Orbán: Közép-Európa sikeresebb volt a válságkezelésben

A mai európai válságra nincs központi megoldás, a nemzeteknek saját erősfeszítéseik révén, külön-külön kell megoldaniuk a saját problémáikat – emelte ki Orbán Viktor a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

A miniszterelnök azon a szabadtéri politikai fórumon tartott előadást több mint ezer fős hallgatóság előtt, amelyet a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján rendeztek az erdélyi Tusnádfürdőn. A miniszterelnök hangsúlyozta, nem avatkozhat bele abba, hogy a bukaresti “bicskázás” után ki marad talpon, és “kit hoznak ki a bálteremből”, de aggodalommal tölti el, amit lát. “Arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is. Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést” – jelentette ki a miniszterelnök. Ezzel a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel.  Orbán Viktor és Tőkés László is fehér ingben érkezett a tusványosi fórumra: a jelenlévő újságírók közül sokan ezt is a népszavazással kapcsolatos jelzésként értelmezték. Romániában ugyanis az államfő leváltását ellenzők tábora jelképévé tette a fehér színt, és a népszavazási kampány idején fehér ingben jelentek meg a Basescu államfőt támogató politikai rendezvényeken.

Fotó: MTI

Olvass tovább »

Nemzeti reneszánsz

 

Stier Gábor: Ez a válság alapvetően az egyre személytelenebb, saját bürokráciájába fulladó, a helyét és működőképes modelljét kereső Európai Unió válsága. Az európai egység megtört. Maga a gondolat mára dogmává vált, s a demokráciával együtt sokszor ideológiai bunkósbotként használják mindazok ellen, akik megpróbálnak a kánontól eltérő gondolatokkal előállni. Nem az egységet erősíti az sem, hogy az unió nyugati országaiban a közép-európaiakkal kapcsolatban évtizedek alatt kialakult gazdasági és szellemi fölény érzete tovább él.

 

Olvass tovább »

Tehetetlen vagy védekező?

Bíró Zoltán: Nap mint nap arról értesül az ember a híreket ontó médiából, hogy egyre tehetetlenebb ő maga, de társadalma és állama is ismert vagy ismeretlen támadókkal, vélt vagy valós támadásokkal szemben. A múlt héten például arról értesülhettünk – egy brit elemzésből –, hogy az adóelkerülés mértéke mintegy huszonegyezermilliárd dollár, nagyjából az Egyesült Államok és Japán éves hazai össztermékének az értéke.

Olvass tovább »

Már Kína is túl drága?

 

Legtöbben úgy véljük, mindent Kínában gyártanak. Holott ez közel sem igaz: a rizs hazája is kezd túl drága lenni. Ezt persze nem hagyják figyelmen kívül a globalizáció vállalatai…

Sok százezer embernek ad munkát Kínában a Foxconn Technology Group, mely többek között az Apple, a Microsoft, a HP és a Sony termékeinek előállításáért is felel. A dolgozói réteg felemelkedése azonban a „világ műhelyében” is elindult; amint arról mi is többször beszámoltunk, ez nem zajlik konfliktusok nélkül. A túlórák komolyan megterhelik az alkalmazottakat, ami kimerültséghez és sajnos egyes esetekben öngyilkossághoz vezetett; miközben mások a tiltakozás eszközéhez fordultak, alacsony bérük miatt. Tetézi a helyzetet, hogy egyes vezetők állatként tekintenek beosztottjaikra.

indonézek Nike cipőket gyártanak

Olvass tovább »

Százmilliós károkat okozott a vihar

 

Országszerte súlyos károkat okoztak a vasárnapi heves zivatarok. Szentendrén háztetők és autók rongálódtak meg, az önkormányzatot mintegy százmillió forint kár érte. A Váci Világi Vigalomban négyen sérültek meg, az egyikük súlyosan.

Szentendrén háztetők sérültek meg, fák dőltek ki, autók rongálódtak meg a vasárnap esti viharban. Az önkormányzat kára mintegy százmillió forint; a viharban senki sem sérült meg – közölte Kádár Kristóf, a szentendrei polgármesteri hivatal kommunikációs referense. A városban hét épület tetőszerkezete rongálódott meg, és károk keletkeztek az elektromos hálózatban is. A helyi tűzoltósághoz mintegy kétszáz bejelentés érkezett.

 

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Olvass tovább »

Elképesztő árak a Hungaroringen: 2500 a szendvics, a hamburger

Látványosan felpörögtek az árak a Hungaroringen a vasárnapi zárónapra. Míg csütörtökön “csak” 800 forint volt egy sült kolbász és 600 forint az üdítő, addig vasárnap már 500 forintot kértek egy darab almáért és 750-et egy szelet görögdinnyéért.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: