Szalontay Mihály: Ki adja a bankot?

 

Valami bűzlik! Ezúttal nem Dániában, hanem a nemzetközi bankrendszerben. Az elmúlt hetekben szinte alig múlt el nap, hogy ne derült volna fény újabb banki, pénzügyi turpisságra a világ legkülönbözőbb részein. Ha esetleg nem lett volna elég a világ össztermékének tízszeresét kitevő pénzmennyiség megforgatásához referenciaként használt londoni bankközi kamatszint, a Libor csoportosan elkövetett manipulálása, akkor hamarosan kiderült: a betétesek megtévesztése című, olimpiai méreteket öltő sportágban nemcsak csapatban, egyéniben is jeleskedtek a világ nagybankjai. A nyolcvan országban is fiókkal rendelkező HSBC-t rajtakapták a kábítószer- és fegyverkereskedelem illegális báróinak dollármilliárdjaival, miközben mellesleg terrorcselekmények finanszírozásához is segédkezet nyújtott. A legnagyobb európai bank ezzel az utóbbi évtized legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyét okozta az Egyesült Államoknak, amelyet az amerikai szenátus illetékes bizottsága 330 oldalas jelentésben taglalt. Na de nehogy azt tessék hinni, hogy a világnak csak ezen a felén kedvelik ezt a sportágat! A japán Nomura nemzetközi nagybank két vezetője is pánikszerű lemondásra kényszerült, miután kiderült: éveken át bennfentes információkat szivárogtatott ki a szívéhez és valószínűleg a zsebéhez is közel álló befektetési körnek különféle energetikai vállalatok náluk kezelt részvénykibocsátásairól. Az információt aztán ezek a befektetők arra használták, hogy eladják, majd olcsóbban visszavásárolják az érintett cégek értékpapírjait, ami hatalmas hasznot hozott a „jól tájékozott” csoportnak. Arról egyelőre nincsenek pontos értesülések, hogy hány esetben és mennyit nyerhettek ezen a bennfentesek, de a két vezető távozása mellett még a bank tucatnyi alkalmazottja ellen is eljárás indult, ami azt engedi feltételezni, hogy sorozatosan és csoportosan elkövetett csalásról van szó, no meg volt mit elosztani.

 

De térjünk csak vissza a ködös Albionba, ahol a Libor-botrányban elhíresült Barclays-nál folytatódott az ellenőrök olim­piai váltófutása. Egyelőre nehezen bírják a versenyt azokkal az akadályokkal, amelyeket az újabb és újabb szabálytalanságok feltűnése jelent a pályán. Kiderült ugyanis, hogy olyan kamatfedezeti ügyletekbe rángatták bele hiteleket felvevő ügyfeleiket, amelyek költségeit azok ma nem tudják fizetni. Lehet, hogy a kamatszint emelkedése ellen ez lett volna a jó megoldás, de amikor a kamatok lemennek, a havi törlesztőrészlet pedig a harmadával emelkedik a hitelcsomagba beszuszakolt fedezeti biztosítás költségei miatt, akkor az adós nagy bajba kerül. Ráadásul azt a kis- és középvállalkozói réteget húzták csődbe, amelynek egészséges fejlődése nélkül soha nem lábal ki a válságból a gazdaság. A Barclays természetesen most sem egyedüliként folytatott hasonló gyakorlatot. A Lloyds-nál már meghaladták a négymilliárd fontot a szabálytalan értékesítés kártérítési költségei.

 

Ne feledjük el, hogy ugyanezek a nagybankok voltak azok, amelyek abban a hitben ringatták magukat és a világot, hogy örökké fog tartani az ingatlanok áremelkedése. Így olyan hitelfedezeti ügyletekbe rángatták bele a világot, amelyek a negyedik legnagyobb amerikai bank, a Lehman Brothers bedőléséhez és világméretű bizalmi, majd gazdasági válsághoz vezetett 2008-ban. A talpon maradt bankok megmentésére a világ kormányai azóta sok ezermilliárd eurót költöttek az adófizetők pénzéből, miközben ugyanezek a bankok az államkötvények ellen játszottak, és ezzel főszereplőivé váltak az euróválságnak. Arról nem is beszélve, hogy a bankvezérek fizetése és jutalma a válság ellenére is millió dolláros nagyságrendű maradt. Vagyis miközben sok ezermilliárd eurónyit kaptak az adófizetők pénzéből, ami hozzájárult a befektetések tragikus csökkenéséhez, s így felgyorsította a gazdaság zsugorodását és a munkanélküliség növekedését, a nagybankok tovább mélyítették a társadalmi egyenlőtlenséget, és szították az annak növekedésével járó elégedetlenséget is.

 

Gondoljunk csak bele, a nyugati nagybankok az utóbbi évtizedben sok ezer eurómilliárdot helyeztek ki az unió perifériáira, többek között a kelet-közép-európai régióba is. Vagyis a gazdag németek, franciák, hollandok és skandinávok befektetéseinek, nyugdíjának és biztosításainak terhére kölcsönt adtak a perifériák hitelekre éhes polgárainak. Most viszont meg szeretnék fordítani a pénzforgalom irányát, arra hivatkozva, hogy ők is bajban vannak. Csakhogy a pénzük már ott van egy eladhatatlan spanyol lakóparkban vagy egy magyarországi bevásárlóközpontban, ha éppen nem a görög közalkalmazottak faxhasználati pótlékára költötte az athéni kormány. Vagyis ez a pénzük nem vihető vissza, s jobb esetben is csak akkor nyerhető ki, ha újabb hitelt adnak a perifé­riának, mert akkor van esély a gazdasági növekedés beindulására, s ezzel a fizetőképesség és a tőke mozgathatóságának javulására is. Ha a periférián és Magyarországon sem áll helyre a hitelezés, akkor a nyugati nagybankok biztosra vehetik, hogy soha nem látják viszont kihelyezett pénzeiket.

 

Szalontay Mihály

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: