“Isten áldja a magyar népet!”

 

„Óvatosságra” van szükség, ha a baloldal vádol egy kormányt jobboldali diktatúrával – írja a német anarcho-kapitalista magazin szerzője.

Az Eigentümlich Frei című havilap sajátos színfont a német politikai sajtópiacon: gazdaságpolitikában keményen liberális, államellenes nézeteket vall, de más kérdésekben közel áll a radikális jobboldali, iszlámellenes fórumokhoz is. Önmeghatározása szerint libertariánus és anarchokapitalista, amely elutasítja az állami beavatkozás és a baloldali egalitarizmus minden formáját.

Az újságban ezúttal Lion Edler áll ki Orbán Viktor mellett. Szerinte a német újságírás nagyon egyszínű, ugyanis a német újságírók nyolcvan százaléka a szocdemeket vagy a zöldeket támogatja. Szerinte a kisebbségi véleményeknek nem jut elég terep: főleg az éghajlat-változás témáját emeli, amit az Eigentümlich Frei szerkesztősége tagad.

Szerinte nagyon fontos, hogy mindezek fényében – azaz az állítólagos baloldali elfogultság figyelembe vételével – olvassuk a német sajtót. Éppen ezért egy olyan sajátos forráskritikát javasol, hogy mindig azt kell elfogadni igaznak, aminek az ellenkezőjét állítja a német sajtó többsége.

„Éppen ezért kezdettől fogva egy szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy a magyarországi, állítólag fenyegető konzervatív diktatúráról szóló hisztéria valójában konstruált vád csak”, írja Edler. Hozzáteszi: „anélkül hogy ismerném a vitatott médiatörvényt, nem késlekedem kifejezni nagyrabecsülésemet Orbán Viktor iránt”.

Persze kijelenti, hogy libertariánus emberként egyáltalán nem támogatna egy autoriter rezsimet, de szerinte „óvatosságra” van szükség, ha a baloldal vádol egy kormányt jobboldali diktatúrával. A „politikai ösztöne” gyanakodik, amikor a baloldal magyarországi tudósításait – például, ahogy a kormánypárti tüntetést „agyonhallgatták” – nézi.

Bármennyire kritikus a forrásokkal Edler, kettőt mégis megnevez: Jan Mainkat, a Budapester Zeitung főszerkesztőjét, aki a konzervatív Junge Freiheit hetilapban szokta megvédeni a budapesti kormányt, valamint hivatkozik többször Orbán Bild-interjúira. Edler szerint azért is kizárt, hogy Orbán „hirtelen” diktátorrá vált, mert a magyar kormányfő szerinte eddig „konzervatív és anti-autoriter” volt. Szerinte Orbánnak semmi érdeke nem fűződik egy autoriter rezsimhez, mert anélkül is élvezi a lakosság támogatását.

Orbán megnyilatkozásait „hitelesnek és megvilágító erejűnek” nevezi a liberális publicista. „Napnál világosabb, mi a politikai felháborodottság oka, ami egy éve húzódik már: Ezek a magyarok voltak olyan pimaszok, hogy nem egy baloldali, politikailag korrekt kormányt választottak maguknak, hanem egy egyértelműen konzervatívat”, összegzi véleményét Edler. „És ezt a baloldali-fasiszta véleménydiktatúra nem tudja tolerálni”. Ugyanis „Orbánnak a patriotizmus és a kereszténység fontosabb, mint a németek korszakos terve a homoszexuálisok házasságáról”.

Szerinte az lehet a baj Orbánnal, hogy ő bizonyosan nem ünnepli győzelemként a második világháború végét, és nem lenne hajlandó felvonulni a Christopher Street Dayen.
Úgy véli, csak külföldi újságokból – például a magyar Budapester Zeitungból – kell tájékozódnia egy németnek a magyar helyzet kapcsán, mert „a német média siralmas és egyoldalú”. (Valójában a német médiában is különféle vélemények olvashatóak a magyar helyzetről, ám mivel az Eigentümlich Frei olvasótábora jelentősem csökken, a szerkesztőség minden cikkében dühzuhatagot zúdít a német médiára.)

Edler szerint azonban a németek véleménye egészen más a magyar helyzetről, mint a német médiáé. „Kedves magyarok, ha cikkemet olvassátok, kérlek, ne keverjétek össze
országom szerencsétlen baloldali média- és véleménymaffiáját a német nép véleményével!”. Mindazonáltal azt is jelzi a magyarok felé, hogy amennyiben egy német átlagember mégis kritizálni merné a magyar kormányt, akkor bizonyosan „agymosott”. Ő azonban nem tartja magát annak, így kijelenti: „Kedves magyarok, országotok nekem nagyon szimpatikus, és az Orbán melletti hatalmas tüntetésetek egy történelmi cezúra: a világtörténelemben még sehol sem volt ekkora népfelkelés a baloldali média ellen”. (Igaz, a magyar helyzetet nem csak baloldali lapok kritizálják, éppen nemrég a keményen jobboldali Focus közölt egy Orbán-ellenes riportot.)

„Büszkék lehettek az országotokra, ne hagyjatok bármit bemagyarázni magatoknak, és a német szerkesztőségek baloldali hazugjaira meg szarjatok. Isten áldja a magyar népet!”, fejezi be cikkét Edler, akinek lapja Németországban amúgy a magánnyugdíj-pénztárak legnagyobb támogatója.

 

T. P.- hetivalasz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: