Orbán fejére is vadásznak?

Magyar Nemzet – Lippai Roland

2012. március 01., csütörtök

A Civil Összefogás Fórum nyílt levelet írt többek között Jose Manuel Barrosónak, amelyben arra hívják fel az uniós döntéshozók figyelmét: a kohéziós pénzek felfüggesztése logikátlan döntés, amellyel nem egy kormányt vagy éppen a miniszterelnököt hozzák rossz helyzetbe, hanem egy társadalmat. Fricz Tamás politikai ellenszenvet és gazdasági érdekkörök „munkáját” látja a háttérben. Jelezni kívánják azt is: a kormány mögött jelentős támogatottság áll.

A legfontosabb, hogy a civilek is hallassák a hangjukat, ne csak a magyar kormány és a politikusok fejezzék ki gondolataikat ezzel a logikátlan és érthetetlen döntéssel kapcsolatban – indokolta az MNO-nak Fricz Tamás a Civil Összefogás Fórum csütörtöki nyílt levelét, amelyet megkapott José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Olli Rehn pénzügyi, Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztos mellett az Ecofinban helyet foglaló összes pénzügyminiszter is. A CÖF szóvivője kijelentette: azt is szeretnék e levéllel bizonyítani, hogy Magyarországon nem egy meggyengült és legitimitását veszített kormányzat van hatalmon, hanem egy olyan, amely bírja a „társadalom bizalmát”. „Szeretnénk nyomást gyakorolni a március 12-én összeülő Ecofinra annak érdekében, hogy ezt a logikátlan döntést átgondolják” – tette hozzá Fricz. „Tárgyilagosságot és igazságot szeretnénk a Magyarországgal kapcsolatos döntéseknél” – emelte ki a politológus.

Mint ismert, az Európai Bizottság azt javasolta, hogy jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró – mai árfolyamon 142 milliárd forint – Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.

A kohéziós pénzek felfüggesztése nem csupán technikai kérdés, nem a kormányt vagy Orbán Viktort büntetik ezzel, hanem a magyar társadalmat – hívta fel a figyelmet Fricz. Szerinte – mint fogalmazott – ez nem tesz jót az Európai Unió társadalmi megítélésének és támogatottságának sem. Feltűnő, hogy míg Görögország eurómilliárdokat kap támogatásként annak érdekében, hogy elkerültje a csődöt, addig Magyarországot egy egyszázalékos „kilengés” miatt is keményen büntetni akarják.

A szakember szerint politikai ellenszenv is kitapintható az EU részéről Magyarországgal szemben. Ezt már a nemzetközi sajtó is észrevette. Ugyanakkor – tette hozzá – ezek mögött gazdasági megfontolások húzódhatnak meg. „Görögország végrehajtja, amit mondanak neki”, ugyanakkor Magyarország, még ha nem is képvisel nagy súlyt a világgazdasági folyamatokban, önálló utat választott – fogalmaz Fricz. Szavai szerint a kormányzat „megsértette” a neoliberális szentélyeket azzal, hogy a felelősségvállalásba bevonta a bankokat és a multicégeket is. Ki kell mondani végre, hogy „ezeknek a pénzügyi köröknek van akkora befolyásuk a sajtóra és a médiára, és bizonyos intézményrendszerekre is”, amelyekkel nyomást lehet gyakorolni Magyarországra – állítja a CÖF szóvivője.

Akár még Orbán fejére is vadászhatnak – tette hozzá a szakember, s levelük egyik üzenete éppen az: a kormányt nem lehet elmozdítani kívülről, ezeket a döntéseket választások alkalmával a magyar társdadalom hozhatja meg.

„Mi, a Civil Összefogás Fórum vezetői, messzemenőkig nem értünk egyet az Önök érvelésével, megállapításaikat megalapozatlannak tartjuk, és felkérjük Önöket a tények tiszteletben tartására, valamint az egyenlő elbánás uniós elvének betartására. (…) Mi, a Civil Összefogás Fórumba tömörült több százezer polgár, továbbra is kiállunk az Orbán-kormány mellett, nem elfogultságból, nem azért, mert e kormány ne követett volna el hibákat az elmúlt szűk két évben. Hanem azért, mert hosszú évek korrupt és tehetségtelen kormányzása után ez a kormány valóban az állampolgárok érdekeit képviseli és úgy áll ki az ország érdekei mellett, ahogyan azt a többi uniós ország is teszi”– áll a Civil Összefogás Fórum nyílt levelében.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: