Sarkosan fogalmazva

Nehéz megérteni azt a leplezetlen kárörömöt, amely kiül a balliberális emberek arcára, valahányszor szóba kerül a hazánk elleni, meglehetősen szervezett politikai és gazdasági támadás. Ugyanígy volt ez 1990 után is: minél rosszabb, annál jobb, meg kell buktatni külső nyomással a nemzeti kormányt, amely nem ért semmihez, és felbőszíti a nagyhatalmakat. Jóval korábban, a két elveszített világháború idején is így örültek, hiszen ők megmondták előre, nem volt igazunk és nem mértük fel az erőviszonyokat. Felesleges vérontás volt az 1848-as szabadságharc és a Rákóczi vezette felkelés is, ki kellett volna egyezni a Habsburgokkal. Hallgatom Róna Péter közgazdász bölcs szavait, azt mondja, van egy „óriási demokráciaellenes dokumentum, amit úgy hívnak: alaptörvény”, aztán kijelenti, hogy „Koppány országa lettünk, a koppányosok rendre tragédiába sodorják az országot”, ennél a pontnál kissé értetlenkedem, hiszen eddig az volt a baj, hogy túl sokat hivatkozunk Szent Istvánra még a Nemzeti hitvallásban is, vagyis „kereszténykedünk”, most meg pogánykodunk. Elolvastam Burkhardt Gorissen Szabadkőműves voltam című könyvét (Kairosz Kiadó), csak egy rövid idézet: „A guillotine-nal végeztek először ipari tömeggyilkosságot, amelyet éppen a forradalom idején talált fel az orvos Joseph-Ignace Guillotine, és gyilkoló masináját róla nevezték el. A szabadkőműves Guillotine célja az volt, hogy az akasztást »humanizálja«, amelyet e kijelentéssel húzott alá: »A guillotine egy olyan gép, amely a fejet egy szempillantás alatt távolítja el, és az áldozat nem érez mást, csak frissítő hűvösséget«”. Ha jól viselkedünk, humanizálnak minket, a hűvösség frissítő lesz. A lefejezett nemzet újra elindul a jólét és szabadság, a köztársaság és a demokrácia felé. Kicsit tántorog, de majd sokan támogatják.

Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Hírlap

Összeesküvés-gyakorlat

 

Több mint negyven éve készült egy remek, a nem létező cenzúra által azonnal betiltott, csak zártkörű vetítéseken megtekinthető dokumentumfilm. Határozat volt a címe, az alcsúti (vagy felcsúti?) tsz-elnök és -tagság kálváriájáról szólt, s a végén egy pitralon leheletű tahó az illetékes pártbizottságtól kimondta a lassan örök életűvé váló bölcsességet: sokat kell még tanulnia ennek a mi népünknek a demokráciát!

A közönség visítva röhögött. Akkor. Húsz évvel később, a rendszerváltozás (elmaradásának) hajnalán ugyanazok az apparatcsikok, KISZ- és pártnacsalnyikok mondogatták rendszeresen, hogy a magyar népnek még tanulnia kell a demokráciát, de a közönség akkor már nem röhögött olyan jókedvűen, inkább reménykedett, a sok senkiházi nem sokáig osztja már az észt.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: