Sarkosan fogalmazva

Már nemcsak heti, de napi rendszerességgel provokálnak minket, méghozzá egyre vadabb, ízléstelenebb és leplezetlenül gyűlölködő módon itthon és külföldön. Szokás szerint félreteszem, kinyomtatom, bekarikázom a hazugságokat, de már nincs sok kedvem idézni őket, még kevésbé vitatkozni velük. Minket, keresztény magyarokat gyaláznak olyan hévvel és buzgalommal, mintha mi és csakis mi lennénk felelősek a történelem összes bűnéért és Európa válságáért. A galamblelkűek azt mondják, rá se rántsunk, úgyis nekünk van igazunk, velünk az Isten, a gonoszok és hitetlenek pedig hadd károgjanak. Sokáig így is tettünk óvatosságból, gyávaságból, kényelemszeretetből is, mondván, bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek. A Magyar Hírlap hét végi számában jelent meg egy nagy interjú Jelenits István piarista atyával, akinek egy fél mondatát idézem: „…hogyha minden vélt sérelemre felszisszenünk, felháborodunk, akkor éppen a kívánt hatás ellenkezőjét érjük el”. Bizonyára így van, hiszen valljuk, hogy a szeretet a legfőbb parancs. Azt is jól tudom, hogy gyöngeségünkben rejlik az erőnk, az őskeresztények sem karddal, hanem vértanúsággal ébresztették fel a világot a krisztusi tanítás igazára, mégis… Ha a kereszténység nem küzdött volna karddal is, ma mindnyájan muzulmánok lennénk, ha pedig a magyarok nem védték volna a hazájukat, ma osztrákok lennénk, románok, oroszok, kinek melyik tetszik. Megnéztem a Duna Tv élőben közvetített műsorát Gödöllőről, ahol a szabadság napját ünnepelte nagyon sok ember. Koltay Gábor rendezte az előadást, amely zenével, prózával és verssel 1848-tól napjainkig érvényesen tette fel az örök és gyermeki kérdést: mi is a szabadság? Sokan meghaltak és szenvedtek a magyar szabadságért, függetlenségért, de vajon szabadok és függetlenek vagyunk-e? Nem merek rá válaszolni, ilyen rövid cikkben semmiképpen. Csurka László most is elmondta régi versemet, a Térdre, magyar!-t. Sajnos, tizennyolc év után is aktuális. Az a kérdés, fel tudunk-e állni, vagy szelíden hagyjuk, hogy lenyomjanak és gyalázzanak minket, ahogyan legalább százötven éve teszik. Én a magyarok Istenére esküszöm.

Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Hírlap

%d blogger ezt kedveli: