Több tízmillió jött Bajnaiéknak Amerikából – Nem tagad a volt miniszterelnök embere

 

Bajnai alapítványának kurátora, Szigetvári Viktor elárulta: több tízmillió forintnyi szponzorpénzzel támogatta őket a Clinton-közeli Center for American Progress.

„Nincs egymással szembeállítható MSZP- és Bajnai-forgatókönyv. Ma az MSZP a Fidesszel leginkább konkurálni képes alakulat – szervezeti értelemben is. Ha igent mond Bajnai Gordon a politikai szerepvállalásra, ha nem, a Fidesz leváltására nincs esély a szocialisták nélkül, még jó ideig ott van a helyzet kulcsa” – mondja a holnap utcára kerülő Heti Válasznak adott interjújában Szigetvári Viktor. A Bajnai egykori kabinetfőnökeként és a Haza és Haladás Alapítvány kurátoraként ismert elemző szerint azonban tévednek Mesterházy Attiláék, ha azt hiszik, hogy az inga automatikusan visszalendül, és Orbán hibái az MSZP malmára hajtják a vizet – vagyis elég a baloldalinak elnevezett választókkal kommunikálniuk.

„A Jobbikkal terhelt, háromosztatú politikai térben egy kizárólag baloldali önképű MSZP önmagában biztosan nem elegendő a kormányváltáshoz” – teszi hozzá. Szigetvári ugyanakkor hangsúlyozza: jelenleg minden ellenzéki kerekasztal-kezdeményezést károsnak tart, hiszen ezek csak arra jók, „hogy a résztvevők már az első ülésen összevesszenek például arról, szabad-e emelni a családi pótlékot”.

A volt kabinetfőnök az interjúban cáfolja, hogy külföldről pénzelt politikai alternatívaképzés folyna Magyarországon, elismeri viszont: a Clinton családhoz közelálló Center for American Progress agytröszt néhány tízmillió forinttal már támogatta a Haza és Haladás Alapítványt. „Tudom, erős a politikai szándék, hogy ezzel inszinuáljanak minket, de mi inkább büszkék vagyunk rá” – szögezi le.

A Szigetvári Viktorral készült interjú a Heti Válasz február 16-i számában teljes terjedelmében elolvasható, a lapszám csütörtöktől a Digitalstandon keresztül is megvásárolható.

 

B. A.- hetivalasz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: