KANADA – Nem tesz jót a kivándorlási hullám a két ország viszonyának

 

A Magyarországról Kanada felé irányuló kivándorlási hullám komoly terhet jelent a „kitűnő kétoldalú” kapcsolatokra, sajnálatos, hogy több magyar gyors boldogulási lehetőségként kezeli és „akár a magyarországi helyzet eltúlzott, hamis bemutatásával próbálja kihasználni a kanadai menekültrendszer kiskapuit” – tájékoztatta a Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.

A tárca szerint az, hogy a menedékkérők hulláma alapvetően egy célország felé irányul, és az, hogy közvetlen légi összeköttetés híján a nyugat-európai országokban átszállók nem ott nyújtanak be kérelmet, azt mutatja, hogy a kivándorlás okai anyagi jellegűek. A menedékkérelmek indoklásával ellentétben Magyarországon senki sincs üldözésnek kitéve – hangsúlyozta a tárca, hozzátéve: a kormány határozottan fellép minden „szélsőséges, gyűlöletkeltő megnyilvánulás” ellen.

A kormány tudatában van a mélyszegénységben élők nehéz helyzetének, ezért hozott létre külön államtitkárságot a társadalmi felzárkózás segítésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban – emlékeztettek. Kifejtették: az államtitkárság programjai és a decemberben elfogadott nemzeti felzárkózási stratégia a kormány elkötelezettségét bizonyítják, és az intézkedésekről rendszeresen tájékoztatják Kanadát is.

Magyarország azonban egymaga nem képes megszüntetni „a legfőbb kiváltó okot, a vonzó anyagi juttatásokat” – mutattak rá. Mint közölték, ezért üdvözlendő Jason Kenney kanadai bevándorlási miniszter február 16-i bejelentése a kanadai szabályozás módosításáról, a menekültügyi eljárás lerövidítéséről. Így az eddig akár több évig is elhúzódó ügyek intézése átlagosan másfél hónapra csökkenhet – tették hozzá.

Mint kiemelték, a budapesti kanadai nagykövetség és az érintett tárcák bevonásával idén is ülésezik a Külügyminisztérium vezetésével 2009 óta működő munkacsoport, amelynek célja a magyar menedékkérők helyzetének megvitatása. Legutóbb 2011 novemberében tartottak vezetői szintű tárcaközi egyeztetést – jegyezték meg.

Az MTI külügyi forrásból úgy értesült, hogy Kanada részéről igen nagy türelem tapasztalható a kérdésben, hiszen Csehország esetében már kisebb számú menedékkérelemnél bevezették a vízumkötelezettséget. (Kanada 2009 nyarán állította vissza a vízumkötelezettséget az országba  utazó cseh állampolgárokkal szemben, az intézkedést a növekvő számú cseh menedékkérelemmel indokolva.) A kanadai hozzáállás oka vélhetően az, hogy tisztában vannak azzal, milyen komoly anyagi ösztönzést jelent a jelenlegi szabályozásuk, illetve az, hogy Magyarország konstruktívan viszonyul a kérdéshez.

A menedékkérelmek számának alakulását befolyásolhatja továbbá, hogy nemrégiben Magyarországon megváltoztatták a névváltoztatás szabályozását, öt év alatt legfeljebb egyszer lehet kérelmezni névváltoztatást, és a korábbinál magasabb összegért. Korábban ugyanis Kanadából több kivándorolt hazatért megváltoztatta a nevét, majd ismét benyújtotta kérelmét Kanadában.

Magyarország álláspontja az, hogy csak különleges esetekben van politikai oka a kivándorlásnak, ami abból is látszik, hogy a kérelmeket nagy arányban elutasítják. Budapest érdeke az, hogy kétoldalú keretek között kezelje a kérdést, Kanada pedig – a külügyi forrás szerint – nem fontolgatja a vízumkötelezettség visszaállítását Magyarországgal szemben.

A kivándorlás legális, bárki bármelyik országban kérhet menedékjogot, ezt a kormány nem akadályozhatja meg. Az MTI forrása szerint azonban nem valószínű, hogy az új kanadai szabályozás olyan szigorú lenne, hogy a legnehezebb helyzetben élőknek ne érné meg akár néhány hónapra kimenni.

A külügyi forrás elmondta azt is, hogy az elmúlt időben nőtt Kanadában egyes bűncselekmények száma, például a színesfémlopásoké, a bankkártya- és telefonkártya-visszaéléseké, a feketefoglalkoztatásé.

Az utóbbi időben Szlovákiából Kanadába érkező menedékkérők száma is megugrott, ezért elképzelhető, hogy a hasonló helyzet miatt intenzív információcsere alakul ki Magyarország és Szlovákia között. Mindenesetre a kialakult helyzet jelentősen rontja a Magyarországról kialakult képet is.

Tavaly csaknem megduplázódott a Kanadában menedéket kereső magyarok száma, 4409 magyar folyamodott menekültstátusért, szemben a 2010-es 2300-zal – írta a The Vancouver Sun az ottawai központú Postmedia News médiaügynökséget idézve. A lap beszámolt arról, hogy 2009-ben 2240 ilyen kérelmet nyújtottak be magyar állampolgárok. A menedékkérők többsége feltehetően roma.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: