Performance

 

Emlékszem, amikor a 90-es években még az underground mozgalom berkein belül harcoltam az ostobaság ellen, s vívtam ki pillanatokon belül a szélsőséges, gyűlölködő és kirekesztő címke viselésének jogát, részt vettem egyszer egy performance-on.

Hogy a tájékozatlanok is képben legyenek, volt nekem egy amatőr sajtótermékem, mely az úgynevezett polgárpukkasztás nevében támadt neki minden kötelezően elfogadott álértéknek – ez volt a terminus, amellyel illették stílusteremtő kiadványomat –, s a lap egész addig volt a Magyar Narancsot olvasó, meg anarchista körökbe járkáló anarcho-femino-öko-zöld-független belvárosi majmok kedvence, amíg azokat is el nem kezdtem fricskázni, akiket szerintük nem lehet.

Olvass tovább »

Mélységes felháborodást okozott az LMP

A Start munkaprogram sok embernek az egyetlen lehetőség Dél-Békésben – jelentette ki Simonka György, Pusztaottlaka polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő hétfőn a településen tartott sajtótájékoztatóján.
„Mélységesen fel vagyunk háborodva az LMP eljárásán, a kampány, amelyet ellenünk folytatnak, teljes mértékben etikátlan” – mondta.

A tájékoztatón az újságírók mellett mintegy száz mezőgazdasági közfoglalkoztatott is megjelent, kezükben „El a kezekkel a munkától”, „Simonka munkát ad, ti mit adtok?” feliratú táblákkal hallgatták végig a képviselő beszédét.

A Jobbik kifelé tart a parlamentből, padlón az MSZP

A Jobbik kifelé tart a parlamentből, padlón az MSZP Súlyos vereséget szenvedett a Jobbik és az MSZP a gyomaendrődi időközi önkormányzati választáson. A szélsőjobboldali alakulat egyre közelebb van az ötszázalékos küszöbhöz, míg az MSZP a Békés megyei kisvárosban tartja a 2010-es támogatottságát, amely most is csak 15 százalékra volt elegendő.

 

Olvass tovább »

ELHUNYT ROBIN GIBB

 

A Bee Gees énekese 62 éves volt

Hatvankét éves korában elhunyt Robin Gibb, minden idők egyik legsikeresebb, családi alapon szerveződött popegyüttese, a Bee Gees énekes-dalszerzője. 

Robin Gibb és ikertestvére, a ma már szintén halott Maurice 1949. december 22-én született. Az ikrek és bátyjuk, a három évvel idősebb Barry már hatévesen felléptek, manchesteri mozikban szórakoztatták a vetítések között a közönséget. A család 1958-ban a jobb élet reményében Ausztráliába költözött, ott bontakozott ki a testvérek zenei karrierje. A Brothers Gibb elnevezésű családi formációban (ennek rövidítése lett idővel a Bee Gees) Robin énekelt, Barry gitározott, Maurice basszusgitározott és billentyűs hangszereken játszott. Első kislemezük 1963-ban nem keltett különösebb feltűnést, de a tévés és rádiós fellépések révén viszonylagos népszerűségre tettek szert.

ELHUNYT ROBIN GIBB

Olvass tovább »

Fel kell venni a kesztyűt a Horthy-vitában

 

Ki a valódi célpont?

 

A balliberális oldal botrányt akart kavarni a hét végén, Horthy Miklós debreceni emléktáblájának újraavatásán. A múlt hét végén pedig Dániel Péter ügyvéd öntötte le vörös festékkel a kormányzó új szobrát Kerekiben. (Nem mellesleg szombaton leöntötték a korszak nagy írónője, Tormay Cécile emléktábláját is, Dániel erről lapunknak azt állította: nem ő tette.)

Sorozatosan érik a baloldalról indított támadások Horthy Miklós emlékét. Azt az államférfit igyekeznek megfosztani minden méltóságától, aki rendet tett a kommün utáni káoszban, aki helyreállította a magyarság nemzeti célkitűzéseit, s aki lelket lehelt a Trianonban halálra ítélt országba. Természetesen lehet, sőt szükséges is vitát folytatni Horthy hibáiról, melléfogásairól, tévedéseiről, netán vétkeiről. A balliberális oldal azonban támad, mert a hazánkat is sújtó válság, valamint a nagyhatalmi centrumok aktív nemzetellenessége olyan helyzetet teremtett, amilyenben a kommün és Trianon után találta magát az ország. A balliberális támadások látszólag Horthy Miklós személyének szólnak, valójában azonban a függetlenségre törekvő, rendet akaró polgári kormány jelenti a rohamok célpontját.

A kormányzó és felesége (középen) a tengeren, német vendégségben. Még hiányzik az igazi Horthy-életrajz

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

 

Olvass tovább »

LÁZÁR: NEM VEHETŐ TÁRGYSOROZATBA A JOBBIK KEZDEMÉNYEZÉSE

LÁZÁR: NEM VEHETŐ TÁRGYSOROZATBA A JOBBIK KEZDEMÉNYEZÉSEAz új Btk. tervezete, a járások ügye és a Jobbik által kezdeményezett vizsgálóbizottság voltak a Fidesz-KDNP frakcióülés főbb témái – tájékoztatott Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján.

Olvass tovább »

Darák Péter példája

 

A Fidesz megszállta az igazságszolgáltatást – harsogta a baloldali ellenzék pár hónappal ezelőtt az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria elnökének megválasztása után. – Veszélyeztetik az igazságszolgáltatás függetlenségét a kormány által az intézmények élére delegált „pártkomisszárok” – kürtölték világgá a szocialista politikusok.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: