Orbán Viktor megvédte Magyarország érdekeit

Huszonhat tagország támogatja az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek tegnap Brüsszelben tartott találkozóján elhatározott kormányközi szerződés elkészítését – erősítette meg Herman Van Rompuy, a kormányfői tanács elnöke. A britek elfogadhatatlannak tartják a kompromisszumot, amely szerintük sérti a szigetország pénzügyi szektorának érdekeit. A magyar miniszterelnök parlamenti konzultációt tart szükségesnek a döntéshez.

Az Európai Unió tagországai vezetőinek tegnap hajnalra sem sikerült megállapodniuk az uniós alapszerződés módosításáról annak érdekében, hogy a piacokat is megnyugtató megoldást találjanak az utóbbi ötven év legsúlyosabb gazdasági válságának kezelésére. Az eurózóna tagállamai javasolták, hogy azok az országok is csatlakozzanak a megállapodáshoz, amelyek nem tagjai az övezetnek. Az egyezséget a britek torpedózták meg, akik kivételes státust szerettek volna biztosítani a szigetország pénzügyi szolgáltatóinak. Ez az ágazat adja ugyanis a brit hazai össztermék (GDP) csaknem tíz százalékát, s David Cameron brit miniszterelnök szeretett volna garan­ciákat kapni arra, hogy nem korlátozzák a tevékenységét a jövőben sem.

 

Olvass tovább »

Orbán: A szuverenitás kérdéseiben nem kerülhető meg a parlament

A nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben a kormány parlamenti felhatalmazás nélkül nem járhat el – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőinek tanácskozása után tartott sajtótájékoztatóján. Szólt arról is, hogy a válság miatt nem szabad feladni az EU-bővítés folytatását.

Kapcsolódó
Meg kell vitatnia a parlamentnek az euróövezeti megállapodást
Orbán: A magyarok a közös valuta mellett vannak
Orbán: Nem szabad megfeledkezni az egyesült Európáról
Orbán: Munkaalapú társadalom nélkül nincs versenyképesség
“Egyetértés formálódik a közös költségvetési politikával kapcsolatban”

 

 

Olvass tovább »

“Magyarország megújítására kaptunk felhatalmazást”

Kubatov Gábor pártigazgató szerint a Fidesz arra kapott meghatalmazást a tavalyi választásokon, hogy teljesen megújítsa Magyarországot.

A jobboldali politikus a kormányzati munka elmúlt másfél évének eredményeit ismertető pénteki, fehérgyarmati sajtótájékoztatón a költségvetés kérdését érintően elmondta: az Európai Unióban jelenleg hét olyan ország van, amelyek a saját költségvetési hiányukat három százalékpont alatt tudták tartani.

A közösség tagállamai közül ebben az évben csak Svédország és Magyarország tudta jelentősen csökkenteni az államadósságát – húzta alá Kubatov Gábor. A pártigazgató szerint az irány feltétlenül jó; mint fogalmazott, az elmúlt évben a Fidesz próbált példát adni abból, hogy amikor az ország nehéz helyzetben van, a politika hajlandó áldozatokat hozni.

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: