Az IMF a magyar törvények felett áll

„Oroszlánszerződés”

Az IMF a magyar törvények felett áll

Habár több ponton is a korábbi és az új magyar alaptörvénybe ütközik, jogi úton nem támadható meg a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát kihirdető 1982-es törvényerejű rendelet, mely a törvények fölé helyezi a valutaalapot – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint az egypárti diktatúra idején hozott, és ma is hatályos jogszabály több ponton ütközik az előző és a jelenlegi magyar alaptörvénnyel, például az IMF-et egyetlen magyarországi hivatal sem kötelezheti adatszolgáltatásra.

Magyarország 1982-ben törvényerejű rendeletbe foglalta az IMF alapokmányát, és így csatlakozhatott a nemzetközi szervezethez. Azonban az alkotmányjogász szerint a szerződés olyan egyoldalú és tisztességtelen feltételeket tartalmaz, hogy ha nem az IMF, hanem más szervezet köt ilyet, azt a bíróság bizonyosan megsemmisíti. Ifjabb Lomnici Zoltán megjegyezte: a római jog óta az ilyen, csak az egyik félnek kedvező megállapodásokat „oroszlánszerződéseknek” szokták nevezni.

Ifjabb Lomnici Zoltán elmondta: a hazai Alkotmánybíróság előtt azért nem lehet megtámadni a jogszabályt, mert nemzetközi szerződésről van szó, a hágai Nemzetközi Bíróság pedig csak államok egymás közötti vitás ügyeivel foglalkozik. Semmilyen jogorvoslati lehetőség nincs az IMF érinthetetlenségét garantáló jogszabály megváltoztatására, kivéve, ha Magyarország kilépne a valutaalapból – fogalmazott a szakértő.

Az alapokmány szerint az IMF korlátozás nélkül vásárolhat Magyarországon ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat – tehát bármit, ami megvehető és privatizálható adósság fejében. Egy másik passzus mentesíti a valutaalapot minden bírósági és hatósági eljárás alól. Ez a mentesség vonatkozik a szervezet valamennyi vezetőjére és alkalmazottjára. A magyar bíróságok az IMF-tulajdonok bérlőivel szemben sem járhatnak el. Az IMF minden vagyona, jövedelme, követelése és itteni ügylete teljes adó-, vám- és illetékmentességet élvez – írja a Magyar Nemzet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: