Az IMF-hez ment az LMP

A pénzügyi stabilitásról és az LMP népszavazási kezdeményezéséről is tárgyalt a párt képviselőivel Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője – írja a Lehet Más a Politika csütörtöki közleményében. A találkozót az LMP kezdeményezte.

A közlemény szerint Iryna Ivaschenko Heltai Lászlóval, az LMP szóvivőjével, valamint Scheiring Gáborral, a párt gazdasági kabinetjének vezetőjével tárgyalt. Az LMP politikusai arról beszéltek, hogy egy, a Nemzetközi Valutaalappal kötött gyors megállapodás javítaná az ország helyzetét. Ugyanakkor jelezték, hogy csak olyan válságkezelő, stabilizáló intézkedéseket tudnak támogatni, melyek nem ássák alá a hosszú távú gazdasági fejlődés alapjait, nem sértik a szociális biztonság és a fenntarthatóság szempontjait – áll a közleményben.

 

Olvassa el cikkünket arról, mit gondolnak az emberek az LMP népszavazási kezdeményezéséről. Egyesek azt sem tudják, mit írnak alá. Bővebben >>>

Hangsúlyozzák, hogy az LMP különösen aggályosnak tartja az egykulcsos adót, véleményük szerint az nemcsak a költségvetés egyenlegére gyakorolt negatív hatást, hanem a finanszírozásához szükséges terhek is egyenlőtlenül az alacsonyabb jövedelmű csoportokat sújtják.

Végül kitérnek arra, hogy a tárgyaláson szóba került az LMP népszavazási kezdeményezése is, és megvitatták a munka biztonsága és rugalmassága közötti törékeny egyensúly kérdését. A szöveg úgy fogalmaz, hogy az LMP politikusai a munkavállalás rugalmassá tételének elemi feltételeként jelölték meg az alapvető biztonság meglétét.

MTI, MNO

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: