Egy halálraítélt is kérdőre vonta Mátsikot a Hír TV kamerái előtt

Mátsik György azért kért halálos ítéletet Fónay Jenőre, mert állítása szerint akkoriban ez volt a rend. Mindezt Fónaynak mondta el a Hír TV kamerái előtt, de az ajtó mögött maradva.
„Parancsot teljesítettem…” – a náci háborús bűnösöktől megszokott szavakkal mentegette magát Mátsik György.Évtizedekkel azután, hogy halálbüntetést kért a még kiskorú Mansfeld Péterre, Mátsik György a Gyerekekért Alapítvány kuratóriumában tevékenykedett olyan személyiségekkel, mint például Kósáné Kovács Magda. A MÉH Tröszt volt vezérigazgatója ügyészi munkájáról elmondta, parancsot teljesített.
Fónay Jenő és Császár Attila Mátsik György ajtaja előtt

Fónay Jenő, egykori ’56-os halálraítélt a Hír TV kamerái előtt próbálta meg kérdőre vonni a rá halálbüntetést kérő ügyészt. Mátsik György nem nyitott ajtót neki, de a hangjáról is felismerte Fónay Jenőt.

Fónay Jenő az ajtó mögött lévő Mátsiknak elmondta: nem haragszik rá, de kíváncsi arra, hogy ki kényszerítette az egykori ügyészt, hogy halálos ítéletet kérjen rá. Mátsik úgy válaszolt: bár nem ismerte az elítélteket, de akkoriban ez volt a rend.

Nem csak egy esetben

Mint ismert, nem csak Mansfeld Péterre kért halálbüntetést az 1956-os forradalom megtorlásában részt vevő Mátsik György. Ő volt a Fónay Jenő – ’56-ban a Széna tériek helyettes parancsnoka – és társa ellen indított büntetőeljárás ügyésze is, amelynek terheltjeit első fokon a legsúlyosabb büntetéssel sújtották. Zinner Tibor jogtörténész szerint semmilyen körülmények között sem állja meg a helyét Mátsik érvelése, hogy parancsot teljesített, amikor halált kért a vádlottakra – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

Elrettentő ítélet

Blaski József, a Mansfeld-ügy egykori elsőrendű vádlottja úgy véli, a megtorlás mellett az elrettentés volt a célja Mansfeld Péter halálos ítéletének. Blaski a Hír TV Rájátszás című műsorában elmondta: azért kaphattak ilyen súlyos büntetést, mivel Mátsikék úgy gondolhatták, olyan büntetést kell kiszabni, hogy az ifjúság ne is merjen gondolni egy új, úgymond „ellenforradalomra”.

Egyelőre nincs eljárás

A Mansfeld-per kíméletlen ügyészével szemben egyelőre nem folyik büntetőeljárás. Azt, hogy ez így marad-e a jövőben is, egyelőre nem tudni. Az ügyészség ugyanis továbbra sem hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy hivatalból elrendeli-e a nyomozást. A Jobbik Biszku Béla után Mátsik Györgyöt is kész feljelenteni. A radikális pártot óvatosságra inti az a nemzetközi büntetőjogász, aki kidolgozta a kommunista bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló törvényt.

Az egykori halálraítélt hiába várt bocsánatkérést
Az egykori halálraítélt hiába várt bocsánatkérést
Fotó: Kocsis Zoltán / Magyar Nemzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: