Rendkívüli csalódásról beszélt az amerikai nagykövet

Az Egyesült Államok csak egy szűk körét adta elő a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmainak – mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet az ATV-nek adott, szombaton sugárzott interjúban.

 

“A magyar demokratikus intézményrendszernek, a fékeknek és ellensúlyoknak csak a csúcsát érintettük. Úgy gondoltuk, hogy komolyan megfontolják majd érveinket, és tekintetbe veszik őket. Aztán eljött a december, és kiderült: az aggodalmainkat egyáltalán nem vették tekintetbe. Ez rendkívüli csalódássál tölt el bennünket” – fogalmazott a diplomata.

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseit firtató kérdésre azt mondta: részletekbe menő tárgyalásokat tartanak zárt ajtók mögött, és élénk viták, megbeszélések folynak. “Azt hiszem azonban, a legfontosabb az, hogy amikor kifejezzük aggodalmainkat, akkor nem elég azt válaszolni, hogy maguk ezt úgy sem értik. Mi ugyanis igenis értünk mindent” – emelte ki Eleni Tsakopoulos Kounalakis, hangsúlyozva: lényegesnek tartja, hogy az Egyesült Államok – amely barátja Magyarországnak – a magyar kormány tagjaihoz mindig a legnagyobb tisztelettel fordult, mivel kétharmados “szupertöbbsége” van a parlamentben.

 

Olvass tovább »

Kibicek

Álláspont

Bravó, az MSZP kiheverte a Gyurcsány Ferenc érkezésével és távozásával járó traumát, és hosszú útkeresés után végre megtalálta új hangját. Igaz, ez a hang nem is annyira új, inkább csak feltettek néhány torzan vonyító régi lemezt.

Mesterházy Attila például azzal számol, hogy a fideszes politikusok hamarosan az utcára sem mernek majd kimenni. A szocialisták elnöke egyenesen arról értekezett az MTI-nek adott interjúban, hogy Orbán Viktor „kizárólag az erőből ért, el kell tehát zavarni”, kormányát pedig „meg kell dönteni”. Szanyi Tibor szoci képviselő sem adta alább: szerinte el kell távolítani a „diktátort”, és „rapid módon véget kell vetni a rezsimnek”.

És hogyan képzelik a tisztelt urak az elzavarást, rendszerdöntögetést, ami ellen, 2006-ban még úgy ki voltak kelve? Vonatot akarnak talán robbantani, elfoglalni a Téli Palotát, vagy csak simán felelevenítik pártjuk szép hagyományait, mondjuk a Lenin-fiúk újraszervezésével? És mi lesz a „fideszes politikusokkal”, ha kimennek az utcára? Mit szándékoznak tenni a jobboldali szavazókkal? Akasztani is tetszenek akarni, vagy csak félelmet és zavart kelteni?

Olvass tovább »

Orbán: Nem először szagolok lőporfüstöt

A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban – így az új jegybanktörvényt illetően sem –, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. „Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak” – rögzítette Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben kitért arra is, hogy válaszolt az amerikai külügyminiszter levelére. A kormányfő közölte azt is, nem lát okot kormányátalakításra.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatandó tárgyalásokról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott, az egyetlen szempont a kormány számára Magyarország érdeke. Ugyanakkor minden javaslatot mérlegelnek, és ha úgy látják, hogy megfontolandóak a nemzetközi szervezetek érvei, készek azokat „magukévá tenni”, „mert számunkra nem presztízskérdés a korábbi álláspontunk fenntartása vagy megváltoztatása”. Arra a kérdésre, hogy ha már elfogadott jogszabályok módosítását kéri az IMF és az EU, meddig hajlandóak elmenni, azt válaszolta: a magyar gazdasággal kapcsolatos jogszabályok esetében eddig csak politikai véleményeket hallott, de egyetlen olyan érvvel sem találkozott, amely miatt a parlamentnek meg kellene változtatnia egy már elfogadott törvényt.

Nincs semmilyen jogi probléma a jegybanktörvénnyel

 

Olvass tovább »

Részlet Lázár János távirati irodának adott interjújából

Olyan kompromisszumok, megállapodások, döntések jöhetnek szóba, amelyek az ország saját érdekeit szolgálják, ugyanis az a fajta szervilis magatartás, amely a korábbi kormányokat jellemezte, nem indokolt, mert ennek az országnak a bevételei és a kiadásai nagyjából fedezik egymást. Ha nem lenne ilyen mértékű az adósság, az ország stabilan állna a lábán.
Részlet Lázár János távirati irodának adott interjújából 2012. január 5.

Tetszik nekik, hogy van, aki szembeszáll

Gabay Balázs: Miközben a piac és a média egy része ütemre csépeli az Orbán-kabinetet, külföldön pedig sorra jelennek meg a szakadék felé száguldó Magyarország képét lefestő cikkek, Franciaországban érdekes reakcióknak lehetünk szemtanúi. A Le Figaróban minap a magyar kormányfőről megjelent igen negatív hangvételű írás kommentjei között szinte kivétel nélkül a magyar kormány lépéseit dicsérik a hozzászólók.

A teljes cikk az mno.hu-n olvasható.

%d blogger ezt kedveli: