Várhatóan nem alakíthat parlamenti frakciót a Demokratikus Koalíció

Budapest, 2012. március 14., szerda (MTI) – Az Országgyűlésről szóló új törvény nem teszi majd lehetővé, hogy parlamenti frakciót alakítsanak a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó, az MSZP-ből kivált, jelenleg független országgyűlési képviselők – hangzott el egy szerdai kormánypárti háttérbeszélgetésen.

A parlamentről szóló új jogszabály — amelyet a tervek szerint még szerda este a Ház elé terjeszt a kormányoldal — a frakcióalakításról várhatóan a következőket tartalmazza majd: képviselőcsoport alakítására a megelőző országgyűlési képviselőválasztáson országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak.

 

A DK tagjainak hat hónapos frakcióalakítási moratóriuma áprilisban járna le, de az új országgyűlési törvénynek a képviselőcsoportok létrehozására vonatkozó passzusa a tervek szerint még ezt megelőzően hatályba lép. Így Gyurcsány Ferenc és szintén képviselő párttársai — szándékukkal ellentétben — nem tudnak frakciót alakítani.

Közös országos lista állítása esetén a frakcióalakítás lehetősége a közös országos listát állító pártoknak mind együtt, mind önállóan lehetséges lesz, tekintettel arra, hogy ebben az esetben a közös listát állító pártnak nem öt-, hanem tízszázalékos parlamenti küszöböt kell elérnie. A független vagy függetlenné vált képviselő hat hónapot követően bármely képviselőcsoporthoz csatlakozhat – idéztek a háttérbeszélgetésen az új törvényjavaslat frakcióalakítást érintő szövegéből.

Az ötszázalékos küszöböt elérő párt képviselői a bejutott politikusok számára való tekintet nélkül képviselőcsoportot alakíthatnak majd. Így a Fidesz számításai szerint már öt taggal frakciót lehet majd alakítani a 2014-től 199 tagú Országgyűlésben.

Gyurcsány Ferenc tavaly október 22-én jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapítanak a már létező Demokrata Párt bázisán, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Az alkotmányügyi bizottság november elején azonban — a kormánypárti és a jobbikos képviselők támogatásával — úgy foglalt állást, hogy csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a DK színeiben politizáló tíz képviselő, Baracskai József, Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván. Az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását egy héttel később, november 14-én a parlament is jóváhagyta.

Molnár Csaba a parlamenti vitában akkor arra hivatkozott: szocialista frakciótagságuk nem kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg, így az Országgyűlés korábbi gyakorlata alapján nem kellene fél évre a függetlenek közé ülniük. Kifejtette, ezt támasztja alá, hogy az MDF-ből tizenöt évvel ezelőtt távozó politikusok azonnal megalakíthatták a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) képviselőcsoportját.

Salamon László, az alkotmányügyi bizottság elnöke (KDNP) ugyanakkor elmondta: a testület Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető házelnöknek írt levelére alapozta határozatát, eszerint a tíz képviselő kilépett az MSZP frakciójából, így vonatkozik rájuk a frakcióalakítási moratórium.

MTI 2012. március 14., szerda

Egy hozzászólás to “Várhatóan nem alakíthat parlamenti frakciót a Demokratikus Koalíció”

  1. Kiss Ottó Says:

    Teljesen logikus, hogy csak a választáson bejutott pártnak lehessen frakciója. DK nevű pártra egyetlen választó sem szavazott.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: