Virtuális párbeszéd

Új Színház. Dörner, Csurka és Tarlós egymásnak ír

Dörner György nyílt levelet intézett Tarlós István budapesti főpolgármesterhez, válaszolva annak tegnapelőtti felkérésére.

Mint arról beszámoltunk, Tarlós István tegnapelőtt arra kérte az Új Színház élére jövő február 1-jei hatállyal nemrég kinevezett Dörnert Györgyöt: ne alkalmazza Csurka István író-politikust intendánsként a színházban, mert többszöri kérése, majd nyilvános felhívása ellenére Csurka István „újólag az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában”.

Mint mostani közleményében Dörner György leírja, eddig sem gondolt Csurka István alkalmazására, mivel ő maga is „pusztán szellemi jelenlétnek tekintette intendánsi szerepét”. Úgy fogalmaz: tudja, hogy mekkora nyomás nehezedik Tarlósra, és köszöni az eddigi és reményei szerint ezután is fennmaradó bizalmát. A leendő igazgató a távirati irodának elmondta: bár vannak elképzelései arról, hogyan kezdi a munkát februárban az Új Színházban, az addigra kialakuló konkrét helyzetre keresi majd a megoldást, a fenntartó Fővárosi Önkormányzattal közösen. „Az, hogy engem ördögként festenek le, aljas dolog, az, hogy náci, nyilas, fasiszta színházról beszélnek, nemtelen rágalmazás” – hangoztatta Dörner György. Konkrét műsorterv is van, de színészek nélkül persze nem lehet dolgozni – jegyezte meg a színművész, utalva arra, hogy Márta István jelenlegi igazgató a napokban azt mondta: tudomása szerint többen távozni készülnek. Dörner azt is leszögezte: a jövőben is számít azokra, akik hajlandók vele együtt dolgozni. Mint mondta, pályázatában a vizsgálatról azért tett említést, mert természetesnek vette, hogy vezetőváltáskor átfogó vizsgálatot tartanak egy intézményben, de nem igaz, hogy előre tudott volna róla.

 


A jelenlegi vezetés bejelentésére reagálva, miszerint februártól a repertoár fele mindenképpen lekerül a műsorról, mivel a jogtulajdonosok a vezetőváltás miatt nem akarják meghosszabbítani a szerződéseket (többek között Sütő András örökösei is jelezték ezt – a szerk.), Dörner György megjegyezte: úgy látja, a szándék az, hogy minden jelenlegi darab lekerüljön a műsorról, bár el tudja képzelni azt is, hogy megváltoztatják a jogtulajdonosok a véleményüket. Úgy vélte: jogilag is meg kellene vizsgálni, hogy ilyen helyzet létrejöhet-e egyáltalán. Ha mégsem maradna elég darab a repertoáron, akkor ők készítenek majd előadásokat – hangsúlyozta a leendő igazgató, aki szerint ez a kérdés fel sem vetődhetne, „ha szabályszerű, etikus átadás-átvétel történne”. Úgy véli, hogy az ellenük folyó „hazugság- és rágalomhadjárat” az ellehetetlenítésükkel fenyeget. A külföldi sajtóvisszhangokkal, nemzetközi színházi szervezetek tiltakozásaival kapcsolatban Dörner György elmondta: nem érti, hogy ebben a nehéz, bizonytalan helyzetben miért ilyen fontos egy „háromszázegynehány személyes” budapesti színházban az igazgatóváltás a világ közvéleménye számára.

Csurka István is nyilatkozatot tett közzé Tarlós felkérése ügyében, amelyet az MTI-hez juttatott el. Ebben arról ír, hogy szerinte Soros György emberei – vagy ő maga – megfenyegették a főpolgármestert (mivel a Magyar Fórumban legutóbb Sorossal foglalkozott Csurka István – a szerk.). Szerinte ez világosan kitűnik abból az ellentétből, amely az előző napok „feltétlen kiállása” Dörner és az egész „jövendő felállás” iránt, illetve a „kapkodóan, kényszeredetten fogalmazó nyilatkozat” között látható. Úgy folytatja: első perctől kezdve világossá tette, hogy az irányításban nem akar részt venni, intendánsi megnevezése csak jelképes, tapasztalataival, gondolataival kíván jelen lenni a színházban. „Kinevezésem nincs, ennél fogva vissza sem lehet vonni” – írja Csurka. Hozzáteszi: Tarlós nem volt elégedetlen akkor, „amikor a Fidesz politikáját és kétharmados győzelmét azzal segítettem, hogy lelepleztem a Jobbik Morvai Krisztinás talmiságát, és a lap sok százezer ingyenpéldányával sikerült ezt a pártot három-négy százalékkal lejjebb csavarni”, s ezzel a kétharmadot elérni, akkor nem volt elégedetlen”. Csurka leírja: sosem támadott senkit „csak a származása miatt”, de továbbra is le fogja leplezni „a magukat a megnevezhetetlenségbe burkoló magyarelleneseket”. Úgy fogalmaz: „ha sehol nem fogják bemutatni a Hatodik Koporsó című drámámat, amelyért ezt az egész színházat kezdeményeztem, hát nem fogják. Odaírom a többihez, és a lelkem nyugodt marad, mert megírtam.”

Tarlós István főpolgármester az erre adott válaszként annyit közölt: Csurka Istvánt, mint drámaírót tiszteli, de nyilatkozata teljesen értelmezhetetlen, ezért nem kíván, és nem is fog rá reagálni. „Láthatóan egyáltalán nem érti, miről van szó” – zárja közleményét Tarlós István.

MH-összeállítás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: