Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába

Mohácsi ViktóriaAz ismert roma jogvédő és politikus, Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába – környezetéből többen megerősítették értesülésünket.

Mohácsi Viktória
Népszabadság – Szabó Bernadett

Mohácsi Viktória korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biztosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt. Jogvédőként a Mozgalom a Deszegregációért Alapítványt vezette. Életveszélyes fenyegetések miatt 2009-ben rendőri védelmet kért.

Az Egyesült Államokban 2010-ben rangos emberi jogi díjat kapott. Az SZDSZ így méltatta: a liberális párt elismerését fejezi ki mindazért, amit munkájával elért hazai és nemzetközi környezetben, egyben további sikereket kíván a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek védelmében folytatott küzdelmében.

Rokoni, baráti és ismeretségi köréből egybehangzóan megerősítették, hogy Mohácsi Viktória tavaly decemberben elhagyta Magyarországot, és a kanadai Torontóba ment: azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér.

4 hozzászólás to “Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába”

  1. griecs mihályné Says:

    Na mi van az szdsz nem adott neki munkát???? Mire számitott töllük???? Amugy nem baj , hogy elment, mert az ő keze is benne van ahogy áll jelenleg a hazánk.

  2. magyar Says:

    Üdv!
    Mehet az összes! Gyorsan, de most!:)

  3. igazvagynem Says:

    “…azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér.”

    Nem fogy ki a túlzásokból.

  4. Névtelen Says:

    Ez volt a legjobb lepese eleteben.Kar,hogy a fajtarsaival nem boldogitje a kanadaikata.Nagyon orulnenek neki…Szarka


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: