Földindulásra készülődik az Új Színház társulata

Dörner György: A színpad a lényeg, az ostobaságok nem érdekelnek

A jó és a rossz közötti harc határozza meg a létet, minden valamirevaló művészi produktumnak ez az alapvető lényege, minden jó darabban benne van – vallja Dörner György. Az Új Színházat február 1-jétől igazgató érdemes színművész a rendszerváltásról szóló színdarabok hiányáról, a közönségvonzó és művészileg értékes előadásokról, a Galkó Balázs-ügyről, a teátrum hétfői zenés estjeiről és arról beszélt lapunknak: Mátyás királyról szóló drámán és kamaraoperai előadásokon gondolkozik.

 

– Sokak számára csak az ön hangjával hiteles a két amerikai filmszínész, Bruce Willis és Eddie Murphy. Melyek a kedvenc filmjei tőlük?
– Előbbitől talán a 12 majom. Különleges film, utazás a múlt és a jövő között. Utóbbitól pedig a Bölcsek kövére, amelyben Murphy nyolc szerepét szinkronizáltam. Nagyon nehéz volt az önmagammal való párbeszéd, de élvezetes volt. Ami azonban igazán meghatározó, az Boleslav Polívka cseh és Jerzy Radziwilowicz lengyel színészek szinkronizálása: előbbi A bolond és a királynő című filmben – szintén egy idősíkok között mozgó mű –, amelyet Vera Chytilová rendezett, utóbbi pedig Andrzej Wajda Ördögök című alkotásában.

 

Az Új Színház új igazgatója kíváncsi arra, hogy egy író hogyan tudja a kor konfliktusait drámai szinten megmutatni (Fotó: Horváth Péter Gyula)

 

– Az Új Színház új műsortervét főképp elhunyt magyar szerzők – Katona Józseftől Nyírő Józsefen át Németh Lászlóig, Gyurkovics Tiborig – műveire építik. Van azóta újabb elképzelés is? És az élő magyar írók közül kinek a műveit hozná be a teátrumba?
– Rengeteg élő, tehetséges szerző van, de ha az említettek, vagy Mikszáth, Jókai műveit nem játsszák, tényleg feledésbe merülhetnek. Két-három évadra elegendő darab szerepel az elképzeléseinkben ilyen szerzőktől. Viszont épp most kaptam Amerikából egy sokszereplős drámakötetet, Aulfoy B. K. Culeen írta Mátyás királyról. Jövőre lesz 570 éve, hogy megszületett az uralkodó, aktuális lenne egy róla szóló színdarab. Meglátjuk, milyen minőségű az írás. Gyurkovicstól a Kreutzer-szonátán és a Császármorzsán gondolkodunk, Tamási Árontól pedig egy zenés Ábelt szeretnénk, természetesen Csurka-bemutatót is tartanánk a jövő évadban, A hatodik koporsót. Később, amint az már ismertté vált, ki szeretnénk majd írni egy olyan drámapályázatot, amelyen a jelentkezők azt dolgoznák fel, hogy mik történtek „királyi szinten” a rendszerváltás óta. Hiszen tudjuk, hogy „odalent” mi történt, rengeteg mű született a kilátástalanságról, csőlakóvá válásról, nyomorról, de hogy odafent mi történt, abból óriási hiány van.

– Miért fontos önnek, hogy ezt színházban megmutassa?
– Ha egy régi korban Shakespeare királydrámákat írt, miért ne lehetne ugyanezt itt és most megtenni?

– Shakespeare az ő kora előtti uralkodókról írt, nem I. Erzsébetről.

– Érvényes lehet ma is: nem sokkal egyszerűbb az elmúlt húsz év történeteinek utánamenni?

– Nagyjából tudjuk, vagy sejtjük, hogy milyen játszmák zajlottak, zajlanak „odafönt”, hiszen nemrég történt…

– Ez nem ugyanaz, mint a művészi produktum. Hiszen a színdarab: fikció. Még akkor is, ha történelmi alapja van. Informál, de nem ez az elsődleges dolga, ez az iskolák, a történészek, az újságírás feladata. Amire pedig ezek nem képesek – az embert érzelmileg megmozgatni –, arra itt a színház.

– Mit adhat nekünk érzelmileg az ezen időszakról szóló darab, és mitől lesz hiteles? 
– Például tudunk valamelyik szereplővel azonosulni. Más habitusból, más látószögből figyelhetünk eseményeket egy író tollán keresztül. És olyan személyek kerülhetnek elő, akikről nem is tudtuk, hogy részt vettek az eseményekben. A kommunizmusból való kilábalás időszakánál kevés érdekesebb van. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy író hogyan tudja a kor konfliktusait drámai szinten megmutatni.

– Hétfő esténként, amint a márciusi műsorból kiderül, koncertek lesznek a teátrum stúdiószínpadán. Nagy nevekkel: március 19-én például Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor gitárművészek latin estje lesz hallható. Hogyan jött az ötlet?
– A hétfő afféle „holt sáv”, vidéken gyakran nem is tartanak előadást ilyenkor. Egy budapesti színház azonban ezt nem teheti meg, a koncert pedig jó alkalom felkelteni a közönség érdeklődését. Később el tudnám képzelni, hogy a mintegy 350 férőhelyes színházunk befogadhatna például kamaraoperai előadásokat is.

– Vita alapja időnként, hogy nem mindig az az előadás értékes, amit sokan megnéznek. Ön szerint lehet nagyközönséget vonzó, de egyúttal művészileg is jó egy előadás?
– A közönségvonzó és a jó előadás fogalmának nem kellene elválnia egymástól. Azt kell néznünk a színházban, mi mozgatja a földi létünket. Hogy milyen darabban: személyes drámákban, királydrámákban vagy harsány röhögésre késztető vígjátékokban, az mindegy. Mindig a jó és a rossz közötti harc határozza meg a létet, minden valamirevaló művészi produktumnak ez az alapvető lényege. A belénk kódolt jóra törekvést a gonosz nyilván megpróbálja elnyomni bennünk – a munkálkodását minden korban meg lehet élni, gondoljunk csak a háborúkra. A jó darab, a jó előadás megindítja a néző érzelmeit, mert bennünk van az öröm, a fájdalom, az együttérzés, az izgulás valakinek az életéért vagy a szerelméért: találjon egymásra az a két ember, akiket nézőként látunk lentről, de ők a színpadon nem veszik észre egymást.

– A színrevitelre gondoltam: teret adna például, ha egy adott darab megkívánja, a kísérletezőbb formanyelvnek?
– Ez sem választható külön. A színház teljesebb dolog annál, mint hogy beszűkítsük a formára – amellyel persze lehet kísérletezni. Ha valaki szeret mondjuk vetítéssel játszatni, vagy szigorúan rímes időmértékes verselésben szavaltatni, esetleg a szabadság jegyében központozás és nagybetűk nélküli áradatban megszólaltatni a színdarabot: ez mind rendben van. Ezerféleképpen lehet közölni a dolgokat. Nem zárkózom el ettől, a színesség csak hozzátesz a nagy egészhez.

– Az ön kinevezését követő viharok után, ilyen entrée-val hogyan lehet felépíteni az Új Színház új arculatát? 
– Az entrée-nk az első premierünk, Kodolányi János Földindulása lesz március 23-án. Minden más csak tapéta. A lényeg a színházban mindig az előadás és a néző. Nem is kívánok foglalkozni az ostobaságokkal, bár természetesen gyakran nehéz elviselni.

– A Galkó Balázs-ügyet hogyan látja?
– Túl van dimenzionálva. Annyi ember van itt a színházban, akikkel törődnöm kell. Ő az egésznek egy kis, de természetesen ugyanolyan fontos része, mint a többiek.

– Állítólag elhangzott az ön szájából, hogy „itt mostantól csupa olyan ember lesz a társulat tagja, aki hisz Istenben”.
– Ezt senki sem gondolhatja komolyan. Hogyan mondanék ilyet? Balázst sok-sok éve ismerem, az, hogy én megosztom egy transzcendentális gondolatomat egy szerződtetési beszélgetés során, s az így kerül ki… Nem érdemes hülyének nézni engem.

– Lehet-e már tudni, hogy mennyien távoznak a társulatból?
– Eddig egy színész jelezte nekem szóban, hogy távozik, írásban még egy sem. Nem szándékozom elküldeni senkit. Az előzetes információk arról szóltak, hogy az egész társulat feláll, ám sokkal jobb a helyzet e tekintetben, mint gondoltuk.

– Mi az oka annak, hogy állandó szerződések helyett úgynevezett darabszerződéseket is kínál?
– Elsősorban nem gazdasági, hanem produkciós okai vannak: aki például tévés sorozatban dolgozik, annak nem jó függeni a színháztól egész évben – és a színháznak sem jó ez. A társulati létnek az is módja, hogy színdarabokra szerződik a színész. Partnerként tekintek rájuk, nem diktálok nekik, hanem tárgyalok velük. Mert szerintem sok művész úgy érzi, hogy rajtuk kívül álló dolgok történnek az igazgatói szobában. Holott a színésznek is irányítania kell a saját sorsát.

– Továbbra is tervez közös munkát más színházakkal? Mi a helyzet a Keleti István Művészeti Iskolával?
– Az iskolával jó irányban haladnak a tárgyalások az ügyben, hogy visszahozzuk őket. Fontosak nekünk, mert a most fiatal színészpalánták lesznek azok, akikre jó pár év múlva jön a közönség. Más színházakkal sokféle kapcsolatteremtésben vagyunk benne, határon innen és túl. Az a jó, ha összedolgozunk, mert takarékosabb módon lehet működni. Konkrétan például díszletek, jelmezek, bútorok ügyében: egy-egy lefutott előadás eszközeit egy másik teátrum is használhatja.

– Szükség van az ilyen takarékoskodásra önöknél is?
– Amióta élek, mindig az hangzik el, hogy „meghúzni a nadrágszíjat”. Vicces a kép, ahogy egy ember húzza a nadrágszíjat, és szinte már maga sem létezik, a dereka mint egy homokóráé. Sajnos a színházak sem vonhatók ki az országban tapasztalható, minden területet érintő alulfinanszírozottság alól. Így hát abból kell gazdálkodnunk, amink van.

Zsiray-Rummer Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: