Fidel Castro megkérdezte, mit csinál egy pápa

Pozitívan értékelte XVI. Benedek és Fidel Castro kubai találkozásának üzenetét a Vatikánra szakosodott olasz sajtó, amely szerint a pápa nem a kubai politikai vezetésnek akart kedveskedni, hanem az egyház érdekét nézte.
 
 “A Vatikán jól játszotta ki lapjait. Sort kerítettek XVI. Benedek és Fidel Castro találkozójára, de nem ez volt az egyházfő háromnapos kubai látogatásának központi eseménye. A beszélgetésre nem a pápa ment Castróhoz, hanem fordítva, a lider maximo járult XVI. Benedekhez a havannai apostoli nunciatúrára” – kommentálták a lapok az egyházfő kubai útját lezáró eseményt.

 

 

A XVI. Benedek és Castro közötti félórás, négyszemközti találkozóról az újságíróknak Federico Lombardi szentszéki szóvivő számolt be. Elmondta, hogy Castro megkérdezte, mit csinál egy pápa. XVI. Benedek azt válaszolta, hogy az egyetemes egyházat szolgálja, külföldi látogatásokat tesz.

A hőség ellenére melegítőruhát és sálat viselő Castro elmondta, hogy a televízióban nézte a pápa kubai miséit, és úgy találta, hogy fiatalkora óta sokat változott a liturgia. (A kubai politikus gyerekkorában ministrált, és jezsuita iskolába járt.) Az egyházfő pedig a szabadság és szabadságjogok témakörét hozta fel – mondta a szóvivő.

Mivel mindketten 85 évesek, az öregségről is beszéltek.

“Igen, öreg vagyok, de még el tudom látni a feladatomat” – jegyezte meg XVI. Benedek a szóvivő szerint.

Castro búcsúzáskor azt kérte a pápától, küldjön neki könyveket azokról a témákról, amelyekről beszéltek, valamint egy olyat, amely segít neki az elmélkedésben. Az egyházfő megígérte, hogy küld, de még nem döntötte el, hogy melyeket. Nem volt szó arról, hogy Castro közeledett volna a hithez – mondta Lombardi, aki derűsnek, élénknek és szívélyesnek írta le a találkozót.

Castro szabályosan kikérdezte a pápát a vallásról – számoltak be az olasz tudósítók. A pápa és Castro találkozója nem szolgálta a kubai pártpropagandát, és nem gyengítette az ellenzéket sem. Az alázat és a párbeszéd pillanata volt – írta a VaticanInsider.it című honlap.

A vatikáni tudósítók internetes oldala szerint XVI. Benedek a másfél évszázada üldözött kubai egyház érdekében fogadta Castrót, “az elnyomott hívek miatt, és nem az élete alkonyán lévő despota iránti tiszteletből”.

A sajtókommentárok szerint önmagáért beszélt, hogy a “földi léte végéhez érkező ateista forradalmár a vallásról kérdezte a pápát”.

A La Repubblica napilap tudósítója azt hangsúlyozta, hogy a kubai látogatás célját a vallásszabadságról mondott pápai homíliák tartalmazták.

Az ismert kubai ellenzéki blogger, Yoani Sanchez bejegyzését idézte a La Stampa. “Nekünk már az is rendkívüli volt, hogy az állami televízió közvetítette a miséket” – írta Sanchez.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: