innen indul Révész kolléga, s innen jut el a végkifejletig, miszerint „Drukkolj az ellenfélnek!” Ez beteg írásának a címe is. S mióta elolvastam, azon töprengek, létezik-e, létezhet-e még egy hely a földgolyón, ahol most, 24 órával az olimpia után ezzel foglalkoznak a lapok.

Legyenek benne biztosak: nem, ilyen hely nincsen több. És legalább megint kiviláglik, hogy itt nincs átjárás. Ez két ország, két világ, két létezés, két múlt, két jelen, két jövő, két minden. Szerencsére holnap barátságos mérkőzést játszunk Izraellel. Révész kolléga jól teszi, ha már most elkezd töprengeni, vajon melyik csapat „győzelme az üdvösebb az ő személyes érzelmeitől, hovatartozásától függetlenül”.

Na, most van ám föladva a lecke!

Bayer Zsolt

Brüsszel a gyulai kolbászt is elveszi

 

Megtiltotta az unió, hogy állami mentőövet dobjanak a nagy múltú húskombinátnak

Az uniós szabályokba ütközne, ha a kormány állami támogatást nyújtana a nehéz helyzetben lévő Gyulai Húskombinátnak, így szinte biztosan nem kap tőkeinjekciót a száznegyvennégy éves tradicionális vállalkozás – tudta meg a Magyar Hírlap. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára lapunknak kijelentette, stratégiai vállalattá nyilvánították a céget, így más elbírálás alá esne az esetleges felszámolás, csőd esetén.

Bizonytalan e hungarikum jövője, a gyulai cég vezetőségének a vészforgatókönyvet kell életbe léptetnie

Bizonytalan e hungarikum jövője, a gyulai cég vezetőségének a vészforgatókönyvet kell életbe léptetnie (Fotó: Horváth Péter Gyula)

 

Olvass tovább »

Sarkosan fogalmazva

 Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Minden országra igaz mondás, hogy ha éppen nincs baj, sürgősen gondoskodik arról, hogy legyen. Ez arról jutott eszembe, hogy Angliában a legtöbb kisfiú a Mohamed nevet kapja. Majdnem azt írtam, hogy erre a névre keresztelik, de ez nyilvánvaló tévedés lenne. Az is tény, hogy a gazdagabb országok mágnesként vonzzák a bevándorlókat, akik nyilvánvaló okokból akkor is menekülteknek álcázzák magukat, ha csak a nyomor elől menekülnek a jobb élet reményében. Mivel Magyarország cseppet sem gazdag, inkább tranzitként szolgál, mert nálunk kevés a munka, és azt sem fizetik jól. A szegénységnek is vannak előnyei, nálunk egyelőre nincs mecsetépítési láz, és aki itt marad, az tudja, mire számíthat: egy nagyon békés népre, amely ugyan nem imádja a másságot, de túlságosan nem is zavarja, ha az nem provokál. Eszem ágában sincs sajnálni a multikulturalizmusba beleragadt, nemrég még jóléti államokat, különösen nem a gyarmattartókat, de a németeket sem, akik lustaságból „importálták” egykor a törököket, vagyis törököt fogtak, de nem ereszti őket. Európa és Észak-Amerika az évszázadok során annyira toleráns lett, hogy már a minimális kulturális és nyelvi asszimilációt sem meri szorgalmazni, helyette „integrálni” szeretné a különböző vallású és hagyományú etnikumokat, de ez az integráció kudarcba fulladt. Megindult a fordított asszimiláció és a vallási térítés: az idegen már nemcsak szép, hanem erős és erőszakos is. Nem új dolog ez, a Római Birodalom bukásának egyik fontos oka éppen az akkori „multikulturalizmus” volt: a „rómaiság” ugyanolyan, teljesen kiüresedett, földrajzi fogalommá vált, mint ma az „európaiság”. A nemrég szovjet gyarmati sorban élő nemzetek jelenlegi, félgyarmati állapota még az itteni őslakosoknak sem tetszik, de ha gazdaságilag megerősödünk, minket sem kerül el az újabb probléma: a sok kis Renátó mellett sok kis Mohamed születik majd itt is.

Szentmihályi Szabó Péter

Kitüntették a kultúra és a tudomány jeleseit

 

Augusztus 20-a alkalmából Balogh Zoltán miniszter kitüntette a tudomány és a kultúra jeleseit. Kitüntetést kapott többek között Lányi András író, Révész Sándor és Pataky Attila előadóművész, Székely János püspök, Barsi Balázs ferences szerzetes, Erkel Tibor zenei rendező, Perjés Klára szerkesztő, R. Törley Mária szobrászművész, Szigethy Gábor író és Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: