Orbán: Sorsdöntő hét következik

 

„Amikor a bankadót bevezettük, akkor még sehol sem volt, most 14 országban van. Ami innovatívnak tűnt, az általános lett” – mutatott rá Orbán.

Azt a pénzt, amit elköltünk, előbb-utóbb meg kell keresni – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Orbán kijelentette: Európa döntő fontosságú hét előtt áll. Mindenki azt várja az európai vezetőktől, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek hosszú időre stabilizálják a kontinens helyzetét – tette hozzá. Németország volt az egyik legnagyobb támogatója az uniós tagságunknak, így együttműködésünk kiegyensúlyozott és jó – hangsúlyozta Orbán.


A miniszterelnök az államadósságról elmondta, hogy azt a pénzt, amit elköltünk, előbb-utóbb meg kell keresni. Ha államadósságot halmoztunk föl, azt vissza kell fizetni – tette hozzá. Orbán rámutatott, hogy ennek érdekében hoztak nehéz intézkedéseket az elmúlt időszakban. Arra kérte a német kormányt, hogy támogassa a hazai strukturális reformokat.

Orbán rámutatott arra, hogy Magyarország egy sajátos utat járt be, 2010-ben súlyos helyzetben voltunk. Hazánk akkor egy gyenge ország volt, e gyengeség leküzdését pedig nem lehetett szokványos módon kezelni – tette hozzá. A miniszterelnök elmondta, hogy szükségünk volt arra az időre, hogy Magyarország a saját lábára tudjon állni, de közbejött az unió újabb válsága.

Az uniós pénzügyi keretek nem lennének elegek az ország gazdasági növekedéséhez, ezért nagyon konkrét reálgazdasági fejlesztési tervekkel kell rendelkeznünk a kedvezőtlen európai környezet ellenére – hangsúlyozta a miniszterelnök. 2012 végére végigvisszük a szerkezeti átalakításokat, és akkor hazánk Európa legversenyképesebb gazdasága lesz – vélte Orbán.

„Amikor a bankadót bevezettük, akkor még sehol sem volt, most 14 országban van. Ami innovatívnak tűnt, az általános lett” – mutatott rá Orbán. A miniszterelnök ismertette, három év alatt a bankadóból és a különadókból 1000 milliárd forintot tudtunk beszedni, amit más területről nem lehetett, mert abba „belegebedt volna az ország”.

Kovács András

2011. december 05., hétfő- MNO

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: