“Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek”

 

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

 

Hazánk új alapokra helyezése, a középosztály megerősítése, valamint az ország érdekében való küzdelem és megegyezés – így lehetne összefoglalni Orbán Viktor miniszterelnök tizennegyedik évértékelő beszédének súlypontjait. A miniszterelnök köszönetet mondott a januári békemenet résztvevőinek a kormány melletti kiállásért a nemzetközi pergőtűz közepette. A nyolcéves baloldali kormányzást kritizálva kifejtette, ha most akkora lenne az adósságállományunk, mint 2002-ben, „mi adnánk kölcsön az IMF-nek”, ha úgy állnánk, mint tíz éve, azon kellene vitatkozni, hány légitársaságot hozzunk létre, hány új kórházat és gyárat építsünk, mennyivel emeljük a nyugdíjakat meg az egészségügyben dolgozók fizetését. Elismerte ugyanakkor, ma sokan érzik úgy, főleg a szerényebb keresetűek, hogy nekik nem könnyíti meg a helyzetüket az új, egykulcsos adózás. „Az új rendszerre csak 2013. január elsejétől tudunk teljes fordulatszámon átállni, akkor az ő zsebükben is több marad majd” – ígérte.

A miniszterelnök az elsüllyedt Concordia luxushajó kapitányához hasonlította a bukott balliberálisokat

A miniszterelnök az elsüllyedt Concordia luxushajó kapitányához hasonlította a bukott balliberálisokat (Fotó: Csudai Sándor) 


Sinkovics Ferenc: A magunk útját járjuk, ez Orbán Viktor beszédében világosan hangzott végre, megjelölve azt az árokvonalat is, amely két kibékíthetetlen táborra osztja a magyar politikai elitet, függetlenül attól, ki melyik párthoz tartozik. Az egyik az önállóak, a másik az önfeladók tábora.

Kapcsolódó cikkek:
Orbán Viktor: Küzdelem és megegyezés
Az árok partjai 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: