Orbán nem Berlusconi

Örömteli pillanat, amikor a parlament tankönyvszerűen azt teszi, amire a népszuverenitást megtestesítő intézményt modern demokráciákban – a törvényalkotáson túl – szánják, amiért fenntartjuk. A tegnapi nap ilyen volt.

Az Országgyűlésnek felelős kormány(fő) tájékoztatott a közvéleményre tartozó kérdésről, feltárta viselkedése mozgatórugóit, míg a politikai erők ismertették az álláspontjukat, kritikával illették a többiekét. Láthatóvá váltak a törésvonalak; láthattuk, kik hányfelé húznák az ország szekerét. Miként azt is, ki hogy érvel az igaza mellett.
Mi tagadás, volt mit elmagyaráznia Orbán Viktornak a múlt heti brüsszeli uniós csúccsal kapcsolatban, hiszen először finoman szólva zavaros hírek érkeztek arról, mit is képviselt ott Magyarország nevében. Az ellenfelei által rendre autoriter vezetőként lefestett kormányfő most balról azt kapta meg, hogy képtelen volt gyorsan és határozottan állást foglalni, sőt, a véleményét órák alatt megváltoztatta. A napirend előtti beszámoló erre is válaszolt: az Európai Unió jövőjét alapvetően befolyásoló, a tagországok szuverenitásából nagy darabot kihasító paktum megítélésének komoly dilemmát kell jelentenie minden felelős vezető számára.

Mit gondolunk a bevándorlókról?

 

Egyes országokban annyira torz kép alakult ki a migráció hatásáról, hogy az állampolgárok érzékelése szerint háromszor annyi bevándorló él mellettük, mint amennyi valójában – számolt be egy friss felmérés eredményéről a The New York Times című amerikai napilap hírportálja.

 

Olvass tovább »

Súlyos merénylet Belgiumban – négy halott

 

Négyre emelkedett a belgiumi Liege-ben elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma, miután késő délután ketten a kórházban belehaltak sérüléseikbe – jelentette be Danielle Reynders államügyész.

A 33 éves merénylő mellett – aki végül vélhetően öngyilkos lett – egy 75 éves asszony és két tizenéves fiú vesztette élet a kézigránátos robbantások és lövöldözés miatt.

A merénylő a büntetett előéletű Nordine Amrani, akit három évvel ezelőtt tiltott fegyverbirtoklásért, bűnszövetkezeti részvételért és vadkender-termesztésért börtönbüntetésre ítélték.

Olvass tovább »

Kanada kiszáll a kiotói jegyzőkönyvből

 

Kanada visszalép a kiotói jegyzőkönyv melletti kötelezettségvállalástól, mert Ottawa szerint miután a megállapodásban nem vesz részt a világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátója – az Egyesült Államok és Kína -, annak nincs értelme – jelentette be kedden az észak-amerikai ország környezetvédelmi minisztere.

 

Olvass tovább »

“Mi nem ajándékba kaptuk a szabadságot és a demokráciát”

 

Nem kell tőlünk félteni a demokráciát, amiért küzdöttünk – hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Gyertyák a szabadságért című nemzetközi konferencián kedden Budapesten.

A Terror Háza Múzeum és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendezvényén a kormányfő helyettese úgy fogalmazott: “azoknak az embereknek, akik féltik tőlünk a demokráciát, nyugodtan mondhatjuk, hogy mi tudjuk, mi a demokrácia igazi értelme”, mert  – mint hozzátette – “mi küzdöttünk ezért a demokráciáért, mi nem ajándékba kaptuk a szabadságot és a demokráciát”.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: